Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Életem Ausztriában 10. – A Kistökös és a lakásfelújítás

Kategória: Összes cikk » Babák & mamák » Egyéb babás témák


Amikor a nőgyógyászom is megerősítette az örömhírt, gondolkozni kezdtünk a nyári programon.

Tudni kell, hogy egy 80 m2-es társasházi lakásban éltünk ekkor már négyen. Kezdetben Kiara a nappaliban aludt, hogy éjszaka ne ébressze fel a tesóját, viszont a nappaliból nyílt a konyha, szóval este hatkor bezárt a bazár, és mi már csak a hálószobánk, a fürdő és a wc között tudtunk mozogni. Ami ugye nem éppen praktikus, hiszen ki szeret éhesen aludni menni?


Életem Ausztriában 10. – A Kistökös és a lakásfelújítás Később összeraktuk a lányokat a gyerekszobában, ami csak 10 m2-es, szóval három gyereknek már kevés. Gondolkoztunk költözésen is, de horribilis ingatlanárak vannak itt Ausztriában, nem mertünk volna felvállalni egy fizetésre egy 300 000 eurós kölcsönt.

Végül arra jutottunk, hogy maradunk a lakásunkban, mert ha ennek kifizetjük a törlesztő részleteit, akkor nagyobb anyagi biztonságban leszünk. Na meg ki tudja, három kisgyerek mellett vissza tudok-e egyhamar menni dolgozni, főleg hogy nincs a közelben segítségünk.

Így beütemeztük 2012 nyarára a lakásfelújítást. Kitaláltam, hogy ha kiverjük a nagy nappali és a kis konyha közötti falat, akkor a kapott óriási helységből az erkély előtt leválaszthatunk egy 9 m2-es második gyerekszobát. Itt az emeletes ágyukon elalhatnak a lányok, és mire Zsófi iskolába megy, beépíttetjük az erkélyt és akkor már lesz nekik 16 m2, és elférnek majd az íróasztalok is.

A harmadik baba pedig megkapja a mostani gyerekszobát, mindegy, milyen nemű lesz. És így a lányokat sem fogja zavarni, ha éjszaka sír, mert a két gyerekszoba pont a lakás két végében lesz. A nappali-konyha-étkezőbe befér a kihúzható kanapé, a nagyszülők és egyéb látogatók kényelmesen itt alhatnak majd, annyi hogy innen nyílik a lányok szobája.

No Andy kapott három hét szabit, egyeztettünk időpontot a festőkkel, elektromos szerelőkkel, vízvezeték-szerelőkkel, megrendeltünk az új konyhabútort… Végül Andy levitt engem a lányokkal a szüleimhez Zsolcára, hogy ő nyugodtan tudjon dolgozni. Meg is csinált mindent szépen, alig kellett valamihez szakember, maga rakta a haverjaival a laminált padlót, a csempét a wc-ben, két szobát egyedül festett és glettelt…

Közben mi Zsolcán izzadtunk. Iszonyú meleg nyár volt, 36 fok árnyékban. A szüleim az első két hétben még dolgoztak, mi a lányokkal otthon voltunk, de kimenni csak reggel és este mertünk, napközben a lányok a lakásban ölték egymást. Itt ugye nem volt kisgyerekes ismerős, játszótér, baba-mama kör, szóval napközben szenvedtünk rendesen, bár esténként nagy örömmel pancsoltak a kertben a kis felfújható medencéjükben, meg gyomrozták a két kismacskát, amiket apukám hozott nekik. A szelídebbiket játék babakocsiban tologatták körbe-körbe :-))

Először egyáltalán nem émelyegtem ennél a terhességnél, és állandó páni félelemben éltem, hogy megint elmegy a baba. Éjjelenként rémálmaim voltak, folyton arra ébredtem, hogy elönt a vér és megint elvetélek, és aztán csurig izzadva loholtam a wc-re megnézni, hogy csak álom volt-e vagy való. Egyszer még egy magán nőgyógyászhoz is elmentem Miskolcon egy ilyen rémálom után, szerencsére minden rendben volt a babával. Amikor mondtam neki, hogy milyen lóadag Utrogestan-t szedek, akkor kérdezte nagy csodálkozva, hogy miért, lombikbaba? Mondtam nem, csak kicsit nehezebben jött össze, mint a nővérei. Már nem is emlékszem, hány ezret hagytam ott az ultrahangért, de hát legalább megnyugodtam.

