Egy év


Egy év alatt olyanná változott az életem, amit soha senkivel nem cserélnék el. Egy elég rossz kapcsolatban éltem, amikor találkoztam Vele. Éveken keresztül elmentünk egymás mellett a buszmegállóban, pedig első látásra megtetszettünk egymásnak. És én még azt hittem, hogy észre se vett, amíg rám nem köszönt.
Egy év

Pár éve kezdődött. Én két műszakba jártam dolgozni, Ő állandó délelőttre. Kéthetente láthattam csak, de már alig vártam azokat a hajnalokat. Nagyon szexi volt, ahogy leszállt a buszról és elment előttem. Én is megtetszettem neki, de mivel mindig volt velem valaki, így nem jött oda hozzám.

Mivel ezt nem tudtam, így ahogy lenni szokott, azt hittem esélyem sincs. Ezek után nagyon meglepődtem, amikor egyik reggel köszönt. Mint kiderült, azért mert annyira néztem. Aztán két éven keresztül nem történt más.

Tavaly márciusban a barátnőm (akivel együtt jártunk be dolgozni) kivett két nap szabadságot. Végre egyedül voltam és nagyon bíztam benne, hogy leszólít. Szép lassan sétáltam, hogy utolérjen. Bejött a terv. Elkezdtünk beszélgetni, megismerkedtünk.

Attól a reggeltől kezdve együtt mentünk be dolgozni, ha pedig délutános voltam, akkor beugrottam hozzá egy félórára munka előtt. Teljesen beleszerettem!

Ez így ment pár héten keresztül. Sms-eztünk, ismerkedtünk. Már alig vártam az első csókot. Amit április 27-én szerda délután meg is kaptam! Isteni volt!

Másnap írtam neki egy sms-t, hogy én már a barátnőjének érzem magam, ha nem gond, mire azt válaszolta, hogy ő meg a barátnőjeként tekint rám. Azon a hétvégén bemutatott a szüleinek.

Szép "lassan" (két hét alatt) összeköltöztünk és idén februárban összeházasodtunk.

És miközben ezt a cikket írom, több pihenőt kell tartanom, hogy megetessem és gyönyörködjek az egy hónapos kislányunkban, aki február 27-én született.

Így változott meg az életem egy év alatt.

Boldogabb nem is lehetnék! Imádom a férjemet és imádom a kislányunkat. És Ők is imádnak engem.




Írta: 8b798194e3, 2012. május 18. 09:08
Fórumozz a témáról: Egy év fórum (eddig 20 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook