Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Hogyan szüljünk 3 óra alatt? :)

Hogyan szüljünk 3 óra alatt? :)


Terhességem utolsó heteit sajnos ágyban kellett töltenem, így volt időm elolvasni az összes itt szereplő születéstörténetet. Biztos voltam benne, hogy én is le fogom írni, velünk hogyan is történt meg ez a csoda és milyen az otthoni csendes vajúdás...
Hogyan szüljünk 3 óra alatt? :)

Párommal 2 év járás után jegyeztük el egymást, másfél év jegyben járás után következett az esküvő, 2012. május 19-én.


Ekkoriban a gondolataim csak akörül forogtak, hogy már nagyon szeretnék teherbe esni, és mindenhol az utcán, bevásárlóközpontban, csak pocakosokat láttam. Olyankor mindig odabújtam férjemhez, hogy mi mikor tartunk már itt... vigasztalt, hogy nem kell sokat várni. Tavaszi babát szerettünk volna, így év eleje lévén még türelmesnek kellett lennem.


Teltek a hónapok, az esküvő napja közeledett. Munkahelyemen is elkezdődött a szezon, röpültek a napok.

Apával megbeszéltük, hogy az esküvő után akkor "élesben" is ráállunk a baba projektre, aztán engedjük a természetet, hadd dolgozzon. Majd jön a baba, ha jönni akar.

Nagyon megdöbbentem hát, amikor pozitív tesztet tartottam a kezemben május 15-én, 4 nappal az esküvőnk előtt. Ez azt jelentette, hogy első próbálkozásra teherbe estem. Annyira boldog voltam és annyira izgatott. Fel s alá mászkáltam a házban, hangosan morogva: "Úristen, terhes vagyok, most mi lesz, most mi lesz? ".

Ezután (kb. fél óra), felhívtam anyukámat, aki kb 2 percig nem tudott megszólalni, csak sírt. :) Persze az örömtől.

Párom délután ért haza, kezébe adtam a tesztet, először azt sem tudta mi az. Miután elmagyaráztam neki, 10 percig csak szorított magához és sírt. Nagyon megható volt. :)

Ezután kezdetét vették a vizsgálatok, 8 hetesen az első szívhang, életem legszebb hangja volt az a monoton kis zakatolás. :)

Pocaklakónk nem akarta magát mutatni, egészen a 22. hétig, amikor is a 4 dimenziós ultrahangon egyértelművé tette, hogy ő bizony fiú! Persze férjem könnyekben úszott, kisfiút szeretett volna. Én a terhesség elejétől fogva éreztem, hogy az lesz. Nem tudom miért, csak tudtam. Biztos más is volt így ezzel. :)

Terhességem rendben zajlott, viszonylag, sajnos a munkától eltiltottak, mert a 16. héten kinyílt a méhszáj, de emiatt még nem kellett feküdnöm. Így nyugodtan nézelődtünk, vásárolgattunk, készítettük a babakelengyét.

A 33. héten a dokim már be akart fektetni a kórházba, egy ujjnyira voltam akkor nyitva. :(

Itt kezdődött az én csendes vajúdásom otthon. A szeméremcsontom már a 27. héttől kezdve fájt, de ami ezután következett, az nagyon rossz volt. Derékfájás a köbön, csak a tusoló alatt állt ki a fájdalom a hátamból. Nagyon rossz volt. Így azonban volt időm egész nap beszélgetni az én kisbabámmal.

Megbeszéltük, hogy miután ennyit szenvedek most, így könnyen szülünk. :)

Elérkezett december. Január 24-re voltam kiírva, de az orvosom csak annyit mondott, hogy a 2012-es évet bírjam ki egyben...

A szilvesztert édesanyáméknál töltöttük, de 11 óra körül hazajöttünk, mert nagyon elfáradtam.

Éjfélkor koccintottunk férjemmel, kölyökpezsgővel, ágyba hozta nekem a virslit fél 1-kor.

Ezután mindketten elaludtunk.


Hajnali 5 óra 16 perckor aztán éreztem egy furcsa görcsöt. Nagy nehezen, minden párnát megmozgatva körülöttem, sikerült megfordulnom, mondván, majd így elmúlik. Aztán felkeltem pisilni, és ekkor már tudtam... folyik a magzatvíz a lábamon. Teljesen, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva, ezt minden kismama tudni fogja. Azt hiszed pisilsz, de nem bírod visszatartani. Na az akkor magzatvíz.

