Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Védőnő? Ki az a védőnő?!

Védőnő? Ki az a védőnő?!


Kihez fordulhatnának az anyukák a terhesség és babázás alatt, ha nem egy kedves, szolgálatkész védőnőhöz!?

Nekünk ez nem sikerült/sikerül. Három védőnőt is megismertünk, ebből egy helyettesítő, akivel meg lettem volna elégedve, de ő nem maradhatott.

Védőnő? Ki az a védőnő?!

A terhességem alatt elkezdtem járni a számomra területileg kiosztott védőnőhöz, aki már akkor nyugdíjas korban volt és a vélemények sem voltak róla túl jók. 8 hónapos terhes lehettem, amikor közölte, hogy ő most nem jön ki hozzám, mert nagyon meleg van, amit ő nem bír, sétáljak el hozzá én. Megjegyzem 30 fok felett volt a hőmérséklet, légkondis autóval jár, de én sétáljak el hozzá nagy pocakkal.

Amikor odaértem azt mondta, hogy sokat híztam, és nagyon vizes vagyok, diétázzak és ne igyak olyan sokat. „Nyaljak citromot", ha szomjas vagyok. Meséltem a dokimnak, aki ki is akadt rajta, hogy a nyári melegbe ne igyak.


Miután megszületett a babám, akkor még egyszer kijött, de nem tetszett neki, mert még akkor is nagyon meleg volt. 2 hónapos volt a kisfiam, akkor is mondta, hogy én vigyem el hozzá, mert ő nem jönne ki. Na, őt ekkor láttam utoljára. Felhívtam volna telefonon, hogy kérdezzek valamit, már nem volt kapcsolható a telefonja. Kiderült egy orvosi tanácsadáson, hogy elment nyugdíjba. Gondoltam: - Hurrá!


Kis idő elteltével kaptunk egy helyettesítő védőnőt, aki nagyon szimpatikus volt, jó tanácsokkal látott el, nem volt az időjárással problémája és magától is kijött. Ekkor már Szabolcsom fél éves volt. Készültünk a megbeszélt védőnői tanácsadásra, ahol már nem a helyettesítő védőnéni volt, aki mellesleg korábban azt mondta, hogy talán véglegesítik.

Ekkor láttuk először az új védőnőt, aki olyan „színtelen, szagtalan" típus.

Ezután a találka óta kétszer láttuk, egyszer egy orvosi tanácsadáson és egy hipermarketben...

2 hónap múlva 1 éves a gyerek és semmi hasznát nem láttam a védőnői feladatot ellátó személyeknek.

Amúgy első gyerek és tejallergiás. Így jó lett volna, ha kapok néhány jó tanácsot és tudok valakihez fordulni a kérdéseimmel...




Írta: a fodrász, 2012. augusztus 18. 09:08
Fórumozz a témáról: Védőnő? Ki az a védőnő?! fórum (eddig 86 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook