Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
FőoldalDiéta & FitnessBabák & MamákSzex & PszichéSzépség & EgészségHobbi & OtthonEgyéb témák
CikkekNaplókFórumokTudásbázisSzavazásokKépgalériaApróhirdetések
KépeslapokReceptekKlubokJátékokFórum játékokBannereinkFacebook
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Angyalka lett a mi várva várt csodánk

Kategóriák: Összes cikk » Babák & mamák » Terhesség » Komplikációk, Baba elvesztése


"Ne sírj, Anya, hisz én még most is Szeretlek!
Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek!
Siettem hozzád, de nekem más út rendeltetett,
Én magam vállaltam, de ott tartott szereteted!
Anya, nagyon szerettelek, s még most is szeretlek!
Bocsáss meg, de utam eddig tartott, nem lehetek veled!
Isten visszahívott, mert nem készültem még fel,
Ez neked nagyon fáj, szíved tele keserűséggel!
De ne sírj, Anya! Ugye érzed, hogy nem hagytalak el,
Szólíts bátran, keress! Szállj hozzám lelkeddel!
Letörlöm könnyed, vigyázok rád, magammal repítelek,
Hogy lásd, én itt boldog vagyok, és mennyire szeretlek!
Ne sírj Anya, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed,
Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet!
Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek,
Ne sírj, Anya! Szeress! Csak erre kérlek!"


Angyalka lett a mi várva várt csodánk Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam e ezt a cikket, végül úgy döntöttem megteszem, hátha valaki épp az én megpróbáltatásimból fog erőt meríteni.

25 éves vagyok, férjemmel június óta vagyunk házasok, de már 4 éve együtt vagyunk, együtt is élünk lassan 2 éve. Már régóta vágytunk arra, hogy kisbabánk legyen, de nekünk fontos volt, hogy a babánk házasságunk alatt szülessen. Már esküvő előtti hónapokban is próbálkoztunk, letettem a fogamzásgátlót, és a második hónapban teherbe is estem. Nagyon boldog voltam, hogy az igent kisbabánkkal a szívem alatt mondhatjuk ki. Hamar teszteltem, mensi előtti negyedik napon, halvány pozitív volt a teszt. Nagy volt az öröm, de nem sokáig, mert elkezdtem barnázgatni, ami nem múlt el, SZTK-s rendelésen a doki azt mondta, ebből még bármi lehet. Ultrahangon semmit se láttunk még. Nem adott semmi gyógyszert. Hazamentem, de továbbra se maradt abba a barnázás.
Hétfőn reggel már magánorvoshoz mentünk, aki az UH-n szintén nem látott se petezsákot, se semmit, a teszt még mindig halvány pozitív volt.
Figyelmedbe...Figyelmedbe ajánljuk még:
» Kisfiam elvesztése... (cikk)
» Az én történetem.... Az én kis magzatom elvesztése (cikk)
» Missed ab (cikk)
10 napra rá kellett volna visszamennem, de még aznap elkezdtem vérezni, és a baba, már ha volt is, de elment. Én kivoltam, bár hamar túl voltam rajta, és rögtön megpróbálkoztunk újra a babával. Megint sikerült hamar teherbe esnem, már a második ciklusban újra megfogant a babánk. Itt már nagyon tudatos voltam, hatodik héten mentem a dokihoz, láttuk is a peteszákot és benne a szikhólyagot. Kaptam Duphastont is a terhesség alatt, a biztonság kedvéért. Szépen fejlődött is a babánk, rá egy hétre már láttuk is őt és hallottuk a pici szívét dobogni. 8 hetes 2 naposan voltunk megint, minden rendben volt, fejlődött, szíve is rendben dobogott.

Aztán jött egy – a 10. hétbe léptem épp -, fura érzés, rossz érzés, hogy valami baj van. Tudtam, éreztem, ezért még aznap elmentem az orvosomhoz, hogy nézzen meg. Bár semmi tünetem nem volt, se görcs, se barnázás, semmi. Hüvelyi ultrahangon megnéztük, látszólag rendben volt minden, a mérete megfelelő, már láttam a kezét, lábát mindenét. Igazi baba formája volt már. De valami még mindig motoszkált bennem, és megkértem az orvosom, hogy hallgassuk meg a szívét. Hideg zuhanyként ért a nagy csend, amit hallottunk. Hiába kerestük, hiába ébresztgettem, a kis kincsem szíve megállt. :( Én zokogva feküdtem az ágyon, és reménykedve imádkoztam Istenhez, hogy ne, ne tegye ezt velünk újra!
Teljesen összeomlottam, csak sírtam és sírtam megállás nélkül, az orvosom pedig vigasztalt, egyedül voltam, férjem dolgozott, és tök hirtelen mentem el a dokihoz is. Édesanyámat hívtam fel a folyosóról, hogy jöjjön értem, mert teljesen darabokra vagyok hullva. Mire odaért anyum, picit megnyugodtam, de amint megláttam anyukámat sírva, újból teljesen összetörtem. Nagyon vártuk ezt a pici babát.

Az orvosom elküldött rá két napra egy újabb ultrahangra a kórházba, hogy másik orvos is megnézzen, mert a misseb abortusz műtéthez két orvosnak kell igazolnia, hogy a magzat már nem él. Reménykedve léptünk be férjemmel, hogy talán csak rosszul láttuk, rosszul feküdt a picink, de nem, sajnos nem talált ő sem szívhangot és nem is mozgott a picink. Lassan tudatosult bennünk, hogy vége, elment, itt hagyott minket a várva várt angyalkánk... :'(

Pénteken reggel mentünk a kórházba, reggel megkaptam a laminária tágítót, ami iszonyat rossz volt. Délben meg is műtöttek. Sírva mentem a műtőbe és sírva is hoztak ki, az orvosok, nővérek, mind nagyon rendesek voltak velem, vigasztaltak, az egyik nővérke mondta is, hogy neki is volt ilyen műtétje, és most három gyermek édesanyja, ne féljek, még rengeteg babám lehet.

A kórházban töltött éjszaka maga volt a pokol, kismamák mindenütt, másik oldalt pedig újszülöttek sírása hallatszott óránként. Mintha kést forgattak volna a szívemben. Reggel engedtek haza. Otthon aztán teljesen magamba fordultam, falakat építettem magam köré és csak sírtam és sírtam. Nem értettem, hogy mért, mért velünk történik meg mindez! Gyűlöltem magam körül mindenkit, a kismamákat, a kisbabákat, mindenkit!


Most itt tartok, négy héttel a műtét után, már jobban vagyok, várom, hogy megjöjjön a mensim. Aztán 10 hét és újra próbálkozhatunk. Az orvosom szerint sárgatest hormon elégtelenség okozta a magzat elhalását, valószínű kevés volt a duphaston adagja (napi kettőt kellett ennem). Kevés is volt, és későn is kezdtem el szedni. A következő terhességnél már az első pozitív teszt után azonnal szednem kell és sokkal nagyobb adagban. A másik ok, ami miatt megállhatott a szíve, az a genetikai rendellenesség. Valószínű beteg lett volna és a természet szelektál. Nemsokára megyünk genetikai tanácsadásra is és vérvételre, bár pici a valószínűsége, hogy baj lehet velünk. De fő a biztonság.

Már nagyon vágyom rá, hogy újra várandós legyek, bár a félelem nagyon uralkodik még rajtam, de talán két hónap múlva már ez is enyhülni fog.

Pici angyalkánkat soha nem fogjuk elfelejteni. És hiszem azt, hogy legközelebb is az ő kis lelke fog visszajönni hozzánk. Bár rettegek, hogy mi van, ha többet nem lehet babánk, de soha nem adom fel!Rettegek, hogy újra megtörténik ez, de hinnem kell, muszáj csak pozitívan gondolkodnom!Köszönöm, hogy elolvastátok történetemet!



A cikket írta: Missteria, 2012-12-28 09:08





Ha ez tetszett, olvasd el a következő cikket is e kategóriából: Az én történetem.... Az én kis magzatom elvesztése



Ha ez tetszett, olvasd el a következő, Missteria által felvitt cikket is: Megszületett a várva vár csodánk, a kislányunk Hanna :) (Vajúdás és szülés, Szüléstörténetek)