Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » Belső konfliktusaink eredete

Belső konfliktusaink eredete


Mindenkinek, aki ember, vannak lelki konfliktusai legerősebb lelki kötelékrendszerében, az ember nemző családjában alakulnak ki. Akkor is a nemző családot kell figyelembe vennünk, ha nem a nemző szülők nevelték fel a gyermeket.
Belső konfliktusaink eredete

Az elmúlt néhány évtizedben egy Bert Hellinger nevű úr, aki pályája kezdetén papi mivoltában egy Afrikai törzsben teljesített misszionáriusi szolgálatot, majd az egyházat elhagyva, végzett pszichoterapeutaként elkezdte kidolgozni azt a módszert, amelyet ma családfelállítás néven ismerhet a világ. Hellinger úgy találta, hogy az ember személyes lelki konfliktusainak jelentős része nem saját szerzett okokra, hanem családi eredetre vezethető vissza. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek gyakran egy nehéz sorsú szülő vagy nagyszülő terheivel szolidaritást vállalnak, majd felnőtt korurukra teljesen át is veszik ennek a tehernek a hordozását, amelyet oly módon valósítanak meg, hogy felmenőiket próbálják irányítani, utasítgatni, a felnőttebbek véleményeit felülbírálják stb.


Mindennapos, és mára domináns jelenség, bárki megfigyelheti manapság szüleivel való kapcsolatában.


Sok problémát vet fel ez a jelenség, a helyzet ugyan is az, hogy a már felnőtté vált gyermek nem a saját helyén él, és gyerekként sem a saját helyén élt gyerekként, hanem a felnőtt sorsot tudat alatt magára vállalva, saját életét nehezítette meg, míg a felnőtt sorsát nem volt képes megjobbítani.


Ez felnőtt korra igen komoly belső lelki konfliktusok kialakulásához vezet amelyek testi tünetekben, szerte ágazó megbetegedésekben jelentkezik. Nem feltételes módban írom, ahogy manapság fogalmaznak, mert ezek törvényszerűségek, tehát minden lelki konfliktus, valamilyen testi tünetet fog produkálni.


Hellinger kidolgozott egy módszert, amelyet családfelállításnak nevezünk. Ez a módszer arra ad fókuszáltan pontos lehetőséget arra, hogy ezeknek a konfliktusoknak a valós mibenlétét felderítsük. Ezek a családi lélek-konfliktusok, az éber tudat számára a mindennapokban észrevehetetlenek, ugyanakkor egy speciális csoportterápia keretében tökéletesen felderíthetőek.


A családfelállítás által nyert tudás, gyakran világít rá elvesztett iker-magzat jelenlétére, ez nagy fokú elhagyatottság, magány és hiány érzetekben nyilvánul meg, sok leképeződései közül a sikertelen partnerkapcsolatok alapja lehet, az ilyen ember ugyan is elsősorban a lélektestvérét keresi, és nem találja meg partnereiben.


Ez csak egy példa a sok közül, de ugyan ilyen úton levezethetők a pénzügyi sikertelenségek,

a betegségek kialakulásának az okai.


Egy állításon ahol utoljára voltam, egy hölgy azzal a problémával jött, hogy 40 éves korára még mindig kegyetlen menstruációs görcsökkel szenved, és nem tudja a magyarázatát, mert az anyjának, és a nagymamák egyikének sem volt ilyen problémája.


Kiderült, hogy ez nem testi, hanem lelki örökség az egyik nagymamától, aki iszonyatos görcsök között elvetélt az első magzatával, amelyet a gyerek tudta nélkül átvett.


Jogos kérdés, hogy miként tudja átvenni egy gyerek a nagymama szenvedéseit?


Ez az úgynevezett családiléleknek, vagy Hellinger által morfogenetikus mezőnek, vagy emlékezetmezőnek nevezett jelenség, amelynek az a legfőbb tulajdonsága, hogy az ember, személyes és családi lelki kapcsolatainak minden egyes információját magában hordozza. Vagyis mindenki, aki adott családba születik, önnön személyes lelki élete szervesen kapcsolódik a család társas-lelkéhez, amelyből információkat vesz fel tudat alatt, vagy kap tudat alatt, a kiegyenlítődés törvényének megfelelően.




Írta: HajduM, 2010. november 28. 16:08
Fórumozz a témáról: Belső konfliktusaink eredete fórum (eddig 10 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook