Szerelmünk lapjai

Kapcsolatunk 2005. március eleje-közepe fele kezdődött egy társkereső honlapon. Csak úgy regisztráltam, nem vártam tőle semmi komolyat, gondoltam körülnézek, esetleg találok hozzám hasonló magányos ismerősöket. Ekkor 16 éves, kollégista voltam, tehát valószínűleg nem kellett volna attól félnem, hogy örök életemre szerelem és társ nélkül maradok, engem mégis vonzott az interneten történő keresgélés. A kollégiumi netes szobában elég sok időt töltöttem ettől az időszaktól kezdve. Úgy emlékszem nem is kellett sokáig keresgélnem, mikor rátaláltam, azonnal megfogott. Írtam neki: "Ilyen jó pasit még életemben nem láttam!"- Ezzel kezdődött minden. Április közepéig így ment minden nap. Tanóra után rohantam a gépterembe, hátha írt, és igen írt. Egyre többet, egyre szebbet. Sms-eztünk is már egy idő után, de telefonon nem beszéltünk egymással. Ez amolyan titokzatos kapcsolat volt, hiszen még a nevét sem tudtam. Csak Spice volt ő nekem. Én neki pedig Dudy, bár ő tudta a teljes nevemet. Aztán április közepén úgy tűnt megtörik a jég, és találkozunk. Diszkó volt a koleszban, és elhívtam. Itt mellékesen megjegyzem, hogy volt egy másik fiú is, aki tetszett, de vele valahogy nem éreztem azt, amit Spice-szal. Nos, hát ő is eljött a kolidiszkóba, és Spice is. A balszerencse vagy szerencse (nem tudom melyik lett volna jobb) az volt, hogy a másik fiú előbb érkezett. A barátnőmnek "hála" felkért táncolni. Én akkor miniszoknyában voltam, nem volt nálam telefon, így azt nála hagytam. Ezzel a fiúval egy tánc után elmentünk a városba sétálni, és össze is jöttünk, vagyis hát elcsattant pár csók, és ettől kezdve azt hittük mi összetartozunk. Tudjátok...fiatalság... Mikor visszaértünk, és visszakaptam a telefonom és nem fogadott hívások voltak a telefonomban...Tőle...Spice-tól...

Már akkor éreztem, hogy valamit nagyon elrontottam. Másnap újra gépterem, e-mail tőle... Ő ott volt és valószínűleg látott is, de én nem voltam hajlandó találkozni vele. A szerencse az volt, hogy nem haragudott meg rám. Ugyanis semmi nem volt köztünk, talán ő is egy poénnak gondolta ezt az egészet, mert nem is egyedül jött. A másik fiúval együtt voltunk, de hát hogy is mondjam, mindvégig éreztem, ez nem az igazi... Közben Spice-szal folyamatos SMS váltások voltak, és egyre inkább éreztem, egyre fontosabb lesz számomra. Nem bírtam tovább, meg kellett ismernem. Németre járt a koleszom városában, így azt mondta, ha végez, feljön hozzám. És úgy is lett. Elég borongós idő volt. Egyfolytában az ablakból lestem, izgalmamban majdnem kiugrottam a bőrömből, szerintem a lányoknak már elege lehetett belőlem. És akkor megcsörgetett. Kimentem...és ott volt...Ő...motoron ülve, és mikor megláttam majdnem elájultam, azt hiszem attól a pillanattól kezdve éreztem, többet akarok. Nem volt ott sokáig, mert megjött az eső. De az a pár perc is maga volt a mennyország.

Olyan édes volt, látszott rajta, hogy zavarban volt, na de persze én is...nem kicsit. Ekkor még együtt voltam a másik fiúval is, de már csak húztuk halasztottuk a szakítást, ami május közepén, az osztálykirándulás után meg is történt. Eddigre már Spice-szal többször is találkoztunk, de csak mint barátok, ismerkedtünk, kóstolgattuk egymást. Egyszer busszal jött be hozzám, és előtte fogadtunk, hogy nem merem megcsókolni, én meg nagymenő bevállalós kis csajként, bevállaltam. Vártam a buszt, leszállt, és megcsókoltam.

Tudom, nem ez a világ legromantikusabb csókjelenete, de nekem sokat jelentett, nagyon sokat. Onnantól kezdve úgy emlékszem szinte minden este bejött hozzám, május 19.-én azonban egy kissé megtört az egész varázsa. Itt megjegyzésképp hozzátenném, kb. 60 km-re élünk egymástól. Már csak egy hónap volt vissza nekem a suliból, utána nyári szünet, azt követően pedig úgy tűnt, visszamegy Keszthelyre, az egyetemre. Úgy látta, ez nem működhet, ezért közösen úgy döntöttünk, nem megyünk tovább, megállunk. Egy hónapra nem érdemes belevágni, csak túl közel kerülünk egymáshoz, utána pedig csak még nehezebb lenne az elválás... Elment...bennem pedig a teljes szomorúság uralkodott el. Éreztem, hogy számomra ő nem csak egy egyszerű fiú, aki helyett majd jön más. Visszamentem vacsorázni a kollégiumba. Elhoztam a vacsit (sose felejtem el, spagetti volt - Spice egyik kedvence). A telefonomban egy új üzenet...Tőle...igen! A pontos sms-re nem emlékszem, de a lényeg az volt, hogy ha most nem kapaszkodik belém, visszazuhan abba a világba, melyből már félig kirángattam (az előző szakítása miatt). Visszaírtam neki, hogy jöjjön el értem vasárnap a buszhoz, és megbeszéljük, mi s hogyan legyen a továbbiakban. Úgy is lett. Május 22-én este fél 7-kor ott volt értem, a szívem majd' kiugrott a helyéről, talán éreztem, mekkora súlya is lesz ennek a napnak. Azt hiszem a boldogságtól kicsit eufórikus állapotba kerültem, mivel pontosan nem emlékszem az e napon történtekre, de annyi bizonyos, hogy összejöttünk, mától összetartozunk...Ő és én! A napok ezután csak teltek-múltak, mi pedig amennyit csak lehetett együtt voltunk. Nagyon sok helyre elvitt motorral, romantikáztunk, sétáltunk, órákat beszélgettünk. A szüleivel való találkozásom is emlékezetes marad, azt hiszem örök életemre. Még nem voltunk hivatalosan is együtt, tehát május 22-e előtt történt mindez. Felhoztam neki, hogy vigyen el, mutassa meg a falut ahol él, mivel még soha nem jártam a környéken. Úgy is történt. Elvitt a házukig, majd megfordult és elindultunk vissza a koliba. A következő faluban azonban leszakadt a kipufogó az autóról... Na most ilyenkor mi van.... Visszamentünk hozzájuk, és azt hiszem ez mindenki számára váratlan volt. Neki is, nekem is, és a szülei számára is. Visszagondolva nagyon vicces volt.

Mondta, hogy ha már itt vagyunk, akkor megmutatja a szobáját. Emlékszem, olyan labirintusosnak találtam a házukat, de ma már egyáltalán nem tűnik annak. Igaz, kissé sötét volt a szobájában, de azért lehetett látni, ha csak homályosan is. Megmutatta a kedvenc parfümét (Fekete Ferrari). Aztán nővére autójával visszaindultunk a koleszba, nehogy kizárjanak. Aztán vége lett az iskolának. Az évzáróról is meglógtam valamilyen ürüggyel. Köszönet az osztályfőnökömnek ezúton is, aki igen toleránsnak mutatkozott. :-) Aztán a találkozások nem maradtak abba. Június 19-én ő is eljött hozzánk, hogy megnézze a várost. Anya persze nem nyugodott bele abba, hogy csak a városban kódorgunk, ő meg akarta ismerni, ellent mondani pedig akkoriban nem mertem igazán. Így aztán hazamentünk, bemutattam apának, anyának, olyan furcsa volt, az első fiú, akit hazavittem. Sokat nem is időztünk, visszaindultunk a motorjához, aztán elindult haza, nehogy besötétedjen.

A találkozások pedig csak jöttek, inkább én jártam hozzá, aztán ott töltöttünk a napokat. Persze akkoriban még úgy volt, hogy reggel elmentem, délután hazajöttem, de ezek a fél napok mindig olyan tartalmasak voltak... Imádtam minden pillanatot, ami vele telt el, és utáltam minden pillanatot, ami nélküle telt el. Augusztus közepén, ismét egy fontos ponthoz ért a kapcsolat, megtörtént...Aminél közelebb szerelmesek nem kerülhetnek egymáshoz, és nagyon jó volt. Annyira odaadó, szeretnivaló, éreztem, hogy nagyon fontos vagyok számára, és én is éreztetni próbáltam vele, hogy mennyire sokat jelent nekem.

Mikor visszamentem a suliba, ő elment egyetemre. De ez is egy emlékezetes történet. A cikk pedig már most hosszúnak ígérkezik, így azt nem írom le. Keszthely helyett Pécsre ment, mint közgazdász, így közelebb voltunk egymáshoz, és már csütörtökönként hazajárt. Elkezdődtek az együtt alvások. Volt, hogy Pécsre mentem le hozzá, volt, hogy otthon náluk voltunk. Persze ez mind a szüleim tudta nélkül. Ez decemberre kiderült, igen nagy veszekedés is lett belőle anya és köztem, de aztán megbékélt. Talán a lelke mélyén ő is érezte, mi az ami kettőnk közt van. Azt még meg kell említenem, hogy volt egy kis mosoly szünet is, novemberben, az én hülyeségem miatt, fiatal lányként mindenképp hallani akartam volna azt a bizonyos szót: "Szeretlek", de ő nem akarta kimondani nekem, és rossz volt. A mosolyszünet kb.4 napig tartott. Az utolsó napon kezdtem lemondani róla, szalagtűző voltam a suliban, ezért ott kellett maradni. Mikor készülődtünk a szalagtűzőre, egy sms jött. Ő írt, hogy úgy érzi, ha most elenged, soha nem fog még egy ilyen lányt találni, mint én. (Hát nem édes?!) Nem kellett nekem ennél több. Amint vége lett a szalagtűzőnek, rohantam a buszra és mentem hozzá. Nagyon boldog voltam, hogy kaptam egy új esélyt. Ezután csak pörögtek az események...

Leérettségiztem, engem is felvettek a Közgázra, és ha nem is teljesen, de összeköltöztünk. Hétvégére hazajártunk, de hét közben egy albiban voltunk. Az hiszem ez a 3 év, amit egymás mellett leéltünk nagyon megerősítette a kapcsolatunkat, és nagyon meg is komolyította. Most per pillanat ott tartunk, hogy végeztünk a Közgázon, nekem még hátravan a gyakorlat, neki azonban már csak a nyelvvizsga szükséges a diplomához (amit nagyon tekintélyes eredménnyel végzett - 4,58). Azt hiszem, nem kell mondanom, mennyire büszke vagyok rá.

Most a sok sor után pedig elérkeztünk a jelenhez. A szerelmünk azt hiszem, továbbra is töretlen, és tiszta szívből jövő, feltétlen. Azonban valami kissé elrontja a tökéletes összképet. Persze ha eddig is sikerült átvészelnünk az éveket, ezután is sikerülni fog. Csakhogy ez a 3 év nagyon egymáshoz kötött minket, legalábbis engem hozzá, és nagyon hiányzik, mikor egy hétig vagy tovább nem láthatom.

A kapcsolatunknak volt már pár próbája, azt hiszem ez is egy újabb. Ami remélhetőleg csak még jobban összekovácsol majd minket, és megmutatja, hogy nekünk tényleg együtt kell maradnunk, hogy csak együtt lehetünk egészek és nem élhetünk egymás nélkül.

Ő 24 éves, én 21, tehát még nagyon fiatalok vagyunk, de hiszem, hogy még létezik a mai világban ilyen. Nem kell egy lánynak minden hétvégén más fiúval ágyba bújnia. Igenis büszke vagyok arra, hogy megértem, komoly kapcsolatom van, és nem mutogat rám más, hogy vagy elvettem a pasiját, vagy mindenkivel összefeküdtem.

Büszke vagyok magamra, a Páromra, és magunkra egyaránt, hogy sikerült ezt a kapcsolatot ilyen mélységig eljuttatnunk, és bízom benne, hogy a jövőben még komolyabbá fordulhat az életünk egymás mellett (idővel lehetőleg kissé kibővülve:-)).