Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » Agykontroll: valóban működik!

Agykontroll: valóban működik!


Nemrég kezdett foglalkoztatni az Agykontroll, noha már évek óta tudom, hogy ez létezik, és hogy ki is José Silva és Dr. Domján László. Elolvastam két könyvet, amelyekben magyar emberek valós sikersztorijai találhatók. Szinte faltam a sorokat.
Agykontroll: valóban működik!

11 éves korom óta érdekelnek az érzékfeletti, misztikus dolgok. 15 évesen elkezdtem képezni magam asztrológiában, 19 éves koromra megtanultam horoszkópot értelmezni. Érdekelt a mágia is, a feng shui és a természetgyógyászat is.

Pár éve bizonyos életterületeimen blokkok keletkeztek. Részben saját magamnak köszönhetem őket. 2009 februárjában találkoztam először a Vonzás Törvénye kifejezéssel. Vettem pár könyvet, nagyon is tetszett a dolog, de valamiért alkalmazni nem nagyon tudtam a bennük olvasottakat. A net segítségével egy csomó embert megismertem, akiket szintén foglalkoztatott a téma.

Aztán összefutottam két rég nem látott ismerőssel, akiken látszott, hogy boldogok és egészségesek. Kiderült, hogy elvégezték az Agykontroll-tanfolyamot. Akkor kezdtem igazán beleásni magam a témába, de végül a sok munka és elfoglaltság mellett nem maradt elég időm és energiám arra, hogy foglalkozzak is vele. A múlt héten olvastam a bevezetőben is említett kiadványokat. Döbbenetes történeteket olvashattam bennük. Volt, aki végső stádiumú rákból gyógyult fel. Volt, akinél a láb-amputáció elkerülhetetlennek látszott, de egy agykontrollos ismerős gyógyító technikáinak köszönhetően pár héten belül gyógyultan, a saját lábán távozott a kórházból. Akadt olyan, aki a tengernyi adósságból vergődött ki hihetetlen gyorsasággal, más arról számolt be, hogyan találta meg élete szerelmét, illetve olyan kismamák írtak gyermekük születéséről, akiknek a nőgyógyász azt mondta: soha nem lehet babájuk. Miután kicsodálkoztam magam a történeteken, gondoltam, én is megpróbálom.

Munkanélküli vagyok február eleje óta, és jó lenne mihamarabb találnom valamit. Eddig call centerekben dolgoztam operátorként, de közel 7 év után már unom ezt. Olyan munkát képzeltem el, hogy nem egy telefonközpontban robotolok 8-tól 4-ig, hanem akkor dolgozok, amikor akarok...ennek ellenére sokkal többet keresek, mint eddig. Alig két nappal azután, hogy ezt megfogalmaztam magamban, ráakadtam egy hirdetésre, ami elnyerte a tetszésemet. Felhívtam a számot, behívtak interjúra. Mindent őszintén elmondtak, nekem pedig megtetszett a lehetőség. A cég vezetője a beszélgetés után mondta, hogy akár pozitív, akár negatív az elbírálás, mindenképpen hívnak két-három napon belül. Ez hétfőn történt. Ma délelőtt csörgött a telefonom, a HR-es lány volt az, aki örömmel tájékoztatott, hogy mehetek a második fordulóra is. Ez azért nagy dolog, mert a vezető megmondta hétfőn, hogy elég nehéz bekerülni hozzájuk, pont azért, mert nem akarnak egy ilyen jól fizető munkát olyanra bízni, akin látható, hogy csak "próba-szerencse" alapon jön interjúra.

Van itt azonban még valami. 174 cm vagyok és jelenleg 66,6 kg (remélem, nem vagytok babonások :D). Tudom, ez orvosilag teljesen ideális, de én jobban érezném magam, ha 59-60 kg körül lennék. Hozzáteszem, 2006-ban, 20 évesen 18 kilót már leadtam egy jó diétának köszönhetően. De mint tudjuk, az utolsó néhány kiló elég makacsul tud ragaszkodni hozzánk. Elkezdtem tornázni itthon, különböző DVD-kre, de a diétázást abbahagytam. Egyszerűen belefáradtam, hogy csirkemellen, zöldségeken és ásványvízen éljek. Ez tavaly márciusban történt. Akkor voltam 73 kg. Az a durván 6-7 kiló ennyi idő alatt ment le. Olvastam a történetek között, hogy volt, aki 25-30-40 kilókat fogyott csupán az agykontroll segítségével. Úgy gondolom, ha valaki ilyen nagy mértékű túlsúlytól meg tud szabadulni csupán az elméje kiaknázásával, akkor én az utolsó 7-8 kilót simán le fogom tudni adni.

Múlt hét elején a mérleg 67,5 kg-ot mutatott. Vasárnap este álltam ismét mérlegre, akkor már 6. napja szuggeráltam magam, elképzeltem, ahogy a zsír fokozatosan olvad le rólam. Vasárnap este mértem az előbb említett 66,6 kilót. Vagyis picivel több, mint egy kilót dobtam le a 6 nap alatt. Döbbenet. Pedig épp menzesz előtt voltam, és nekem eddig ilyenkor mindig többet mutatott a mérleg a sok víz miatt, akár 2-3 kilóval is! És semmit nem vontam meg magamtól: ettem csokit, tésztát, sőt, szombat este sikeresen "besütiztem". Bármit is ettem, mindig azt mondogattam közben magamnak, hogy bármennyit és bármit eszek, a testem csak annyit raktároz el belőle, amennyi a szervezetem optimális működéséhez szükséges, a többi a "szokásos útvonalon" távozik. És így is történt...nem is tapasztalok azóta puffadást, szorulást és egyéb emésztőrendszeri kellemetlenséget.

Folytatom a programozást, egészen, amíg el nem érem az 59 kilót. Bár a diétát abbahagytam, a tornát nem, de abban volt némi "lazsálás", mégis fogytam.

De más életterületemen is el fogom érni a célomat: többek közt egy saját házat szeretnék, ahol végre együtt élhetek a Párommal...




Írta: Lilian1112, 2012. május 25. 09:08
Fórumozz a témáról: Agykontroll: valóban működik! fórum (eddig 1009 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook