Nyaraljunk?


Hát persze! Hangzik szinte rögtön, minden nő szájából a válasz. Álmainkban/gondolatainkban pedig már valahol a fehér homokos tengerparton fekszünk, vagy a parti bárban isszuk a koktélt.

Egyre többeknek azonban ez csak álom marad... Akinek azonban mégsem, gondoltam összeírom, mire is kell figyelni, egy-egy nyaralás megkezdésekor.

Nyaraljunk?

Hogy miből vettem ehhez a bátorságot? Idegenforgalmi középiskola elvégzésével és néhány év utaztatásban eltöltött munkával úgy gondoltam segíthetek azoknak, akik külföldre szeretnének menni. Hogy mik ma a leglátogatottabb, legfelkapottabb helyek, hogy mi mindenre kell figyelni még itthon, és mire a nyaralás alatt. Nézzük hát sorra a lehetőségeket. Természetesen árakat is fogok majd írni.


Kezdjük az elején. Február vége-március eleje. A rutinos utazó már ekkor eldönti, de legalábbis kristályosodik benne, hogy elutazik-e a nyáron. A legjobb időpont, hiszen valamikor ekkortájt van az utazás kiállítás is. Remek jó hétvégi program még akkor is, ha csak bámészkodni szeretnénk. Készüljünk rá, mert egy félnapos program mindenképpen, hát még ha nem is céltalanul sétálunk. Amennyire megoldható, szerintem kisgyereket ne vigyünk rá ki, egyrészt ez neki nem szórakozás, másrészt pedig minket sem hagy majd kellőképpen jó döntést hozni. Pedig a nyaralás megtervezése mindenképpen az. Hisz' erre gyűjtöttünk egy éven keresztül.

Jól gondoljuk meg, hogy hova szeretnénk menni, nem árt az sem, ha előre összeírjuk a lehetséges úti célokat és úgy megyünk a kiállításra. Itt aztán van minden, mi szem-szájnak ingere... Külön pavilonok a belföldi utazásokhoz, külön a külföldiekhez, lehet választani a szerint, hogy Dél-Európába vagy északabbra, tengerhez, tóhoz, vagy hegyekbe szeretnénk menni, és választhatunk repülős, buszos, egyéni, vonatos kirándulást is. Külön standjai vannak a tengerentúli utazásoknak, a városlátogatásoknak, illetve most már vannak kifejezetten sportokra például olimpiára, különböző futball-mérkőzésekre, vagy akár Forma-1-re szakosodott utazási irodák.

Találhatunk olyat, amelyik extrém sportokra invitál bennünket, olyat, amelyik megszervezi az esküvőt és/vagy a nászutat, végül, de nem utolsósorban pedig léteznek kifejezetten gyerekeknek szánt utak is: nyáron közkedvelt a Disneyland, vagy EuroDisney, illetve Legoland, télen pedig Mikulásfalva Finnországban. Mindenki eldöntheti saját pénztárcájának a rovására, hogy melyiket válassza. Persze a kifejezetten gyerekbarát szállásokhoz már nem kell külföldre utazni, hiszen Belföldön is egyre több szálloda kínálja szolgáltatásait kifejezetten babás szülőknek. Kisgyermekes családoknak pedig ott van a Gödöllő melletti Aqualand, Budapesten az Aquaworld, vagy akár a hajdúszoboszlói vízi birodalom.

Persze senkit nem akarok lebeszélni a külföldi utazásról, meg mint tudjuk sokszor olcsóbb - legalábbis némelyik ország - mintha lemennénk pl. a Balcsira.

De vigyázat! Miért olcsóbb? Mert előszezonban busszal és önellátásban megyünk! Rengeteget számít, miközben itt belföldön egyénileg utazunk (a mostani benzinárak mellett) tópart közeli panzióba, ahol esetenként a házinéni még főz is ránk... kérem szépen olvassunk egy kicsit a sorok között! Persze, hogy olcsóbb egy buszos út, ahol még enni sem kapunk. Nekem személy szerint ez nem tartozik a nyaralás kategóriába. Nem, nem vagyok sznob. Csak amikor erre gyűjtök egy-két éven keresztül, akkor igenis nekem fontos az, hogy minimum reggelit kapjak a szállodában. Sokkal fontosabb, hogy a szobám ablaka/erkélye a tengerre néz-e. Továbbá az sem elhanyagolható szempont, hogy, hogy "tizenórákat" zötykölődünk egy tömött buszon, vagy másfél-két óra alatt célba érünk-e.


Az ajánlatok szinte végtelennek tűnhetnek, de nem árt megnézni, hogy ott, ahol a jól megérdemelt pihenésünket szeretnénk tölteni, valóban pihenés lesz-e majd. Gondolok itt gyerekekre, építkezésekre, esetleges forgalomra. Már amennyiben nyugalmat szeretnénk magunk körül.

Különféle ötleteket nem szeretnék adni, döntse el mindenki saját hatáskörben, hogy hol érzi jól magát. Inkább olyan üdülőhelyeket sorolnék itt fel, amelyek vagy nem annyira ismertek, vagy a kelleténél egy picit messzebb vannak. Esetleg a fiatalok úgy vélhetik, hogy "ciki". Pedig nem is biztosan az.


Kezdjük a néhány éve legismertebb és legkedveltebb úti céllal: Horvátországgal.

Valószínűleg senki nem tud olyat mondani a környezetében, vagy akár ő maga, aki ne járt volna az Isztrián. Azonban, ha adhatok egy tanácsot, ne álljunk meg rögtön az Isztriai-félszigeten. Néhány éve ellepték a magyar turisták, pedig ha az ember fia/lánya néhány száz kilométert lejjebb megy, talán nincsen annyi pihenni vágyó, és még érintetlenebb a természet. Személy szerint a Plitvicei tavak környékét ajánlom mindenkinek, vagy valamelyik szigetet, Brac-ot, vagy Krk-t. Negatívum, hogy Rab szigeten kívül sehol nincsen homokos tengerpart, legfeljebb csak "feltöltött", ami azt jelenti, hogy a part ugyan homokos, de a tengerben apró kavicsokkal találkozik a lábunk.

Horvátország fizetőeszköze a kuna (HRK), aminek a devizaközepe 37 és 40 forint között ingadozik. A magyar turistákra való tekintettel, bár az ország nem tagja az Uniónak, Magyarországról lehet menni útlevél helyett személyi igazolvánnyal. Valamennyi aprópénz legyen nálunk, mert autópálya díjat mindenképpen vennünk kell. 2 felnőtt ember számára egy hétre kb. 1500-2000 kuna az ideális. Ha kapunk enni, még ennyit sem kell kivinni.


Olaszország

Az olaszok mindig is a drágább nyaralóhelyek közé tartoztak, még az Adria is. A legismertebb nyaralóhelyek közé itt Bibione, Lido di Jesolo, Lignano tartozik. Itt is érdemes egy kicsit még délebbre menni, főleg, ha nyaralással töltött időt romantikára szeretnénk fordítani. Rimini vagy Riccione partjai éppen megfelelőek a romantikára, a nyugodt pihenésre vagy a felhőtlen kikapcsolódásra. Sajnos tallján embertársaink nem nagyon építettek szállodákat, illetve amik ott vannak, azok általában drágák. Olaszhonban ezért jobban járunk az apartmanokkal. viszont készüljünk arra, hogy egy ebédnek-vacsorának borsos ára is lehet. Olaszországba is legjobb egyénileg menni, (Velence 700 km), de akár repülhetünk is. A már említett városba a Wizz Air indít járatokat. Kérdés, megéri-e?

Ha egy picit bevállalósabbak vagyunk, érdemes elmenni Közép-, vagy Nyugat-Olaszországig. Tény, hogy sokkal drágább, de a látvány, a kirándulások feledtetnek mindenért. Itt kiemelném Toszkána régiót, vagy a Garda-tó környékét. Aki pedig nem passzív, hanem aktív pihenésre vágyik Olaszországban azt is megtalálhatja: Ravenna, Bologna, Firenze, Pisa, Genova, Milánó, Róma, Nápoly és még sorolhatnám estig. Olaszországba egyébként szerveznek repülős utakat, de nem annyira a szárazföldre, mint Szicíliára vagy Szardíniára. Akár családdal, akár kettesben a párunkkal, vagy nagyobb társasággal megyünk, Olaszországban megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbbet.

A hivatalos fizetőeszköz az euró, melynek jelenleg a devizaközepe 260-270 forint körül mozog. 1 hétre ellátás nélkül, ha megyünk, és természetesen az sem mindegy, hogy hova megyünk, körülbelül 500-2000 eurót érdemes kivinni magunkkal, ebben a különböző autópálya matricák, egy-egy kávé, ebéd, fagyi és szuvenír is benne vannak.


Spanyolország

Ami nekünk magyaroknak megfizethető az mindenképpen Katalónia: Barcelona, Lloret de Mar, Malgrat de Mar, Santa Susana. Ide már csak a bátrabbak vezessenek, Barcelona Budapesttől 2000 km-re van. Rengeteg iroda szervez ide nyaralást, a 2 csillagos olcsóbb kategóriától a luxusig itt is megtalálható minden. Utazási irodák szervezésében én inkább a repülős utakat ajánlanám, hiszen talán drágább egy kicsit, de vigasztaló a tudat, hogy csak 2 órát kell utazni a tengerig. Spanyolországban főként szállodát találunk, így itt nem kell túl sok költőpénzt vinni, de azért véleményem szerint 500-1000 euró körül legyen nálunk. Biztos, ami biztos. Ha jobban megengedi a büdzsé, érdemes lemenni Dél-Spanyolországba, Malagába például, vagy ellátogatni valamelyik szigetre. Kétségkívül Mallorca a legismertebb, de Menorca vagy Marbella is tartogat gyönyörűségeket. Itt már költőpénzben is mélyebbre kell nyúlni a pénztárcánkban, és nem árt esetleg autót bérelni a szabadabb mozgásért.

Mind Malagába, mind a szigetekre Budapestről repülővel is el lehet jutni.


Görögország

Bár már Európa nyugati szegleténél jártunk, érdemes még egy kicsit visszafordulni, és ellátogatni egy másik kedvelt országba. Személy szerint én nem ajánlom most az odautazást, de aki úgy dönt, hogy Görögország lesz a célállomás, annak néhány jó tanács az útra. Autóval közlekedőknek az útvonal Szerbián és Macedónián keresztül a legrövidebb, autópálya-matrica megvásárlása kötelező valamint a zöldkártya is. Szerbiában szerb dinár (RSD), Macedóniában macedón dinár a hivatalos fizetőeszköz. Görögországban már euróval fizethetünk. A magyarok által talán legismertebb, és mindenképpen a szigetekhez képest olcsóbb helyek a görög szárazföldön vannak. Itt főleg apartmanokat találunk, ezek önellátással "rendelkeznek", igaz ugyan, hogy a helléneknél olcsón tudunk enni-inni. Itt szinte kivétel nélkül minden apartmanban reggeli ellátást kérhetünk. Ha azonban ennél komfortosabb nyaralásra szánjuk el magunkat, érdemes a görög szigetek között válogatni. Van néhány: Korfu, Rodosz és Kréta talán a legismertebbek, és néhány éve betört a köztudatba Kos, illetve Zakynthos is. Hogy ne érezzük magunkat szegényeknek külföldön itt is körülbelül 500-1500 euróra van szükségünk.


És ami ciki, vagy mégsem? Bulgária

Az "átkosban" felkapott volt, igaz, nem is nagyon utazhattunk máshova. Ha Jugót már nagyon untuk elmentünk a Fekete-tengerhez: Romániába vagy Bulgáriába. Ám ha valaki most visszatér, nyomát sem találja az egykori érának. A szállodák gombamód nőttek ki a tengerparton, az egészen egyszerűtől a luxusig mindenki megtalálja a a kedvére valót. Befizethetünk csak reggeli ellátásra, de élhetünk félpanzióval illetve all inclusive-val. Ki ahogyan szereti. Tengerpartja homokos, autóval is, busszal is néhány óra alatt megérkezhetünk. Várnába és Burgaszba pedig az utazási irodák repülőjáratot is indítanak. Tengerpartja homokos, egyaránt kiváló családoknak, fiataloknak. Bulgária hivatalos fizetőeszköze a leva (BGL), melynek a középárfolyama 130-150 forint között mozog. Ha önellátással megyünk nyaralni 1 hétre, akkor kb. 500-1000 levát kell kivinni magunkkal. Amennyiben egyénileg utazunk, vagy busszal, útlevelet mindenképpen vigyünk magunkkal. Repülőútnál a személyi igazolvány elegendő. Szép az ország, kedvesek az emberek... érdemes elmenni, ha másért nem, hát nosztalgiából.


Kicsit hosszúra nyúlt a cikkem, köszönöm mindenkinek, aki elolvasta.




Írta: b6c82a1307, 2011. július 10. 10:08
Fórumozz a témáról: Nyaraljunk? fórum (eddig 12 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook