Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Hogyan gyógyította meg a kisfiamat ISTEN?

Hogyan gyógyította meg a kisfiamat ISTEN?


Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e Istenhez kötődő történetünket. Igaz, korábban cikket írtam már róla, de a történetnek akkor még nem lett vége. A második felvonás: HOGYAN GYÓGYÍTOTTA MEG A KISFIAMAT ISTEN?
Hogyan gyógyította meg a kisfiamat ISTEN?

A történet kezdete itt olvasható, kisfiam 13 cm-es hasi daganattal született. Talán egy ikertestvér volt...

(Előzmény cikk)

Életben maradása már eleve csoda volt.

Az orvosok sokáig nem bíztattak, mivel a hólyagja-veséje nem jól működött, ezért szinte havonta volt vesemedence gyulladása, sokszor volt kórházban. A miértet ne kérdezze senki, nem tudom, de nincs is értelme kérdezni. Szeretem Istent. Feltétel nélkül. Akkor is ha így született a fiam, akkor is ha nem értem néha mi miért történik. De pontosan ez a bizalom Isten felé. Bízom Istenben, mert szeret és jót akar nekem. Akkor is, ha az én gondolataim szerint még nem úgy látszik.


Visszatérve a történetünkhöz, éveken keresztül imádkoztunk azért, hogy a fiunk meggyógyuljon, eltelt 6 év. Közben MINDEN NAP többféle gyógyszert szedett, (Augmentin, Cidonin stb.) ha pár nap kimaradt, mindig vese-fertőzés, láz, kórház lett a vége. Pedig az eszem tudta hogy Isten gyógyít, (hiszen a Biblia is írja) de valahogy átvenni, megérteni, megélni nem sikerült. 2010 év elején olvastam egy könyvet a böjtölés erejéről (J. Franklin: A böjt) és megértettem, hogy ez mennyire fontos. Nem az a lényeg, hogy nem eszik az ember (mert önmagában az éhezés vagy fogyókúra) hanem hogy a kapcsolatát szorosabbra fűzi Istennel, és még több időt tölt vele. Februárban tartottam Olivér gyógyulásáért egy három napos böjtöt, imádkozva, Istenre figyelve. A harmadik nap megmutatta Isten, hogy meggyógyította, és NEM KELL NEKI TÖBB GYÓGYSZERT ADNOM! Olyan belső bizonyosság volt, amilyet soha nem éreztem, elsöprő és megkérdőjelezhetetlen. Egy bibliai vers is sajátommá vált ekkor: "Ímé én hozok néki kötést és orvosságot, és meggygógyítom őket, és megmutatom nékik a békeség és hűség kincseit" (Jeremiás 33/6) Azelőtt is gondoltam erre hogy abbahagyjam a gyógyszereket, de akkor mindig volt bennem félelem, hogy jaj mi lesz. Most nem volt. Hittel elfogadtam a gyógyulást. Ennek HÁROM ÉVE. AZÓTA OLIVÉR NEM KAPOTT GYÓGYSZEREKET, ÉS TELJESEN JÓL VAN!!! SE BETEGSÉG, SE KÓRHÁZ.

ISTEN MA IS TUD GYÓGYÍTANI.


Azért írtam le történetünket, hogy akik hisznek Istenben, azoknak bizonyság legyen, akik kételkedők, azoknak is talán segít. Számomra Isten léte és hatalma nem kérdés és nem vitatéma, ez egy bizonyságtétel Róla. Ha valaki őszintén érdeklődik és van kedve, írjon de direkt kötözködő levelekkel nem kell fáradni, azokra nem fogok válaszolni.

Még egy megjegyzés: Isten máshogy gondolkozik mint mi, emberek. Nem lehet tudni, vagy érteni, x vagy y miért gyógyul meg,z miért nem. Ha egy gyógyulást kérünk Istentől, sosem szabad feladni az imádságot, ki kell tartani benne, akkor is ha évekről van szó. Mert ha a 3. vagy 5. év végén abbahagytam volna az iomádságot, talán ma is kórház-lakók lennénk. Sosem lehet tudni, még hány nap van a célig? Lehet hogy már csak 1?


Azt is leírom még, hogy a sok nehézség között Isten mindig jót hozott ki a dolgokból "mert akik Istent szeretik azoknak minden a javukra van" írja a Római levél 8:28.

- 35. héten született DE 9/10-es Apgarral, 2700 gr-mal

- beteg volt, DE műthető

- külföldön volt az egyetlen orvos aki műteni tudta DE az állapota olyan jó volt, hogy megvárhattuk amíg hazaért

- 11 napig meg sem foghattam, MÉGIS 2,5 éves koráig szopizott

- sokszor volt beteg DE mindig villámgyorsan gyógyult, reagált a gyógyszerekre

- többször kerültünk kórházba, DE mindig aznap hazajöttünk branüllel és inkább minden nap bementünk a gyógyszerért. (soha nem volt ebből gond)

"Jó az Úr erősség a szorongatás idején, ismeri ő a benne bízókat" Náhum könyve 1/7

Ez az Igevers nem azt mondja hogy nem lesz nehézség, hanem hogy ISTEN JÓ.

(Hogy akkor miért vannak háborúk és éhezések? Ez talán egy harmadik cikk témája lesz majd)

Köszönöm hogy elolvastad.




Írta: megryan, 2013. május 7. 09:08

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook