Egy csodálatos ember

Egyed községben született, 1922-ben. Középiskolába Székesfehérváron járt, majd 1942-ben Pápán szerzett tanítói képesítést, tanári diplomát pedig a Pécsi Tanárképző Főiskolán.

1942-ben került Seregélyesre, amikor a római katolikus egyházközösség megválasztotta. Rövid nevelői munka után a frontra vezényelték, majd orosz hadifogságba került. A Kaszpi-tenger mellől 1945 végén tért haza, nagyon betegen. 1946-ban már dolgozott, és legfőbb feladatának tekintette az iskola újjáépítését.

Az iskolák államosításakor Seregélyes-Szőlőhegyre helyezték. Tevékenysége nem merült ki a nevelés-oktatásban, hanem a település kultúrájával is kiemelkedően foglalkozott.

Az Ő nevéhez fűződik a legendás hírű szőlőhegyi színjátszó csoport létrehozása, mely hosszú évekig etalon volt, más települések előtt. Elnyerték a "Megye Legjobb Falusi Színjátszói" kitüntető címet.

Abban az időben állandóan nőtt a gyerekek létszáma, ezért új tantermekre volt szükség. Ennek építésében, kialakításában is tevékenyen részt vett, óriási érdemei voltak. A tantermek építése mellett - folyamatos szervező munkájának, és a társadalmi összefogásnak köszönhetően - megépült az óvoda is.

Kiváló szakmai és nevelői munkája mellett a szervező, értéket teremtő munkásságára is felfigyeltek, és az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetéssel ismerték el.

1957-ben Székesfehérvár város alsó tagozatos szakfelügyelőjévé nevezték ki. 5 év múlva pedig a megye 1-4 osztályaiban tanítók vezető szakfelügyelője lett. Ő irányította 1200 tanító szakmai, és módszertani munkáját.

Eközben sem hanyagolta el a Szőlőhegyi iskolát, segítette a fejlődését, felvállalta a felzárkóztatását.

Később részt vett az új tankönyvek bírálatánál, segített a kézikönyvek felhasználásában. Az Országos Pedagógiai Intézetnél Ő képviselte megyénket a szakmai, módszertani kérdésekben.

Megkapta a kiváló tanító kitüntetést. A fővárosban is megbízásokat kapott pedagógiai felmérések készítésére.

Közben folytatta a harcot Szőlőhegy fejlesztésében. Rengeteg társadalmi munkával, de elérte a vasúti megálló építését, a villanyáram vezetésének bővítését, orvosi rendelő, és lakás építést.

Nyugdíjazásakor megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, 1993-ban a Németh László díjat és tulajdonosa volt az arany és vas diplomának.

Mindeközben nagypapaként szeretett engem. Nem felejtem el azt a jó kedélyű, mosolygós arcát. Minden nap hajnalban kelt, és saját kezével gondozta évtizedeken át a hatalmas barackos és szőlős kertjét. A Velencén épített nyaralóhoz kézzel és talicskával hordta fel az építőanyagokat.

Sose panaszkodott. Akkor sem, amikor másodszor támadta meg a rák, és szörnyű fájdalmai voltak.

Még utolsó napjaiban is azt kérdezte tőlem:

- Mi újság a fiammal az iskolában?

Több százan voltak a temetésén, hófehér volt minden, hatalmas pelyhekben esett a hó.

Az emléke, arca, hangja, bennem él most is, és szeretném, ha a gyerekeim is tudnák, hogy milyen csodálatos ember volt.

"Elfeledni téged nem lehet,

csak megtanulni élni nélküled."