Teljes nyugalommal, végigcsorgatva a nappalit, elmentem pisilni. Ott olyan izgatott lettem, hogy na végre, szülünk! :)

Visszamentem a szobába, szóltam apának, hogy szerintem elfolyt a magzatvíz. Ő persze azt sem tudta hol van, mit csináljon. Mondtam, nyugodjon meg, majd szépen összekészülünk és bemegyünk a kórházba. Pakkom készen, pár dolgot bedobáltam még. Mivel azonban itt sok olyan történetet olvastam, hogy a kedves nővérek sok kismamát hazaküldenek, mert "vaklárma ez kismama, nem szülünk még", így nem siettem.

Letusoltam, hajat mostam, sőt férjem nagy örömére még ki is egyenesítettem :) Ő pedig ült az ágy szélén és két simítás közt írta a fájásokat. Aztán egyszer szólt, hogy ezek beálltak 3 percesekre, talán el kellene indulni. :)

Ekkor még felhívtam édesanyámat, aki nagynénémmel egyetemben előző este azon szórakozott, hogy szerintük hamarosan megszülök, mert el van torzulva az arcom...:) Ki gondolta volna, hogy igazuk lesz?

De vissza hozzánk. Apa nagy nehezen rám adta a cipőt, kabátot, pakkot kirángatta a kocsiba. Ekkor már elég erős fájásaim voltak, amíg álltam nem is volt gond, de amint beültem az autóba, nem bírtam megszólalni a fájdalomtól és két oldalt támasztottam a kocsit. Párom odaúton (kb. 20 perc) csak kétszer mert hozzám szólni: „Hogy vagy?” Ennyi. Mondom koncentrálok. :) Tudtam, hogy minden fájással közelebb kerülök a babámhoz.

Beértünk a kórházba, a kocsiból már nem bírtam egyedül kiszállni. A liftezés is óráknak tűnt. Felértünk a szülészetre... gondolhatjátok, január elseje reggel.

Mindegy. Még ruhában voltam, két nagyon kedves szülésznő (akiknek örök hálával tartozok), elkezdett kikérdezni. Ez volt 7 óra 24-kor. Adatok, a címünket nem tudom hányszor kellett elmondanom, de akkor már körbe-körbe járkáltam, mint egy mérgezett egér. Nekem nem váltak be a vajúdási pozíciók, amiket a tanfolyamon tanultunk. Sétálva bírtam csak elviselni a fájdalmat.

Apa visszajött a csomaggal. „Kismama, öltözzön át hálóingre!” - hallottam a szülésznőtől. Kérdem, nem kapok itt? Sajnos január elseje van, nincs tiszta kórházi hálóing, így a sajátomban szültem... nem gond.

Szülésznő megvizsgál, bő három ujjnyi...:) Kiszól apának, "apuka ne tessék sehova menni, itt ma baba lesz!" :)

Ekkor kérdezték ki őt is, hogy apás szülés lesz-e. Az, persze. Jó, akkor steril ruha, 1000 Ft, persze nem gond, csak adják már. De nekik erről most számlát kell írni... én erre csak felnevettem... ugye csak viccelnek, mindjárt megszülök, és maguk számlát akarnak írni?? De nekik muszáj, rendben, végre. Apa sterilben mellettem, nagy baj nem lehet. :)

Mindeközben fogadott dokimat is elérték, aki azt mondta, mikor beért, hogy szerencsém van, mert épp indulóban volt egy koccintásra... köszi. :)

Szülésznőt kérdezem, nem kaphatnék egy kis fájdalomcsillapítót? "Most, drága, nincs már arra idő, mindjárt szülünk. Ki fogja bírni....:)" És úgy is lett, mindenféle fájdalomcsillapító nélkül szültem.


Felfektettek a szülőágyra, ahol csökkentek a fájások, CTG azonnal, nővérke bólogat, nem lesz ez így jó. Mondom, nekem jó, pihenek kicsit.:)

Akkor volt rajtam először CTG, ugyanis ez kedd volt, a 37. hét első napja, és csütörtökre volt az első időpontom fájásmérésre. :)

Érdekes módon (ezt itt is olvastam) a fájások között tudtam aludni. Ha csak egy percet is, de aludtam. Egy különleges állapotba kerültem, nem tudom elmagyarázni, csak a dokit hallottam, a külvilág egyébként megszűnt. Nagyon érdekes. Éppen ezért mondtam férjemnek, hogy szeretném, ha a következő szülést felvennénk, persze csak az én oldalamról kamerázva. :)

