Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Aliz születése :)

Aliz születése :)


Az egész 24-én kezdődött.. NST-n voltam reggel (persze semmi fájást nem mutatott), onnan pedig elküldtek flowmetriára a kórházba, a IV-es fokban érett méhlepény miatt.

Két óra körül értünk haza, Ati lefeküdt aludni, mert úgy volt, hogy este megy dolgozni. Három körül elkezdett fájni a hasam és a derekam, de olyan furcsán. Elmentem zuhanyozni, nem múlt.. 16:59-től elkezdtem mérni az időt a "fájások" közt.

Aliz születése :)

Rendszertelen voltak, 6-8-10-3-5-4 percenként jöttek. Betelefonáltam a kórházba 7 körül, hogy ilyenkor mi a teendő. Azt mondták, hogy menjek be, megvizsgálnak, és csinálnak egy NST-t. A szüléshez legfontosabb dolgokat kivettem a kórházi pakkból és elvittem magammal. Beértünk, felraktak NST-re, voltak 70-90 közti fájásaim, még mindig rendszertelenül. Megvizsgált egy dokinő, közölte, hogy teljesen zárt vagyok, ebből nem lesz szülés, ezek jóslók. Elküldött este 10-kor, hogy sétáljunk, 2 óra múlva újra megvizsgál. Elindultunk keresni egy boltot, hogy vegyünk valami kaját meg innivalót. Furcsa volt, hogy 2 buszmegállónyi távot fél óra alatt sétáltunk le. Minden fájásnál Ati nyakába kapaszkodtam. A "fájások" beálltak másodperc pontosan 3 percesekre. Éjfélre visszamentünk a kórházba, NST 90-es fájásokat mutatott, dokinő megvizsgált, szűk egy ujjnyi a tágulás. Elküldött, hogy menjünk haza, nem szülünk, max ha reggel 8-ig nem múlik, akkor menjünk vissza. Itthon is mértük a fájásokat, még mindig 3 perc.


Hajnali 4 körül mondtam Atinak, hogy húzzunk vissza a kórházba, mert ezt így nem bírom.. Most az egész kórházi pakkot vittük. A dokinő volt még, mondta, hogy már nem küld haza, befektet. Átöltöztem hálóingbe és vártam mi lesz. Reggel 6-kor beraktak egy szobába. Szerencsére a szobatársak normálisak voltak. Lefeküdtem az ágyamra és többé-kevésbé csöndbe kínlódtam :D Negyed 8 körül jöttek vizitelni, ahol mondta az osztályvezető, hogy csinálnak NST-t, UH-t, és valószínűleg mehetek is haza, mert csak jóslóim vannak.. Hát én rohadtul nem így éreztem. Az NST és az UH is elmaradt, szartak a fejemre kb. Közbe d.u 2 körül elment a nyákdugóm. Egyre durvábbak voltak a fájások, de még mindig 3-5 percesek. Anyuék bejöttek 5 körül. Még mindig nem csinálták meg az NST-t.. Ati elment szólni az egyik nővérnek, hogy ideje lenne már valamit csinálni (előtte engem párszor elküldött, hogy majd meg lesz csinálva, ezek úgyis csak jóslók)... Elküldött a szülőszobákhoz, hogy vizsgáljanak meg. A doki megvizsgált, közölte, hogy beindult a szülés... Jó hogy rájöttek... Mondta, hogy maradjak bent, jön a nővér. Kaptam beöntést, elmentem zuhanyozni. Ott már brutális fájásaim voltak, azt hittem, nem tudok kijönni onnan :D


Fél 7 körül beküldtek szülőszobára minket végre. Volt bordásfal, kötél. Rohadtul nem érdekelt, lefeküdtem az ágyra, aztán rám tették az NST-t (vagy CTG-t, fogalmam sincs, ez nem volt nyomkodós). Ott hagytak minket, néha benézett a szülésznő. Megjött a dokinő is, aki előző nap hazaküldött. Megvizsgált, 4 ujjnyi tágulás, de a baba feje még eléggé fent van. Hozták kocsin a cuccokat, burkot repesztettek. Utána is megvizsgált, mondta, hogy jön lefelé, lassan szülünk.. Elmentek, a szülésznő bejött időnként megnézni, mi a helyzet. A fájások közt aludtam pár másodpercet. Nem teljesen voltam magamnál :D


Aztán jött egy fura érzés, hogy ki kell mennem nagy WC-zni. Mondtam Atinak, hogy szóljon a szülésznőnek, mert muszáj kimennem.. Bejött, és közölte, hogy erre vártunk. Szólt a dokinőnek, szétszedték az ágyat alattam :D Csináltunk pár "próbát", hogy mégis hogy kéne nyomni, meg mikor. A dokinő mondta, hogy túl rövidek a fájások és gyengék is, ezért kaptam oxitocint. Pár próba után otthagytak, de mondták, hogy ne nyomjak. Direkt nem is nyomtam, de éreztem, hogy "kell" és valamennyire mégis... Éreztem a baba fejét, hogy feszít. Atit küldtem megint, hogy hozza a szülésznőt :D Végre megjöttek a dokinővel együtt, és nyomhattam.. Ati a fejemet tartotta, és néha szólt, hogy vegyek már levegőt mert lilul a fejem :D


Nagyon feszített a baba feje, gátmetszést akartak csinálni. Hirtelen elrántottam magam, és szét is repedtem, de a baba egyből kint volt. 2013.07.25-én 21:38-kor született meg :) Nem tudom hány nyomásra sikerült, de megkönnyebbülés volt. Elvágták a köldökzsinórt, ami egyszer a nyakán volt, megtörölgették, és odaadták. Nagyon édes volt :) Atit kérdezték, hogy nem csinál képet? Kint volt mindkettőnk telója anyuéknál :D Amíg kiment elvitték tőlem a babát, bejöttek megkérdezni a nevét. Közbe kijött a méhlepény is. Megnézték, és tényleg el volt öregedve, de csak egy foltba volt nagyon meszes. Azt hiszem kapartak is utána. A dokinő elkérte az e-mail címemet, hogy küldjön képeket a babáról, közbe behozatta a cuccokat a varráshoz. Kaptam érzéstelenítőt, de így is eléggé fájt. Majdnem egy óra volt a varrás (jól lerendeztem magam :D). Közbe beszélgettünk, jó fej volt :) Amikor végzett, bejött a szülésznő lemosni. Betakart, és beküldte Atit a babával :) Cuki volt, nem sírt. Bejöttek anyuék, csináltak képeket. Aztán amíg kimentek, addig apósék jöttek be. Ők hazamentek, anyuék jöttek vissza. Végig ott voltak a 2 órás megfigyelés alatt. Addig hagyták lefolyni a maradék oxitocint. Letelt a 2 óra, kiküldték őket, nekem meg fel kellett kelni, bugyit felvenni stb.. Szédültem, hoztak egy széket amin áttoltak a szobába, Ati pedig tolta a babát előttünk. Ugyanabba tettek vissza, ahol napközben voltam :D Kicsit még álltunk a folyosón, aztán anyuék is hazamentek, meg Ati is. Én meg mentem pihenni..




Írta: a4b182d692, 2013. szeptember 11. 09:08
Fórumozz a témáról: Aliz születése :) fórum (eddig 9 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook