Főoldal » Írások » Egyéb témák » Augusztusi népszokások

Augusztusi népszokások

A régi római kalendáriumban a sextilis nevet viselte, mert az esztendőnek ez a hónap a hatodik (sextus) hónapja volt. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Majd Octavianus Augustus császár Krisztus előtt 7-ben az időközben újra megnövekedett számú szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, s e hónap nevét is megváltoztatta, a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot, mivel életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le.

Az Augustus az augeo igére emlékeztet, amelynek jelentése: az ország gyarapítója. E hónapot a kánikula havának tartják, de nevezik még nyárutónak, új kenyér havának, kisasszony havának is.


Jeles napok:

Augusztus 1. - Vasas Szent Péter napja:

Szent Péter ünnepe. E napon emlékeznek arra, amikor is egy angyal kiszabadította Heródes börtönéből, ahol láncra verve őrizték. Muravidéken dologtiltó nap a szőlőtermelőknek, akik úgy vélik, ha dolgoznak, a szőlőszemek lehullanának a fürtökről.


Augusztus 10. - Lőrinc napja:

A közhiedelem szerint a dinnye e naptól kezdve már nem olyan finom, úgy mondták, lőrinces, lucskos lesz.


Augusztus 15. - Nagyboldogasszony napja:

Mária mennybemenetelét ünnepeljük. Moldván e napon gyógynövényeket szentelnek, majd ezzel füstölik meg a betegeket. E naptól kezdve tiltották az asszonyok számára a fürdést a folyóvízben.

Muravidéken ez a nap is dologtiltó nap. Drávaszögben e napon keresztet vágtak a fákba, hogy egészséges legyen, és sokat teremjen.


Augusztus 20. - Szent István napja:

1774 óta államalapító királyunk ünnepe. Először 1818-ban tartottak körmenetet Szent István jobbjának tiszteletére. E nap az új kenyér ünnepe is.


Augusztus 24. - Bertalan napja:

Bertalan apostol ünnepe, aki a szűcsök és csizmadiák védőszentje volt.

Ezt a napot az ősz kezdőnapjának tekinti a néphagyomány. Az e napi időjárásból jósolták meg, hogy milyen lesz a várható őszi időjárás.

Az e napon köpült vajnak gyógyító erőt tulajdonítottak, s úgy vélték, ha egy kanállal a búzába tesznek, nem esik bele a féreg.




Írta: tinendo, 2009. augusztus 5. 21:03
Fórumozz a témáról: Augusztusi népszokások fórum (eddig 7 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook