Emberi és állati szocializáció

Az üzlet megköttetett s hazafelé már a neve is megvolt: Fülöp.

Imádom őt és ő is engem. A kezdeti nehézségek után (szobatisztaság, egy papucs összerágása, és egy szétmarcangolt kanapé...) hamar megtaláltuk a közös nevezőt.

Akkori párommal szerettünk kirándulni és Fülöp hűséges társként mindig velünk jött. Ahogy nyitom a kocsiajtót, a mai napig is pattan be és várja az út végét.

Amellett, hogy sokat kirándultunk, sok lakótelepi sétánk is akadt. Ezen séták során kezdtük el a szocializációnkat. Kutya a kutyával, ember emberrel.

Sétáink során lassan kialakult ki az, aki neki és nekem is szimpatikus. A gazdikkal megbeszéltük mikor jövünk legközelebb, hogy a kutyáink is jól érezzék magukat. Míg eleinte csak a kutyákról esett szó, lassan a privát dolgok is szóba kerültek, s ahogy a ragaszkodás a kutyáknál létrejött barátságok alakultak ki gazdi és gazdi között. Telefonszám cserék, kalandok, közös utazások, munka.

Fülöp is felnőtt, megkomolyodott, megkapta a Fülöp Úr nevet. Otthon, ha valamelyik barátos kutya nevét említettem, felkapta a fejét és egyből keresni kezdte, merre van Junior, Csutak, Rozi, Remus...

Mondhatom bátran, hogy egy jól nevelt, nem agyontanított, kutyaságában csorbát nem szenvedő szocializált kutya büszke gazdája vagyok.

Ahogy telt az idő, az én életem fordulóponthoz ért. Új párom lett, s idővel ez a kapcsolat annyira megerősödött, hogy komoly közös jövőt képzeltünk el, igen ám, de vidéken.

Ráckevére költöztünk, a párom, én és Fülöp Úr. Kertet kapott, de ő igazi szobakutya maradt.

Új lakóhelyemen kissé nehézkesen illeszkedtem be. Eleinte nem is dolgoztam, csak szépítettem új otthonunkat és persze sokat sétáltunk Fülöp Úrral. Vártuk a csodát, ami nem jött. Vidéken a kutya a kerté, a kert a kutyáé. Azon kivételes emberek, akik veszik a fáradságot és kutyát sétáltatnak barátságtalanok, a kutyájuk és mondhatom a gazdi is minimális szociális érzékenységgel bír. Dühített, hogy sokszor elküldték az én Fülöp uramat, mondván nagytestű, vizsla, veszélyes... eleinte még védelmembe ettem, harcias amazonként álltam ki kutyám mellett, ma már csak legyintek ezekre a megjegyzésekre. Aki nem ismeri a vizslát, nem ismeri a kutyákat...

Lassan négy éve lakunk itt és két kutyával tartjuk a kapcsolatot. Viszont miután Ráckeve a nyaralóké, e két kutyás is csak nyaraló, mondanom sem kell, Budapestről. Ők bezzeg nem rettentek el, mikor feléjük száguldott az én kutya-barátságra éhes Fülöpöm. A nyarak a nagy sétákról szólnak, ilyenkor Fülöp tudja, ha fogom a nyakörvét, megyünk!

Bár ő minden sétát imád, mikor megszültem, csak a babakocsit kellett egy kicsit arrébb tolnom, már az ajtóban volt és izgatottan várta, hova kísérhet el bennünket. Merre megyünk, hova lyukadunk ki. Vannak jól bevált szokásos útvonalaink, s van egy-két kerti kutyus, akinek mindig odaköszönünk. Fülöp előrerohan, odacsalogatja a kerti haverokat a kerítéshez és nyalogatja őket. Látni rajta, mennyire vágyik kutyatársaságra.

Most lassan véget ér a nyár, és várnak ránk a szomorú őszi, téli hónapok, mikor újból egyedül kell sétálnunk, mikor oly messzinek tűnik megint a tavasz a nyár. Várjuk, mikor jönnek a nyaralók Budapestről és hozzák a szocializált kutyájukat, hogy Fülöp úr ismét csavaroghasson, csaholhasson együtt kutyatársaival.

Irigykedem azokra a vidéki kutyásokra, ahol van kutyás élet, ahol nem elzárva tartják a kedvenceket, hanem foglalkoznak velük, szocializálják őket. Ők tudják, hogy egy kutyasétáltatásból nem csak a kutya húzhat hasznot. Kötődhetnek életre szóló barátságok (nekem van egy ilyen, bár Budapesten és már nem nap, mint nap, de ha tehetjük, nem csak mi találkozunk, hanem a kutyusok is), lehetőségek munkára, akár szerelem is... A kutyás társadalom nagyon jó közösség.

Bízom benne, hogy Ráckevén is alakul majd ki hasonló, nem csak szezonálisan. Én mindenesetre sétálok Fülöppel rendületlenül... hátha.