Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
FőoldalDiéta & FitnessBabák & MamákSzex & PszichéSzépség & EgészségHobbi & OtthonEgyéb témák
CikkekNaplókFórumokTudásbázisSzavazásokKépgalériaApróhirdetések
KépeslapokReceptekKlubokJátékokFórum játékokBannereinkFacebook
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Újrakezdés....

Kategóriák: Összes cikk » Szex & Psziché » Párkapcsolat, szerelem


Megint újra kell kezdenem az életemet. Sajnos már sokadszorra... Úgy érzem, ki kell magamból írnom tehetetlen dühömet, felemésztő fájdalmamat mielőtt megbolondulok.
14 évig egy férfi töltötte ki a mindennnapjaimat. Szerettem Őt, függtem Tőle. Most egyedül kell megbírkóznom mindennel. De hogyan?


Újrakezdés.... Történetem sok évvel ezelőtt kezdődött. Pontosan 21 éves voltam akkor, és kőkeményen lázadtam a világ ellen.
Akkor ismertem meg Őt. És egész egyszerűen, csak meg akartam szerezni magamnak. Beletelt egy kis időbe, de sikerült.
Viharos, szenvedélyes kapcsolat kezdődött közöttünk, rengeteg közös élménnyel. Fiatalok voltunk, benne minden buliban, minden őrültségben.
Nem telt el pár hét, és már együtt éltünk.
3 évig tartott az idill, aztán elegünk lett egymásból. Hazaköltöztem a szülői házba.

3 hónap múlva azonban ismét egymás karjaiban kötöttünk ki, és eljegyeztük egymást.
Egy év múlva összeházasodtunk, 9 hónap múlva pedig meg is született a kisfiunk.
Boldog voltam és elégedett. Szépen éltünk, gyönyörű házban, anyagi gondok nélkül. Minden tökéletesnek tűnt.

De nem volt az. Az otthon töltött évek során egyre több lett a feszültség. Sokat voltam egyedül, segítség nélkül. A férjem rengeteget dolgozott. Nekem pedig a gyermeknevelés, a monoton feladatok, a kihívás hiánya... felőrölte az idegeimet.
Figyelmedbe...Figyelmedbe ajánljuk még:
» Diófa a kertben (cikk)
» Elmúlik... (cikk)
Nem volt önbizalmam, nem kaptam pozitív megerősítést senkitől. Elveszett belőlem a NŐ, a TÁRS... csak anya voltam, semmi több.
Anyának lenni persze csodálatos dolog, a világ legszebb "foglalkozása"... de én emellett szerettem volna Nő is maradni.
Nem sikerült. A férjem eltávolodott tőlem.

Alig múlt 3 éves a kisfiam, amikor az apja kimondta a végső szót: válni akar.
Összeroppantam. Könyörögtem, sírtam, ígérgettem... de ő hajthatatlan maradt.
El kellett költöznöm, a gyerekünkkel együtt. Nem volt hová mennem, csak albérletbe.
Minden nap sírtam, reménykedtem, hogy megoldódik minden. De a férjem közben beadta a válópert.
Még a bíróságon is könyörögtem... hiába.

Aztán ott összetört bennem valami. Elfogytak a könnyeim is...
Hirtelen ötlettől vezérelve felvettem egy rakás hitelt... és vettem egy lakást. A fiamnak és magamnak. Elkezdtem újra élni.
Kialakult az életünk, dolgozni jártam, a fiam elkezdte az óvodát. Nem bővelkedtünk semmiben, és időnként be kellett húzni a nadrágszíjat, de megéltünk.
A fiam is tartotta az apjával a kapcsolatot, voltak közös programjaik, időnként hétvégére is együtt maradtak.

Nekem pedig végre kezdett visszatérni az életkedvem, sőt, az önbizalmam is. Bár hónapokig tartott ez...

Aztán a férjem úgy döntött, mégsem akar elválni. A 2. tárgyalásra nem került sor. Egyre többször... és egyre több ideig jött hozzánk. Újra egymásra találtunk.

Szerettem Őt, de a régi bizalom már nem élt bennem. Mégis engedtem a kérésének... újabb gyermeket akart. Nagyon nehezen szántam rá magam, de aztán 6 évvel a kisfiam születése után világra jött a lányunk is. A szülés után depressziós lettem... bár ezt önmagamnak sem vallottam be. Csak édesanyám látta, hogy valami nem stimmel...

Kezdődött minden elölről. A véget nem érő napok, egyedül két gyerekkel, és a végigvirrasztott éjszakák a síró, üvöltő lányommal.
Egyre többet veszekedtünk, egyre több volt a feszültség....
Másfél év múlva mégis megszületett a harmadik gyermekünk is.
Körülöttünk mindenki értetlenül állt ez előtt. Hiszen mindenki látta, hogy a mi kapcsolatunk nem az a boldogságon alapuló kapcsolat.

Kis híján két év telt el. Két hosszú, néha gyötrelmes, néha idegőrlő, néha boldog pillanatokkal tarkított év.

És derült évből villámcsapás... a férjem két hete elköltözött. Úgy döntött, nem kíván velem élni többé. Nem szeret már, elege van.

Most megint újra kell kezdenem az életemet. Immár három gyerekkel.

Összetörtem.
Félek.

Tudom, abban, hogy a házasságomnak vége, én is hibás vagyok. Nem is kevéssé!
És nem tudom, mit tegyek.
Mit tegyek, hogy túléljek.

Itt vagyok összetörve, lelkileg egy romhalmazként, tele hitellel...
Újra kell gondolnom, hogyan tovább.... 3 kicsi gyerekkel, egyedül.

Hogy lehet innen talpra állni?



A cikket írta: Abby, 2012-09-22 09:08





Ha ez tetszett, olvasd el a következő cikket is e kategóriából: Elmúlik...