Orvosom adta az utasítást, oxitocin infuziót bekötni, haladjunk. Na ezután indult be igazán a buli. Ahogy elkezdett folyni az infúzió, kb. 5 percre rá, éreztem, hogy nyomnom kell. Nagyon jó, mondta a szülésznő, erre vártunk. Mivel beöntésre sem volt idő, tudtam, hogy ez még nem a baba. Nagyon szégyelltem magam, de rájöttem felesleges, utána pedig megkaptam az oxigén maszkot és többet nem foglalkoztam ezzel. Egyébként a víz elfolyása után kb. négyszer voltam otthon a wécén... öntisztítás. :)

Jöttek a tolók. Szintén nem segített a tanfolyamon tanult és otthon sokat gyakorolt 5 negyedes légzéstechnika. A saját ritmusomat kellet megtalálnom.

A dokim szólt a második tolónál, hogy most bele fog nyomni a hasamba. Mondom erre, de akkor kinyomja belőlem az összes levegőt. Ezen mindenki jót kacagott körülöttem, pedig én komolyan gondoltam, és így is lett. Az első 3 nyomás az agyamba ment, apa szerint vörös volt a fejem, mint egy ráknak. :)

Ekkor hallottam egy kattanást, és elöntött a meleg... a gátmetszés. Ettől féltem a legjobban, de felesleges volt, mert egyáltalán nem fájt.


Az utolsó kettő tolót már jó helyre nyomtam.


És ekkor történt meg a csoda.

Áron baba az utolsó nyomásra egyben kicsusszant 3250 grammal, 48 centivel, 8 óra 50 perckor, január elsején. Bő három órára rá, hogy elfolyt a magzatvíz.


Az Apgar értéke 9/10 volt, hangosan sírt, a hasamra tették, s ekkor elhallgatott és összenéztünk...:) Ezt az érzést nem lehet leírni. Ekkor megszűnt minden fájdalom és csak arra tudtam gondolni, hogy végre megszületett a kisfiam. Könnyezek most is, pedig már lassan fél éve történt, de nagyon elevenen él bennem ez a pillanat.


Elvitték megmérni, majd megmutatták a szüleimnek, akik kint vártak a folyosón. Férjem fotózott, szegény, akkor még nem fogta fel mi történt.


A szülésznő ezután mondta, hogy nyomjak egy kicsit, és ekkor megszületett a méhlepény is. Én itt éreztem az igazi megkönnyebbülést. Teljesen rendben volt, nem mutatták meg, de nem is akartam látni.

Ezután engem összevarrtak, ami sokkal jobban fájt a szülésnél. A dokim ráadásul alaposan megkacsázott... azt mondta, hogy meg kell néznie, hogy minden rendben van-e.

Rendben volt. Annyira, hogy már akartam volna átsétálni a gyermekágyas osztályra, mikor a szülésznők rám szóltak, hogy lassítsak, majd ők áttolnak...:)

Sajnos gátmetszésem volt, pedig szerettem volna gátvédelemmel szülni.

Így utólag azt sem értem, hogy miért kaptam oxitocint és miért kellett hasba nyomni. A szülésem probléma mentesen zajlott, és zajlott volna le akkor is, ha mindezek a beavatkozások nem történnek meg.


Biztosan lesz még babánk, hármat szeretnénk. :) Így, 6 hónappal a szülés után komolyan elgondolkodtam az otthonszülésen, ahol miután kibújik a kicsi, nem viszik el, hanem velem maradhat, akár azonnal szoptathatom is. Ezek nagyon hiányoztak. :(


Mindezek mellett szeretném elmondani, hogy szerintem, nem a szülés nehéz, hanem ami utána következik...:)

Habár én könnyen és gyorsan szültem és minden kismamának ugyanezt kívánom. Mindenkinek, aki most reményt vesztve, halálra rémülve a szüléstől ezeket a sorokat olvassa.

Minden pénzt megér az a pillanat, és a többi sok száz is, amivel ez a drágaság beragyogja a mindennapjainkat. Már el sem tudom képzelni, milyen volt az életünk nélküle. Mintha előtte nem is éltünk volna. Ő tette teljessé a szerelmünket.

Remélem nem voltam unalmas, és tudtam egy picit segíteni azoknak, akik most kérdésekkel tele, első vagy akár sokadik szülésükre készülnek.


A képen Áron 5 hónapos. :)




Írta: Cs.eva88, 2013. augusztus 8. 09:33
Fórumozz a témáról: Hogyan szüljünk 3 óra alatt? :) fórum (eddig 40 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook