Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Küzdelem a PCOS és a hajhullás ellen

Kategóriák: Összes cikk » Szépség & egészség » Egészség


Már egy éve is meg szerettem volna írni ezt a cikket, de arra gondoltam, hogy megvárom, amíg pozitívan fejeződik be ez az egész történet, hisz annyi sikertelenségről szóló történet van, minek azok sorát bővíteni? Sajnos még mindig nem vagyok a végén, de sokat tapasztaltam. A cikkem célja az, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy mennyire fontos odafigyelni a testünk üzeneteire, minél többet megtudni ezzel kapcsolatban és szelektálni az információk között. Ez egy olyan harc, aminek soha nincs vége, egy egész életre szóló kihívás, ami nemcsak rombol, hanem erősít és fejleszt is, mind fizikailag, mind lelkileg.

Küzdelem a PCOS és a hajhullás ellen Az egész a 18. születésnapomon kezdődött, amikor a nagy napra való tekintettel persze megmostam a hajam. Ejnye, mondtam, sokkal több hullott ki, mint eddig. Aztán elmentem egy hétre egy táborba, ami nagyon nem úgy sikerült, ahogy reméltem, minden szempontból megviselt. A hazafele úton befontam a hajam és akkor ért az első sokk: körülbelül 1/3-a hiányzott. Akkor ezt az elmúlt időszak nehézségeinek, a kimerültségnek tudtam be és biztos voltam benne, hogy egy kis hajkényeztetéssel helyrejön. A következő sokk, az igazán nagy, otthon ért, a következő hajmosáskor. Borzalmasan sok maradt a kádban és kevés a fejemen. A szüleim persze nem vettek komolyan. Attól a naptól kezdve egyébre sem tudtam gondolni, csak hogy hullik a hajam. Próbáltam mindenféle hajszeszt, hajvitamint, pakolást, áttértem bio hajápolókra… És akkor kezdett összeállni a fejemben a kép. Nagyon sokat olvastam a hajhullásról és arról, hogy ennek hormonális okai is lehetnek. Nekem meg az elmúlt időszakban alig volt menstruációm, konkrétan tavaly összesen 5-ször jött meg. A gyanú a PCOS-re terelődött, mert kicsit szőrösebb is vagyok az átlagnál. Ugyanakkor nagyon sovány is, ez meg ellenérvnek bizonyult.

2011 szeptember közepén mentem el először a háziorvoshoz, aki elküldött laborvizsgálatra, bőrgyógyászhoz és nőgyógyászhoz. Már másnap elmentem vérvételre és nemsokára kiderült, hogy magnéziumhiányom van és majdnem egyáltalán nincs progeszteronom! A bőrgyógyászhoz vezető út puszta formaság volt, mindenáron rám akarta bizonyítani, hogy epeférgem van, amit később a vizsgálatok kizártak, ahogy a garatvizsgálat sem mutatott semmilyen gyulladást.

A nőgyógyászhoz október közepén jutottam el. Ez egy fordulópont volt, hiszen akkor diagnosztizálták a PCOS-t ultrahangos vizsgálat alapján és az orvos napi 1000 mg Metformint írt fel, amit el is kezdtem szedni. Néhány hét múlva már mutatkozott a javulás hajhullás terén, karácsonyig kicsit talán még dúsult is és volt egy 6 hetes ciklusom, ami magamhoz képest jónak tekinthető. Tehát a Metformin használt. A Metformint cukorbetegeknek szokták felírni. Következésképpen… Nézzünk csak jobban utána a PCOS-nek! Igen, IR, azaz inzulinrezisztencia. Nem, hiszen én sovány vagyok, biztosan van PCOS IR nélkül is. A háziorvost is megkérdeztem, nem kellene-e diétáznom, mert azt olvastam. Nem, szó sincs róla. De a dolog nem hagyott nyugodni, így anyukám támogatását nehezen elnyerve, hisz egy szülőnek nehéz elhinni, hogy a gyerekének valami komoly baja lehet, január közepén elmentem a terheléses cukorvizsgálatra. Már délre megvolt az eredmény, és a neten való kutakodás alapján beigazolódott, hogy IR-em van. Még aznap este belevágtam a diétába. A napi 160 g szénhidrátosba, hiszen a neten mindenütt ezt nevezték IR diétának és az orvosoktól meg itt nem kaptam semmilyen információt. Elmentem diabetológushoz, ő csak annyit mondott, hogy szedjem tovább a Metformint és ne egyek cukrot, mézet és szőlőt. Ennyi. Ennek ellenére én becsületesen tartottam a diétát és majdnem minden nap 30 percet sportoltam. Az már karácsony után feltűnt, hogy a nagyobb evészetek ellenére is egy kilóval kevesebb, azaz 43 kg vagyok. A mozgást viszont már akkor beiktattam, így megvolt a magyarázat. Ezek után megnyugodtam, hogy a sokat emlegetett hármas kezelés (diéta-mozgás-gyógyszer) „kezében” vagyok, nemsokára jön majd a javulás…

Sajnos nem jött. A hajam márciusban újra hullani kezdett, a menstruációm sem akart megjönni. Áprilisban fél éves ellenőrzésre mentem a nőgyógyászhoz, aki megnyugtatott, hogy a cisztáim megvannak és hogy az én helyzetemben normális, hogy csak 2-3 havonta menstruálok, a hajamra meg szedjek Revalidot. Ja, és nincs szükség arra, hogy félévente zaklassam. Nem is megyek hozzá többet.
Májusra meg már csak 40 kg voltam. Itt valami nagy bibi van! Végül rá is jöttem, hogy hoppá, a 160 g CH-s diéta az elhízott IR-eseknek való, de majdnem sehol sem említik, hogy más típus is létezik. Végül ráleltem egy nekem valóra és 200 g-mal folytattam, sok sajttal és olajos magvakkal. Közben elérkezett a szokásos allergiaszezonom és örömmel tapasztaltam, hogy 11 év után először tünetmentes vagyok, hála az új táplálkozási módomnak. A tej, joghurt, cukor és fehér liszt elhagyása mások szerint is segít az allergiásokon.

Mindeközben készültem az érettségire és minden utolsó évvel járó kellemetlenségre. A kicsengetésemre, a bankettemre sem ilyen hajat álmodtam magamnak, de ezt adta a sors. Minden nehézség ellenére egész évben minden tantárgyból és végül az érettségin is kitűnően teljesítettem. Nem dicsekvésből mondom, hanem azért, hogy demonstráljam, hogy mennyivel jobban teljesít az ember, ha nem izgulja túl a dolgokat, nem stresszel a tanulás, a teljesítmény miatt. A betegség rávilágított arra, hogy az egészségen kívül minden más nagyon mellékes, az ember tegyen meg minden tőle telhetőt, de ne erején felül próbáljon teljesíteni. Úgy tűnik, az élet kicsit kompenzált, a sulival kapcsolatos dolgok mind jól mentek. Már alig vártam, hogy vége legyen az érettséginek, az eredménynek is csak egy napig örültem, minden áron el akartam jutni egy másik orvoshoz, hogy kezdjenek már velem valamit. Közben betöltöttem a 19-et, már egy éve küzdöttem.

Július közepén el is mentem egy másik városba egy nőgyógyászhoz, aki minden áron fogamzásgátlót akart nekem felírni, mikor közöltem, hogy nem fogom beszedni, és hogy miket olvastam erről a betegségről, akkor jól leteremtett és úgy beszélt velem, mint a kapcával. Egészen addig, amíg meg nem látta a januári terheléses cukor eredményeimet. Ő volt az első, aki közölte velem, hogy milyen súlyos a helyzet, a kezelésben akár az inzulin is szóba jöhet, csoda, hogy nem vagyok rosszul. Emellett teljesen mellékes, hogy hull a hajam és nincs menstruációm. Akkor már 7 hónapja kimaradt.

Július végén mentem először endokrinológushoz. Itt meg kell jegyeznem, hogy sokkal könnyebb lett volna a helyzet, ha Budapesten, vagy legalább Magyarországon élek, akkor biztosan a Mens-Mentisbe mentem volna. Az endokrinológus D-vitamint írt fel és Utrogestant (progeszteron), hogy végre megjöjjön a menstruációm. Két kúrára volt ehhez szükség, az idő meg csak telt, így az utolsó vérvételem szeptember végén lett meg.
Néhány hete voltam utoljára az endokrinológusnál. Kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem is van, erre is kaptam gyógyszert, a Metformin dózist meg megemelte. Kúraszerű kell Utrogestant szednem 3 cikluson keresztül, majd egy újabb vérvétel eredményével vissza kell mennem ellenőrzésre. Boldog lehetek, mert az ősszel volt egy 34 és egy 42 napos ciklusom, ami 9 hónap teljes kimaradás után már nagy fejlődés. 45 kg vagyok már néhány hónapja, valószínűleg ez is használ. A valamikori hajamnak körülbelül 1/3-a van a fejemen, a hajszálaim elvékonyodtak, negyed olyan vastagak, mint voltak. Már nagyon várom a megváltást, hiszen így eléggé híján vagyok az önbizalomnak.
Sajnos sok kellemetlen tapasztalat ért az utóbbi másfél évben. Régebben is elég bizalmatlan voltam, de most már tényleg megtanultam, hogy majdnem csak magamban bízhatok, senki nem segít, ha igazán baj van. Az orvosoknak sem célja, hogy meggyógyítsanak, hisz a semmiért is elkérhetik a pénzt. Legtöbbjük nem közöl a beteggel semmit, enyhén hülyének néz és még ő van felháborodva, hogy érdekel a saját egészségem és törődöm vele. Eltűnt a félelemérzetem a banális dolgokkal szemben, hiszen arra gondolok, hogy ugyan már, ki halt bele egy vizsgába? Nevetséges, ha összehasonlítom a betegséggel. Néha elkeseredek, de azért mindig reménykedem, hogy talán egyszer az esküvőmön már újra dús lehet a hajam. Próbálok a dolog pozitív oldalára gondolni. Szomorú, hogy a felnőtt életem így kezdődött és ez kellett ahhoz, hogy felnőtté váljak, viszont így van esélyem arra, hogy rendbe jöjjek, mire gyereket szeretnék. A legtöbb nőnél akkor derül fény erre az egész betegségegyüttesre, mikor nem jön a baba. Nekem végülis még van időm, legalább 6-7 év. Más kérdés, hogy nem ilyen fiatalkort képzeltem magamnak, de azzal kell élni, amit az Ég ad.
Remélem, hogy szolgáltam néhány hasznos információval, így egyesek elkerülhetnek pár fölösleges zsákutcát. Nagyon fontos, hogy mindent jelet komolyan vegyünk. Sokszor nem elég belenyugodni abba, hogy az orvos majd mindent megold, nekünk is át kell látnunk a helyzetet, hisz ez a mi életünk, tennünk kell érte, hogy jobb legyen.
Remélem, hogy fél éve múlva egy pozitívabb végkicsengésű folytatást írhatok ennek a történetnek.
Mindenkinek jó egészséget kívánok és nagyon köszönöm, hogy elolvastátok ezt a hosszú történetet!



A cikket írta: Manikácska, 2012-11-22 13:08





Ha ez tetszett, olvasd el a következő cikket is e kategóriából: Lézeres látásjavításról mindenkinek



Ha ez tetszett, olvasd el a következő, Manikácska által felvitt cikket is: Küzdelem a hormonproblémák és a hajhullás ellen (Egészség, A test egészsége, Egyéb az egészségről)