Na aztán elemi erővel rámtört a hányinger is, ami majdnem a 16. hétig tartott, alig bírtam tőle létezni, meg iszonyúan szédültem a melegben, pedig nem vagyok egy szédülős típus.

Nagyon hiányzott a férjem, alig vártuk, hogy hazajöhessünk. Végül teljesült az álmom, hogy Kiara 2. szülinapját már itthon ünnepeltük a félkész lakásban. Utána a lányokat még két hétre elküldtük Grazba, mert még vezetékek lógtak a falakból, meg nyakig ért a por mindenütt. De már alakult a dolog. Csak közben a férjemnek letelt a szabija, és vissza kellett mennie dolgozni. Innentől kezdve csak esténként és hétvégenként tudott lakásfelújítani, így csak december elejére lettünk készen az első fázissal, de még éppen időben, mivel 2013. február 1-re voltam kiírva. A második felvonás (fürdőszoba felújítás, erkély beépítése, ablakcsere) majd valamikor a következő évekre lesz elosztva.

A terhességet nemigen jutott időm tudatosan élvezni, hiszen a lányok nevelése, a háztartás, a felújítás minden időmet és energiámat felemésztette. Hétvégeken sem tudtunk kirándulni vagy pihenni, mert mindig csak hajtottam szegény Andyt, hogy csinálja, csinálja, legyünk már kész valamikor az összes szobával. Az ultrahangos időpontokat is naptárba kellett írni, mert amúgy elfelejtettem volna mindent.

Nagyon kíváncsiak voltunk persze a baba nemére, de sokáig takarta magát, míg végül a 21. héten a kórházi organ screening vizsgálaton mondta az orvos, hogy ott a fütyije. Mi meg csak néztünk, hogy a mije? Hiszen mi azt hittük, hogy csak lányt tudunk… De tényleg, ott volt a kuki, és a férjem olyan eufórikus állapotba került, hogy aznap nem is akart visszamenni dolgozni. Mondta, hogy ő betelefonál a céghez, hogy fia lesz és ünnepelni megyünk. Végül csak úgy tudtam berimánkodni a munkahelyére, hogy azt mondtam neki, hogy ellenkező esetben otthon folytatjuk a babaszoba plafonjának a glettelését. Na akkor inkább dolgozni ment :-))

A 26. héten túlestünk a terheléses vércukorszint-vizsgálaton, hű de rühellem, de hát muszáj. Férjem hűségesen jött velem, fogta a kezem, sőt az egész napra szabit vett ki és utána elmentünk egy pékségbe reggelizni. Majd rettegve vártam az eredményt, a Judith esetétől tartva, aki napi nyolcszor szurkálhatta magát hetekig. Szerencsére nekem negatív lett az eredmény, ennek örömére egyszerre három óriás muffint is befaltam, amikor a férjem meghozta a papírt a laborból.

A 28. héten megkaptam megint a negatív Rhesus faktorom miatti szurit, és közben szövögettem a terveimet a szülésről. A neten persze olvastam olyan szüléstörténeteket, hogy két császár után hüvelyi szülés, dúlával, gyertyafénynél… De a szomorú osztrák valóság máshogy nézett ki: a kórházban a kérdésemre azt válaszolták, hogy náluk aztán nem, a hegszétválás életveszélyes dolog, tuti nem találok olyan orvost, aki ezért vállalná a felelősséget. Körbetelefonáltam a környék összes állami szülészetét, mindenütt ugyanez volt a válasz – programozott császár a kiírás előtt két héttel, ha akarom, a műtét alatt ingyen elkötik a petevezetékeimet is. Talán magánklinikákon megpróbálkozhattam volna hüvelyi szüléssel, de arra meg nem volt pénzem, így végül belenyugodtam a megváltoztathatatlanba.

Egy barátnőm azzal vigasztalt, hogy legalább alul nem leszek kitágulva / szétvágva / szétrepedve. A férjem szerint is menjünk inkább biztosra, hiszen ha tényleg szétválna a heg, és baja lenne a babának, akkor azt sosem tudnám megbocsátani magamnak.



A cikket írta: Tittike1982, 2013-08-06 09:08





Ha ez tetszett, olvasd el a következő cikket is e kategóriából: Ingyenes lovasterápia beteg gyerekek számára



Ha ez tetszett, olvasd el a következő, Tittike1982 által felvitt cikket is: Életem Ausztriában 9. – Ó, az a peteérés… (Teherbeesés, Egyéb babás témák, Tervezés, időzítés)