Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Alvászavar, avagy hogyan tanítsuk meg a gyereket aludni - könyvből?

Alvászavar, avagy hogyan tanítsuk meg a gyereket aludni - könyvből?


Nem is tudom hol kezdjem…talán az elején. Hosszú lesz, de érdemes elolvasni. Problémamentes (első) terhességem volt, utolsó napokig is dolgoztam. Sok képem volt a gyerkőcömről, de az, hogy ekkora harcot kell majd vívnom? Ennyit kell szenvednünk? Nekem is és a gyereknek is erről fogalmam sem volt.
Alvászavar, avagy hogyan tanítsuk meg a gyereket aludni - könyvből?

1-2 napos volt a gyerek. Nekem mindenki azt mondta, no és persze azt is olvassuk a szakirodalomból, hogy végigalusszák a gyerekek az első pár napot. Hát nem az enyém. Utána arra fogtuk, hogy nem alszik, hogy pocakfájós. Majd front van, süt a nap, telihold van, majd később már fogzik, stb.

6 hetes volt a gyerekem és összeszámoltam: egy 24 óra alatt aludt 9 órát a gyerekem. Azt hittem, majd megőrülök. Mivel külföldön élek, a szüléskor anyuék kijöttek, de csak 3 hétig tudtak maradni, a férjem pedig a szülés előtt váltott munkahelyet, dolgozott szinte éjjel-nappal. Így magamra maradtam, nem sok segítséggel. Mindenki tartotta bennem a lelket, letelik a 6 hét jobb lesz, majd a 3 hónap, akkorra meg a pocakfájás is elmúlik. Aztán beindult a fűtés szezon akkor meg arra fogtuk, azért nem alszik éjszaka, mert nagyon száraz a levegő és itatni kell(ett). De a helyzet nem akart javulni. Majd nekiláttunk a hozzátápláláshoz. Ez is csak egy újabb ok, forrás lett, hogy miért nem alszik éjszaka.

2 hónapos kora után volt 1 hónap jobb időszak, amikor elég jól aludt. Mivel anyatejes volt, éjjel nappal 2 óránként evett, de nem bántam, mert volt olyan, hogy éjszaka ki se nyitotta a szemét, megkajcsizott és ugyanazzal a lendülettel visszatettem a kiságyba és aludt.

Jártam kint tanácsadásra, elmeséltem, hogy a fiam nem alszik, majd azt a tanácsot kaptam, hogy vezessek be rutint a gyereknél. Hát nálunk aztán volt, fürdés, evés aztán a nyomorúságos altatás. Tiszta frászba voltam már egész nap, hogy fog telni az altatás? Volt olyan, hogy a kezembe ráztam, de olyan is, hogy zenére táncoltam a gyerekkel, aztán vettünk neki baba hintát, majd a babahordozóval is bepróbálkoztunk. a klasszikus babakocsi tologatás a lakásba és még reggelig sorolhatnám. Természetesen előbb-utóbb mindegyik befuccsolt.

3 hónapos kora után (pont a 3 hónapos oltása után) annyira eldurvult a helyzet, hogy a gyerek óránként volt fent éjszaka. Nem viccelek, azt hittem megőrülök. Először reménykedtem, hogy átmeneti állapot aztán már eltelt 1 hónap, 5 hét, 6 hét, és még több hét és nem javult semmit sem a helyzet. Fáradt voltam, kimerült, türelmetlen. Ezt persze a gyerek is megérezte, egyfolytában sírt, hisztis volt. Ördögi körbe voltunk bezárva. Ugye ez idő tájékára tehető a hozzátáplálás is és ekkor már azzal is próbálkoztunk, hogy tejpépet kapott éjszakára, hogy megtöltődjön a pocakja és „új rendszer” lett, mert elaludt a cuclin (nem is gondoltam, hogy ez lesz a legnagyobb baj forrása), így már az altatás nem okozott többé gondot, hanem az óránkénti felkelések éjszaka.

A képhez hozzá tartozik az is, hogy nagyon sokat olvastam az interneten, amit így utólag belátok teljesen felesleges volt. Az egyik oldal azt írta a gyerekkel aludjak, mert a gyerekágy teljesen „új keletű”, CSAK 100 éves találmány a másik pedig a „sírni hagyni” technikát ajánlotta. Mindkettő szélsőséges módszernek tűnt nekem, így nem is hiába nem tudtam, hogy mit csináljak és legtöbbször sírásba merültem a tanácstalanságtól.

Adódott a lehetőségem és éltem is vele, hogy hazajöjjek egy kicsit az anyukámra /családomra támaszkodva hátra hagyva Apát. Minden reményem a szüleimbe volt. De még a múltkori látogatásunkkor kaptam egy homeopátiás orvos telefonszámát, aki csak a szomszéd városba lakott, így gyorsan kértem is tőle időpontot. El is mentünk hozzá, 30 perces kérdezősködés után 7000 Ft-ért felállította a diagnózist, majd felírta a homeos bogyók nevét (mert ugye ezeket nem lehet receptre felírni), amiért 8000 Ft-ot fizettem a gyógyszertárban. Csodát ezek a bogyók sem hoztak- mellesleg megjegyzem nincs is ezzel semmi baj, mai napig is kapja Kispocak őket.


Aztán az apukámat elküldtem párásítót venni, 8000 Ft-ért, hátha annyira száraz a levegő a fűtés miatt, mert éjszaka, amikor felkelt óránként, akkor megitattam és visszaaludt. Mivel kamilla teát kapott inni, anyu betévedt egy Herbáriába, majd az ott lévő hölgy javaslatára lecseréltük a kamilla teát, mert lehet, azért nem alszik, mert tekeri a kispocakját és én meg azzal itatom éjszaka. Ajánlatára vettünk citromfű teát azt kapta inni. Azt az éjszakát nem kívánom senkinek, maga volt a pokol. Majd felmentünk az internetre, ami azt írja, hogy a citromfű tényleg nagyon nyugtató, de melegen, hidegen élénkítő hatása van én meg azzal itattam a gyerekemet egész éjszaka. Te Jószagú Szűz Mária!!! Nem hittem el. Tényleg szinte már semmi újat nem tudtak nekem mondani. Kifogytam minden ötletből. Tanácstalan voltam. Majd amikor még is csak volt még valami, amit kipróbáltunk azt a REMÉNYT, ahogy én csodát vártam…mint a zsidók a Messiást.

Még piros szalagot is tettem a gyerek csuklójára, mert távol tartja a gonoszt, az öregek szerint, de gondoltam ezzel sem veszítek.

Aztán volt még egy kedvenc ötlet, amit az anyósomtól kaptam miszerint böjtöljek, majd amikor megkérdeztem, hogy akkor mitől lesz tejem, azt válaszolta, hogy lesz.

Már itt a Hoxán is kiírtam több tudásbázis kérdést is és egyre többet találkoztam a „Meg kell tanítani aludni a gyereket” kifejezéssel, még itt a hoxán is. Azt írta az egyik tag, hogy csak kitartónak kell lenni és 1 hét alatt meg lehet tanítani aludni a gyereket. Fel voltam háborodva. Kérdeztem, hogy én mi a fene vagyok, ha nem kitartó, hiszen 5 hónapja pokol az életünk. Nagyon ki voltam kelve magamból. Aztán egy nagyon kedves kis Hoxás barátnőm küldött e-mailben egy könyvet, ugyanis nem lehet kapni 2005 óta Magyarországon. Elolvastam a neten, nem volt nagy terjedelmű. Leültettem a szüleimet és a támogatásukat kértem. Mondtam, hogy ez az UTOLSÓ reményem, nem kerül pénzbe, csak kitartásba és segítsenek, támogassanak. Apukám iszonyat szkeptikusan fogadta a dolgot, Ő elég kocka ember, de a végén mellettem állt, hajtogatta Ádinak a papírrepülőt (mérnök révén nagyon precíz lett).

Humánusabbnak is tűnt a módszer, ugyan ebbe a technikába is belecsúszik egy kis „hagyni sírni” dolog, de sokkal bababarátabb.

Azt mondja ki a könyv, hogy a baba azért ébred fel éjszaka olyan sokszor, mert meg van ijedve. Ugyanis azokat a körülményeket a keresi a baba, amiben elalszik, jelen esetben a cuclit, mivel kaja közben aludt el. Azt a példát hozza fel a könyv, ha mi is lefekszünk a hálószobába és felébredünk, majd a nappaliba találjuk magunkat ugye mi is visításba törnénk ki. Azt mondja, hogy olyan körülményeket kell biztosítani a babának, ami akkor is megvan, ha az édesanyja/édesapja nincsen mellette felébredése pillanatában, például egy plüss állat, rajz vagy az ominózus papírrepülő a kiságyához felfüggesztve. Majd ha felsír először három percenként bemenni hozzá és nagyon nyugodt és határozott hangon beszélni hozzá, majd a napok elteltével ritkítani kell a belátogatásokat. Én finomítottam a technikán, mert mindig bementem hozzá négy percenként, de nekünk így is működött.

Az eredmény: egy hét elteltével Ádi magától, sötét szobában aludt és alszik. Még ébren beleteszem a kiságyba és elalszik magától. Éjszaka is elég jól aludt, ugyan felkelt háromszor-négyszer is egy éjszaka, de még így is mérföldeket haladtunk előre. Aztán megbetegedtünk, belázasodott, itatni kellett éjszaka (ami ugye nem volt szabad előtte) és visszaestünk egy kicsit. Aztán elővettem megint a könyvet, hogy mit mond, mit kell csinálni, ha a babó éjszaka felkel- többször. Mivel az anyuék elutaztak apuval egy hétvégére, úgy gondoltam megpróbálkozunk vele, most legalább a sírással nem zavarunk fel senkit sem a házban. Első éjszaka kemény dió volt, főleg, hogy egyedül voltam - most nem írom le a technikát. Második éjszaka már csak kétszer volt fent, harmadik éjszaka egyszer és a negyedik éjszakát átaludta. 7,5 hónap után először.

Nem kínoztam a babám, mindig megmaradtam az egészséges keretek között, nem szadista vagyok, hanem egy naiv anya, aki beleesett a modern világ internetes útvesztőjébe. Ezt a technikát 6 hónapos kor alatt tulajdonképp nem is ajánlják, így mondhatom, hogy a legjobbkor jutott a tudomásunkra.

Egy kicsit felháborítónak tartom - nem akarok általánosítani -, hogy szinte orvosról orvosra jártunk, tanácsadásokra, senkinek nem jutott eszébe, hogy a gyerekemnek semmi baja sincs. A csecsemőknek a 36%-át sújtja alvászavar. Elég elterjedt probléma napjainkban, már kb. 10 ismerősömnek küldtem tovább a könyvet.

A könyvről most nem írnék részletesebben, mert nem ez a lényeg. Remélem, sok anyuka magára ismer és megnyugszik, hogy nincs egyedül, mert én azt hittem magam vagyok a „problémával”.

Kispocak napközben is sokkal kiegyensúlyozottabb, hogy kipihent. Egyre többet eljátszik magában, már nagy fiú.

Göröngyösen indult a kis földi élete anyukájával és apukájával, de remélem nem bántja, hogy minket választott szüleivé, mert én borzasztó büszke vagyok rá, és mi vagyunk a legjobb csapat!




Írta: Anyapocak, 2011. március 22. 10:08
Fórumozz a témáról: Alvászavar, avagy hogyan tanítsuk meg a gyereket aludni - könyvből? fórum (eddig 120 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook