Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » Szakítás után kibékülés?

Szakítás után kibékülés?


4 évig voltam a volt párommal, egy éve csak szeretnénk, ha megint együtt lehetnénk, de mindig közbejön valami és közben mindkettőnk mással is volt. Érdemes várni, vagy végleg le kellene zárni ezt az egészet?

25 éves, 5 nyelvet beszélő egyetemista nő vagyok. 5 éve ismertem meg a volt párom interneten. Az egész olyan szépen indult, éjszakákat átbeszélgettünk egymással, eleinte szigorúan csak mint barátok, mert köztünk 7 év a korkülönbség, amit mi akkor soknak tartottunk és 300 km választott el minket. De persze ahogy ez lenni szokott, egymásba szerettünk.

Egy hónap után odaköltöztem hozzá. Ez csak úgy jött, én előtte a szüleimnél laktam egy másik országban, ahol tanulok is a mai napig. Először együtt töltöttük a nyári szünetet, aztán úgy szerveztem mindent, hogy csak pár napot kelljen a szüleimnél lennem, a legtöbb időt a párommal töltöttem, emiatt kiestek a bulik, a barátaimmal is megromlott a kapcsolat. Egy év után már eljegyzést tartottunk. Nekem egy kicsit gyorsan pörögtek az események, de fülig szerelmes voltam. Már az esküvőt és a gyereket terveztük, de én még egyiket sem szerettem volna, mert fiatalnak éreztem magam. A párom ezt megelégelte a negyedik év végén, és akkor úgy gondolta, nem vár rám tovább, szakít velem. Akkor hazamentem a szüleimhez vizsgázni, egy hétig nem voltam nála. Mire a dolgaimért mentem, már más lakott ott. Kiderült, hogy mint barát titokban beszélgetett azzal a nővel azóta, hogy felmerült, hogy mi szakítani fogunk. Utólag kiderült, hogy csak egy társat keresett, akivel átvészelheti a szakításunk utáni időszakot - ö legalábbis ezt mondja. Könnyes szemekkel pakoltam össze a dolgaimat, teljesen sokkolt, ami történt.

Két hetet sírtam éjjel-nappal, aztán úgy gondoltam, ki kell mozdulnom. Mivel barátaim nem voltak, megint az internethez fordultam, és ott megismertem egy fiút, aki elterelte a figyelmem, jó kedvre derített. Gondoltam nem veszíthetek semmit, nála töltöttem az éjszakát. A volt párom másnap reggel hívott, hogy szeretné újrakezdeni velem az egészet.

Amikor megtudta, hogy mással voltam, hiába szakítok is miatta, megsértődött, mondta, akkor lefekszik mással, egy régi osztálytársnőjével, aki mindig is tetszett neki, de mostanában felhívta magához beszélgetni és érezte, hogy lehetne köztük más is. Én könyörögtem, hogy ne tegye. Másnap kedvesen keresett. Reméltem, hogy nem történt semmi. De lefeküdt azzal a nővel.

Nem tudtam visszamenni hozzá, annyira fájt, amit tett. De nagyon hiányzott és ő minden áron vissza akart kapni.

Találkozni kezdtünk megint, de csak vitatkoztunk. Kiderült, hogy azóta rengeteg lány-barátja lett. Az egyik érdekes módon mindig akkor írt neki sms-t, amikor ott voltam nála. Persze csak barátok voltak állítólag, nem is találkoztak személyesen. De nem bírtam tovább nézni ezt a dolgot, otthagytam.

Jött a nyár, megismerkedtem mással, minden szépnek indult, a lelkemben persze ott volt a tüske. De lassan kezdtem felejteni. Közben adódott egy lehetőségem is, egy másik kontinensen kaptam egy munkalehetőséget egy rokontól, aki hívott, hogy menjek felejteni, szórakozni, dolgozni nála fél évig a diplomám után. Persze elfogadtam az ajánlatot, mindig is álmom lett volna oda utaznom, a régi párom sem kötött le. Akkor nyáron csak élveztem, hogy kirándulunk, mulatozunk, barátkozhatok az új párom mellett. A volt párom közben keresett valami ürüggyel, kiderült, hogy neki is új barátnője volt addigra. A szemembe mondta, hogy szereti, és semmi esélyem sem lenne vele szemben. Erre nem tudtam visszafojtani a könnyeimet, elmondtam neki, hogy szeretem, de legyen boldog azzal a nővel. Aztán megint megkeresett, és megígérte, hogy szakít azzal a nővel miattam, mert még mindig engem szeret. Azt hitte, túltette magát rajtam, de amikor sírni látott, rádöbbent, hogy még mindig engem szeret. Én szakítottam érte a párommal, de amikor visszamentem volna, az volt az újabb probléma, hogy én mennék külföldre, otthagynám őt fél évre, és hogy így nem lehetne közös családunk a közeljövőben.

Most addig nem vagyunk együtt, nem is beszélünk, amíg el nem dől, mikor utaznék. Érdemes még várni erre a kapcsolatra? Tudom, hogy ő az igazi, tudom, hogy szeret, de lehet, túl sok mindent kellene feladnom érte. Érdemes úgy egy kapcsolatot újrakezdeni, hogy közben mindkét félnek volt más?




Írta: pelegrinsz, 2010. június 15. 10:08
Fórumozz a témáról: Szakítás után kibékülés? fórum (eddig 79 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook