Jogosítvány

Szőke vagyok! Ez leginkább akkor feltűnő, ha vezetek. 32 évesen szereztem jogosítványt, de azóta nem vezettem. Az oktatóm türelmes, kedves ember volt, mellettem megőszült. Mikor sikeresen levizsgáztam, elvonult a hegyekbe, egy barlangba, azóta meditál és bogyókat, gyümölcsöket eszik. Tiszta makrobiotika!

A tanulással nincs baj, így a KRESZ-vizsgán még én voltam a királynő,a többi tanuló irigykedve és némi félénk tisztelettel nézett rám. Persze lehet, hogy a korom miatt, a legtöbbnek az anyja lehettem volna.

Fensőbbségem teljes tudatában indultam a rutinpályára, mit lehet még tanítani Nekem? Ekkor derült ki, hogy az elmélet és a gyakorlat elég távol áll egymástól. Hihetetlen, mennyi kütyü van az autóban, hogy lehet ennyifelé figyelni? Az első pár óra után profin kezeltem az ablaktörlőt és a rádiót. A visszapillantót is sikerült beállítani, jól láttam a sminkemet.

Addig-addig gyakoroltam, míg az oktatóm úgy döntött, hogy mehet a vizsga. Utólag, úgy érzem, szabadulni akart tőlem.

A rutinvizsga kevésbé volt sikeres, mint a KRESZ, de sikerült. Persze a fiatalabbak, akiknek a KRESZ-vizsgán még anyakirálynő voltam, már rég a járókelőket riogatták a forgalomban friss jogosítványukkal.

Ekkor jött a forgalom: nem is tudtam, hogy ennyire rosszul vezet mindenki. Őrület, hogy mit művelnek némelyek az utakon, hát nem látják, hogy jövök? Tapasztalatlanságomat nagy sebességgel próbáltam kompenzálni, az oktatóm ekkor vette be a második nitroglicerint. Láttam a Taxi 1. 2. 3.-t, onnan merítettem a vezetési stílust, persze ötvözve a Louis de Funes-filmek apácáival. Hasítottam az utakon, de a többi autósnak ez nem tetszett, és jelezték is felém. Ki csak az öklével, más verbálisan is. Szerintem, csak irigykedtek: szőke a volánnál, és ennyire tud!

Oktatóm nem hűtötte le lelkesedésemet, bár éreztem, hogy végig a féket nyomta és bocsánatkérően mosolygott kifelé az ablakon (vagy vicsorgott). Miután imígyen felkészültem a vizsgára, eljött a nagy nap.

Elindultunk a városba, pár kilométer múlva éreztem, hogy nem gyorsul az autó. Ekkor kiengedtem a kéziféket, szembetűnő volt a változás. Autókáztunk, a két férfi a kocsiban őszülgetett, imádkozott. Jól haladtunk. Tűzött a nap, így hogy is láthattam volna, hogy a távolsági busz elém vág? Az oktatóm a fékre lépett, nekem oda a sminkem, őrület! Nem engedtek át a vizsgán.

Vettem pár pluszórát, és újra nekiindultunk. Egy idősebb vizsgabiztost kaptam, aki már felkészült a halálra. Furcsa volt a közjegyző jelenléte, de elmondták, hogy a végrendelet-készítésénél jó, ha jelen van. A városba most nem mentünk be, pedig imádom a kereszteződéseket, bár a jobbkéz-szabállyal vannak problémáim. Könnyebb lenne, ha tudnám, melyik a jobb kezem.

8 perces, könnyed autókázás után visszatértünk a bázisra. Éppen ideje volt, alig hallottam a rádiót a hátulról felhangzó sikolyok miatt. Milyen labilis emberek vannak! Ez a vizsga sikerült, bár a vizsgabiztos a mentő ajtajában, EKG-re kötve írta alá a papíromat. Azóta nem hallottam felőle, igaz, nem is olvasom az újságban a temetkezési rovatot.

A lényeg, hogy meglett a jogosítványom. Érdekes, hogy a család nem ül be mellém, és a gyerekeket sem fuvarozhatom.

Egy meg nem értett művész vagyok, az utak virtuóza. Miután egyedül nem szeretek utazni, így felhagytam a vezetéssel.

De van jogosítványom, és a képen is jól nézek ki. Ezért már megérte.