Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Az igazság a szülésről

Az igazság a szülésről


Az alábbi sorokat Mr. Spock írta, aki egy amerikában tevékenykedő nőgyógyász és az index fórumán nyújt segítséget mindenféle nőgyógyászati kérdésben. Nekem Brekka ajánlotta, hogy még a szülés előtt feltétlenül olvassam el, többször is. Meg is tettem, és azt kell mondjam, Mr. Spock szavai a kellő időben visszhangoztak a fejemben, így jócskán hozzájárult ahhoz, hogy az első szülésemnél tudtam mit kell tennem. Minden kismamának ajánlom, mint kötelező olvasmányt. :)
"
A szülés fáj. Nagyon fáj, nincs mese. Akárki, akármit mond, a szülés egy rendkívül kellemetlen folyamat. De te is tudod, hogy át kell menni rajta, tehát a kérdés az az, hogy miképpen lehet minimalizálni a fájdalom hatásat rajtad. Mert erről van szó, a pszichológiai tényező ami meghatározza azt, hogy mennyire engeded meg magadnak a fájdalom átélését. Kevés ember (meg kevés orvos is) tudja, hogy a morfium például nem állítja meg magát a fájdalmat, hanem a fájdalom tudatosodását kapcsolja ki! Az is tudott, hogy nagy sporteseményeken sportolók néha repedt végtaggal végigjátszák a meccset, mert a tudatuk annyira másra koncentrál, hogy nem tudatosodik bennük egy megrepedt láb vagy kar által oközött, amúgy rendkívül jelentős fájdalom. És amikor a meccsnek vége van, a fájdalom hirtelen elkezdődik. Tehát a tudaton múlik minden. Az, hogy te akarod ezt a gyereket, és örülsz neki, az mar egy fel gyozelem. Hosszú évek tapasztalata szerint, akik örülnek a gyereknek, jóbban viselik az egészet . A másik felére pedig ezek az egyszerűnek látszó, de egyáltalán nem könnyen betartható szabályok vonatkoznak:

Ne VáRD a következő fájdalamat (méhösszehúzódást). Amikor az egyik elmegy, azonnal irányítsd a tudatodat valahova máshova. A "hovát" neked kell eldönteni. Talán pároddal beszélgess valami MÁSRÓL, ha van TV a szobában, nyugodtan nézd, ha nincs vigyél magaddal rádiót, magnót, CD-t, akármilyen zenét, amit esetleg élvezel. Ne szégyellj mással foglalkozni szülés közben!
Teljesen engedd el magad fájdalmak között. Lazítsd el az összes izmodat, tudatosan. Az ellenkezője sok energiát használ, és a végére amikor nyomni kell, nem lesz, ami többszörösére hosszabíthatja meg a nyomó fázist.

Nyögés, sírás, ordítás, akármilyen variációja ezeknek - úgyan egy természetes reakció, de attól nem fog semmi kevésbé fájni. Viszont növeli a fájdalom tudatosodasat, és szintén nagyon használja az energiát. Egyszerűen utasítsd magadnak vissza, hogy hangokat adjál ki. Helyette csak lélegezzél lassan és mélyeket. Ez nagyon fontos.

Ne vitatkozz az orvossal vagy a növérekkel. Abszolút vesd magad alá Mindennek, amit mondanak. Ha valami olyat mondanak, amiről úgy érzed hogy nem vagy képes végrehajtani, akkor is hajtsd végre. Ha valami olyat mondanak, amiről úgy érzed hogy teljesen lehetetlen végrehajtani, AKKOR IS azonnal csináld meg. (A józan ész határain belül persze (:-))

Számí ts arra, hogy sokáig fog tartani az egész. Nem lehet tudni meddig tart, és sokszor látom, hogy az elején meg mennek a dolgok, de amikor hosszabb ideig tart mint amire az anya számított (valami okból) a kontroll összeomlott.

10cm méhnyaktágulásig minden automatikusan történik. De onnan neked kell kinyomni a gyereket. Ez eltarthat 5 percet, vagy több órát, és ha hiszed, ha nem, rajtad múlik a zöme. És az a legfájdalmasabb rész. Tehát ezt kell leginkább a fejedbe verni. És itt kell leginkább leküzdeni a fájdalomtól valo félelmet. Igen, fáj, igy is úgyis, de ha gyorsan tudod csinálni, hamarabb vége van. Hogyan kell nyomni? A következő hasonlatot szavalom a betegeimnek, jó eredménnyel (ezt): mintha egy borzasztó székrekedésed lenne. Nem vicc. Nem körülbelül úgy, hanem PONTOSAN úgy. Ha széklet jön, nemhogy nem szegyen, hanem annak a jele hogy jól csinálod. Nagyon fontos ODA LE koncentrálni a nyomás erejét. A természetes reakció az, hogy arcba, mellkasba nyomni (szemei kigúvadnak cimű műsor), de sajnos az nem jó. Koncentrálni kell tudatosan a nyomást ODA LE. És minden méhösszehúzódást maximálisan ki kell használni. Mivel nagyon fáj, a természetes reakció egyszer nyomni, aztán elsumákolni a hátramaradó időt. Ne engedd meg magadnak ezt a "luxust". Ha jön a fájdalom, vegyel egy mély lelegzetet, tartsd benn az összes levegőt, és nyomj, OTT LENN, mintha székrekedésed lenne. A fájdalom néha visszatart attól hogy IGAZÁN nyomjál. Ezt se engedd meg magadnak. Minél jobban nyomsz, annal hamarabb történik. Ha elfogy a levegő, gyorsan fújd ki, és ha a méhusszehúzódás meg mindig tart, gyorsan lelegezzel kettőt, a harmadikat tartsd benn, és nyomjál mint egy gőzmozdony. És egészen addig csináld ezt amig tart a méhusszehúzódás. De ha elment, azonnal engedd el magad, minden izmodat, és PIHENJ. Nyomás közben akármilyen hangot kiadni TILOS. Nem, nem azért mert akárkit is zavar, nem erről van szó. A dolog mechanikájáról van szó. Ha hangokat adsz ki, a tudőben lévő levegő
nyomása leesik, és minden jóindulatod ellenere nem tudsz igazán nyomni, de meg úgyanúgy fáj, úgyanúgy használod az energiadat. Tehát meg egy kis nyögést se engedj meg magadnak.

Ha képes vagy mindezt betűről betűre betartani, sokkal hamarabb átjuthatsz a nyomáson mint az átlag. Én néha látok "természetes nyomókat", akik minden átlagot felülmúlva, mint egy présgep tudnak nyomni, és meg az első gyereküket is percek alatt képesek kinyomni. Ne számíts percekre, ahhoz kell az a természetes valami, nem is tudom mi, ami nagyon ritka, de az bizonyítja hogy lehetséges. És amikor már úgy érzed, hogy "innen már lehetetlen, ezt nem tudom tovább csinálni", akkor méginkább csináld tovább. És ne vitatkozz senkivel, csak csináld. Kivéve persze akkor, ha az orvos vagy a növér azt mondja, hogy ne nyomj, ami több okból lehetseges, leginkább ha a baba szívhangja leesik, néhány perces pihenő gyakran segíthet.

Gátmetszés: abszolut bízd az orvosra. Meg akkor is, ha esetleg feleslegesen fogja csinálni. Miért? Mert a felesleges gátmetszés neked úgyan kellemetlen lesz egy ideig, de mindig könnyebbé teszi a baba megszületését. Gyakran tényleg nem kell, de a kétely abba az irányba kell hogy eltolodjon, hogy kell. Ugyanakkor, ha az orvos megpróbál neked jót tenni és azert nem vág, esetleg kritikus perceket veszít, aminek a baba ihatja meg a levét. Tehát ne próbáld az orvost ezen irányba befolyásolni.

Epiduralis:a csabitás majdnem ellenállhatatlannak tűnik. De sajnos nagyon sok olyan esetet láttam, ahol addig minden rendben ment, és utána nem. Ezzel nem azt mondom hogy utasítsd vissza, de várd meg amíg az orvos ajanlja. És ha amúgyis gyorsan megy a dolog, ne vesd el annak a lehetőségét, hogy esetleg anélkül. Kérdezd meg az orvost, hogy használnak-e epidurális narkotikumot. Az úgyan nem kapcsolja ki teljesen a fájdalmat, de nem befolyásolja a szülést. Ha használnak, örömmel fogja "csak azt" adni.

Oxygen maszk: nagyon zavarónak tűnhet, de tartsd az arcodon minden körülmények között.

Csaszar: ha kell akkor kell és kész. Ha a baba bajba kerül, nincs vita, meg kell csinálni. De ha úgy érzed, hogy az orvos vacillál, duplázd meg energiádat, és mond meg neki hogy várjon még egy kicsit. Mikor fordulhat ilyesmi elő? Mondjuk ha nagyon lassan megy a szülés, főleg a nyomás fázisban. A baba úgyan jól van, de valami miatt lassan jön kifelé. Gondolj arra amit mondtam (székrekedés, gőzmozdony) és próbáld meg egy ideig. Lehet hogy erre egyáltalán nem kerül sor, de ha igen, jusson ez eszedbe. Mégegyszer: ha az orvos egyértelműen mondja, csak fogadd el. Ez csak arra vonatkozik, ha ő esetleg belefáradt (van ilyen) és te magad
érzel kételyt a hangjában. Akkor csak őszintén kerdezd meg:"Ez elkerülhetetlen doktor úr, vagy még probálkozhatok egy kicsit?" Meg fogja mondani.

Fogós szülés: sok orvos mar egyáltalán nem használja USA-ban, többnyire a perek miatt. Inkább császároznak. De az igazság az, hogy a fogó teljesen ártalmatlan, ha gyakorlott kezekben van, és rendkivűli módon előnyös a babára nézve. Ma már feltételezni lehet, hogy aki egyáltalán hozzányúl a fogóhoz, az tudja hogy hogyan kell használni. Tehát ne ijedj meg ha meglátod. Borzasztó szerszámnak tűnik, de zseniálisan lett kitalálva. Én meg egyetlen babát, soha sem károsítottam a fogóval (ugyan ritkán használom csak, de ha kell akkor szószerint életmentő lehet).

Na és ha most megijedve ülsz a computer előtt, akkor majdnem elértem a célom. Akkor még egyszer, még kétszer, még háromszor olvasd ezt el, minden betűjet verd a fejedbe, és garantálom, hogy jobban fog menni mint ezek nélkül.
"

Mr. Spock (Gábor)



Írta: Hoxa, 2006. május 5. 12:15
Fórumozz a témáról: Az igazság a szülésről fórum (eddig 80 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook