Saláta Sára


Nem tudom, ismeritek-e a Saláta Sára mesét/mondókát.

Nekem megvan a könyv, még egész kicsi voltam, mikor minden héten megjelent egy egy újabb versszak a Nők lapjában. Anyukám összegyűjtötte és ő készített belőle mesekönyvet. Azóta is őrzöm és sokszor előveszem.

Tehát az alábbi történetet nem én írtam, én csak ide lemásoltam, ha nem ismeritek, remélem tetszeni fog nektek is, és a gyerekek is szívesen olvassák, hallgatják majd!

Saláta Sára

elment a vásárba

idres-bodros, fidres-fodros

zöld selyem szoknyába.


Vele ment, vele ment

zámolyi szekéren

Retek Peti, Répa Rozi,

Cékla Cilikével,


Uborka Borka

meg a Bálint Alma,

Kukorica Katica,

Petrezselyem Panna.


Hogy odaértek,

le is telepedtek,

jó Burgonya Boldizsárnak

jónapot köszöntek.


Agárdi szekéren

most döcög be éppen

zöld pocakos Dinnye bácsi

a háza népével.


Kel Kelem, Sós Jóska,

Parja Pál is ott van,

Körte úrfik mosolyognak

katonás sorokban.


Paradicsom Piroskát

Tök Tóni kíséri,

itt jön Borsó Bözsike

és Paszternák Trézsi.


Szilva Száli kék ruhában,

Birs Biri sárgában

kínálkozik egyre-másra

a hetivásárban.


Velük a sok kofa néni,

A szíves szót ingyen méri:

- Jó napot! – Jó napot! –

- Komámasszony mit hozott?


- Répát, babot, tököt, lencsét…

- Adjon Isten jó szerencsét…

- Adjon Isten magának is minden jót:

ezüstpénzes, aranypénzes vásárlót!


Egy nagysága itt jön már is,

zsebében a bugyelláris:

- Kofa néni, megveszem a portékáját,

de csak akkor, ha nem tartja ki az árát!

- Ó, galambom, dehogy drága…

Egy fillérért pengő ára!


Van itt mindenféle jó,

úri konyhára való!

Főzelékek kínálkoznak,

Friss gyümölcsök mosolyognak:


- Engem vegyen, ténsasszony!

- Mibelőlük válasszon!

Zöldségek is egyre hívják:

- Töltse meg a kosárkáját!


Csak az egy Saláta Sára

dinnyeg-dünnyög egymagába.

Erre fordul, arra fordul,

A vevőre zordan mordul:


- Enyje kérem, de goromba!

Összegyűri, összenyomja

fidres-fodros szép ruhámat,

dudos selyem szoknyácskámat!


- Adta kényes portékája,

begyeskedő salátája!

Lám, az orrát de felvágta…

Hadd hallom hát, mi az ára?


- Hallja lelkem ténsasszony,

nézzen szét a piacon,

Nincs szebb, mint Saláta Sára!

Pengő az urolsó ára!


- Hahaha! Hahaha!

No, ez aztán megadta!

Egy pengős saláta?

Öregapám se látta!


- Nevessetek, bánom is én,

fittyet hányok rája:

Majd megadja az egy pengőt

a király szakácsa!


- Hahaha! Hahaha!

Ó, te balga Sára!

Lesheted, hogy érted jöjjön

a király szakácsa!


Estig is itt ülhetsz

magad a vásárba

Egy pengőt - hahaha -

ki ad salátára?


Pereg a szó, peng a pénz a hetivásáron,

minden zöldség elkelt már ilyen-olyan áron.

Elvitték a burgonyát,

almát, babot, céklát,


zöld uborkát, sárga borsót,

gyönge kerékrépát.

Kukorica Katicát nagy szekérre rakták,

Dinnye Danit Debrecenbe autón szállították.


Elkelt a jó Kel Kelemen

öt fillérért párba,

Tök Tóninak, Paraj Pálnak

is akadt gazdája.


Birs Birkét, Szilva Szálit

a bíróné kérte,

méltóságák alkudoztak

Retek Petikére.


Barack Bercit egy szakács

nagy pénzen kereste,

Murok Miskát, Mák Mariskát

autón vitték Pestre.


Paradicsom Piroskát

Vékaszámra hordták…

A piacot egy-kettőre

kitakarították.


Késő van már, délre jár már,

fogy a nép a piacon,

bevásált már Julcsa, Borcsa,

ifiasszony, kisasszony.


Minden elkelt illő árba,

ki egyenkint, ki meg párba.

…Csak ki maradt ott magába

fidres-fodros zöld szoknyába?


A Saláta Sára!


Bezzeg, most már szánná-bánná,

a fejét is falba vágná…

Kínálkozik, de hiába:

hoppon maradt finnyás Sára.


- Jajjajjaj, de bolond voltam,

hogy az orom úgy fennhordtam!

Nem kellek már senkinek se,

itt maradtam szégyenszemre.


- Ténsasszonykám, szép nagysága,

tegyen be a kosárba!

Vigyenek el, jó emberek,

akár ingyen is elmegyek…


Nem bánom már, akárhova:

nagy konyhába, kis kunyhóba,

ecetbe vagy olajba,

berántva vagy habarva,


vagy akár egy rongyos zsákba

kis kacsáknak vacsorára! –

De hiába kínálkozik,

egy vevő sem találkozik:


- Nem kellesz te kényes Sára,

se délre, se vacsorára,

pengőért se, fillérért se,

még egy lyukas garasért se!


No, mi baj van? Ej, gyerekek,

talán csak nem pityeregtek?!

Ne fájjon a szívecskétek:

Jó vége lesz a mesének!


Szemétdombon hervad Sára

búbánatos árvaságba:

búbánat Isten látja,

amit vétett, megbocsátja.


Esővízzel megmosdatja,

napsugárral cirógatja,

lengedező szellőcskével

gyűrt ruháját fodrozgatja.


Kis Saláta újra éled:

- Istenem, de szép az élet! –

Karocskát nyújtja égre:

kivirágzik örömébe!


Ága-boga, száz virága

magot érlel forró nyárba.

Magocskáit szerteszórja,

ki is keltek kakukkszóra.


Sára mama nevet, örül!

Száz gyermeke köröskörül:

harmatlepte, madárlátta

száz kis fodros saláta.


Marcsa, Miska, hogy meglátta,

kis kertjébe palántálta,

szépre, nagyra felnevelte,

a piacra ki is vitte.


Mind el is kelt, illő árba

fehérvári nagy vásárba:

nénik, bácsik mind megvették,

fényes pénzzel megfizették.


Gyűlt a sok pénz, csengő-pengő,

sok fillérből lett a pengő…

Száz fillérért száz saláta:

mégis pengő lett az ára!




Írta: c066a749d7, 2009. október 19. 10:03
Fórumozz a témáról: Saláta Sára fórum (eddig 16 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook