Székek és házak

Hogy minek teszem közzé ezeket a képet? Mert nekem tetszik, amikor keresgéltem a géppel és felvettem, akkor is tetszett

A székek.

Forró nap után, vihar előtti est-elején - már minden ázhatót összeszedtem - még utoljára, napoznak egyet a székek. Ha megfigyeled, mi tűnhet fel? A székek száma páratlan, egy mintha egyedül lenne. Ennél az asztalnál mindig négyen ültünk, mégis öt széket raktam köréje. Miért? Na, ezt nem tudom. Nem a fotó kedvéért rendeztem így el a tárgyakat, csak megláttam..

Tudod mit? Azt az üres széket, felajánlom Neked.

Ha kényelmesen hátradőlsz valamelyiken, ültödben szemed lehunyod, hallod-e a bíbor színben távozó Nap hangját? Persze, hogy igen! Arcod, kebled, férfi lelked cirógatja szerető suttogással, csak jót mond Neked: kedveset, szépet, ölelő meleget; s egy perc alatt elhiteti Veled, hogy ilyen az élet.

Élvezd a boldog pereceket, fürödj meg benne; érezd sokáig bőrödön illatát.

Úgy ötletszerűen, kép rendezés közben, odafigyeltem, miről beszélnek a székek.

A házak.

Jóllakottan, kigömbölyödve, furcsa fintorgással, orcájukat fény felé fordítva, napoznak. Hosszú köpenyük a hóba ér, féltve takarja testüket, előre ugró szegélye a széltől is óvja őket. Kancsal szemeikkel, huncutul bámulnak egymásra és rám. Nem restellik vidámságukat. Miért is tennék? Hisz a rettegett hófúvást, a nap melengető mosolya elzavarja. Hó nem nyomja testüket. Lehet, tán azt is tudják, belsejükben a szerelem ölelkezik a vággyal s együtt élvezik a lét-pillanatok varázsát

Vidám, boldog házak a fák borította, havas lejtő aljában.

Legyek irigyetek? Nem! Inkább részt kérek boldogságotokból. Csak egy kicsit, ha lehet.