Főoldal » Írások » Diéta & Fitness témák » Az én fogyókúrás módszerem, ami bevált

Az én fogyókúrás módszerem, ami bevált


Bevallom a fogyis módszeremről eleinte nem szívesen akartam beszélni, mert félek, hogy nem fog tetszeni. Tény, hogy talán nem épp a legegészségesebb módszer, de sajnos évek folyamán (ami több mint fél életem) nagyon sok módszert kipróbáltam és eddig ez az egyetlen módszer, ami tényleg használt.
Az én fogyókúrás módszerem, ami bevált

Csak éppen közben szültem két gyereket és hát, kicsit most túl sok a sok, és nincs más választásom, muszáj ezt bevetnem, mert ez használ, és olyan akarok lenni (64 kg) mint a fotón, a nászutunkon (Görögországban) a férjemmel, öt évvel ezelőtt!


A mérleg:

Anno, mikor még lányként anyuéknál laktam, eleinte esténként minden este mentünk a barátnőmmel kutyát sétáltatni, sokszor másfél-két órát sétáltunk. Ez volt a mozgás.

Ez már középiskolás korunkban volt. Akkoriban voltunk olyan 67-68 kg. És már akkor nagyon le akartunk fogyni. Később a kutyasétáltatásból biciklizés lett, és akkor szoktam rá, szerettem meg nagyon a bicajozást.

Úgyhogy sok mindennel próbálkoztunk. Nekem akkor ivódott belém az, hogy reggel-este, de sokszor még délbe is ráálltam a mérlegre. A mérlegre ráállni is külön procedúra nálam. A mérleg mindig csakis ugyan ott lehet. Be állítottam hogy melyik járólap kő széléhez kell igazodjon és onnan nem szabadott elmozdítani, ha takarításkor arrébb lett rakva, akkor is mindig ugyan oda kellett vissza tenni. Ez ma is így van, csak most itt van a szobában velem a mérleg és parketta csíkhoz igazítom a mérleget. Ha 2-3 cm-vel is akár odébb van a mérleg már képes más eredményt mutatni, úgyhogy annak fix helye van.

Méredzkedni, csakis, totálisan nettó súlyt mérek. Ruha nélkül, wc után. Mindig szigorúan. Így tudok mindig viszonyítani.


Az köztudott, hogy éjjel mikor alszol, minden szerved működése lelassul. Még a szíved is. Viszont van két szerved, aminek a működése épp alváskor fokozódik. Az egyik az agyad, mert amit nappal látott hallott, azokat szelektálja. A másik a gyomrod, emésztésed. Tehát amit elfogyasztottál napközben, azt javarészt éjjel feldolgozza. Ha nincs mit feldolgoznia (mert nem ettél, akkor a raktárból, vagyis a hájadból dolgozza fel az energiát). Ergo= fogysz.

Ha pl. reggel, 73 kg-t mutat a mérleg, és betartod azt a jó régi magyar közmondást, hogy reggeliz úgy, mint a király, ebédelj úgy, mint a szegény, és vacsorázz úgy, mint a koldus, akkor estére előfordulhat szintén 73 kg-t vagy esetleg, 72,5-t fog mutatni a mérleg.

Na ha így lefekszel aludni, és reggel rá állsz a mérlegre, akkor tuti, hogy 72,5 de meg merem kockáztatni, hogy 72 kg leszel. Ha 72,5 voltál este, tuti hogy reggelre 72 lesz a súlyod. És már kész is a -1 kg..


Igazából nekem ez a fogyókúrám. És mindez az agyban, és szívben dől el. Elhatározás, hozzáállás, akarat, és kitartás kell hozzá semmi más.

Amikor úgy látom, hogy fogynom kellene, már jó ideje készülök rá, lelkiekben, gondolatokban. És kitalálok magamnak egy időintervallumot. Pl. idén ősszel azt találtam ki, hogy amint a Csoni elmegy oviba, onnantól neki állok a fogyinak, és legalább 2-2,5 hónapig csinálom. Heti 1 kg mínusz! Szóval nem minden nap fogyok 1 kg-t, hanem hetente, ha összejön két kg, mert ügyesebb voltam, akkor összejön, ha nem akkor nem, de heti 1 kg mínusz az kötelező. Ha 10 kg-t szeretnék leadni, akkor az 10 hét, tehát 2,5 hónap, nem több. Mert tovább lelkileg se bírom, ha eltelik a kitűzött idő, akkor már lelkileg is feladom, akár hány kg-t tűztem ki célul. De szerencsére, eddig mindig sikerült, egy ilyen fogyi kúra alatt 10 kg-tól megszabadulni.


Kaja:

Azt hozzá kell tegyem, hogy mivel az én fogyókúrám a táplálék megvonásból, tehát, koplalásból áll, ezért az első hét általában a belek kiürüléséből, a gyomor összeszűkítéséből áll, és az első héten általában próbálok hozzá szokni az éhség érzetéhez. Az első hét nagyon kemény, de ezt mivel már kitapasztaltam, tudom, hogy az első hetet kell kibírnom. Mindig hétfői nappal kezdek.

Én nagyon édesszájú vagyok, és nagyon szeretem az olyan ételeket amiben szénhidrát van. (Pékáru)Ezért aztán olyan reggelit és ebédet találtam ki magamnak, amit én szeretek, nem feltétlen egészséges. Reggelire eszek egy zsemlét, margarinnal, szalámival, sajttal, vagy paprikával. Iszok egy bögre, 2-3 dl tejet, két kiskanál fehér cukorral és egy fél kk. macikávé. Nekem ez a reggelim a jó ég tudja mióta, 15-20 éve? De én ezt szeretem, nekem ezzel indul a nap.

Fogyi ideje alatt, hétfőtől-péntekig, 2 db Cerbona müzli szelet, és 3 dl valamilyen üdítő. Akár Cappy, akár Cola zero, akár Fanta tök mindegy, amit épp megkívánok. Azért ez, mert így kiélem az édesség utáni vágyamat is. Ami fontos, hogy az ebéd max. délután 2 -ig befejeződjön. Utána már csak szénsav mentes ásványvíz. Reggelig.

Ilyenkor olyan szinten lezárom az agyamat, hogy az se tud meghatni, hogy este épp fincsi vacsorát eszik a gyerekem, férjem. Az az ő kajájuk, nem az enyém, én nem eszek. (Sőt! Néha kifejezetten szeretem az éhség érzetet, mert ilyenkor azzal áltatom magam, most tűnnek el rólam a felesleges kg-k!)

Azon a napon a hétfőtől-péntekig, amikor épp nagyon erősnek érzem magam lelkileg, és tudom, hogy ma jött el az ide annak a -1 kg-nak, azon a napon nagyon szigorúan tartom ezt a diétát. (Már ha lehet diétának nevezni.)

Vannak napok, amikor elgyengülök, ilyenkor előfordul, hogy megkajálom a gyerek ebédjének a maradékát, vagy délután uzsonnaidőben esetleg eszek egy joghurtot, vagy gyümölcsöt, de 4-5 után már soha semmit.

Hétvégén, müzli helyett ebédet eszek. Rendesen, leves, második. Két okból: 1. kívánom a kaját, kívánom az ízeket, és ezt a vágyat valamikor ki kell elégíteni. 2. azért nem akarom, hogy az egészségem rovására menjen, vitaminhiány, vagy kikészüljön a gyomrom.

De hétvégén annak ellenére, hogy eszek főtt ételt, utána már semmit másnap reggelig.


Bűnözés:

Igen, ilyen is van néha. Ha már lement egy pár hét és egy pár kg, van, hogy bűnözök egy kicsit, esetleg apa rábeszél és rendel egy pizzát. De aztán másnap szigorúan helyre áll a rend. Nagyon szigorú tudok lenni magammal.


Egyéb fogyit segítő módszerek:

Én egy olyan ember vagyok, aki nem szeret a szájából s*et csinálni.(Bocsánat.) Épp ezért szoktam másoknak beszélni arról, hogy én le fogok fogyni, és ilyen leszek, és olyan leszek stb. Amikor tudom, hogy épp nem szabadna kajálni, akkor mindig ez jut eszembe, hogy: megmondtam, és mit fognak gondolni rólam, hogy én itt híreszteltem és aztán mégse. Meg hát én akkor is bebizonyítom, én állom a szavam, én nem vagyok egy gyenge ember, én megcsinálom, bele fogok férni abba a gatyába a nyáron, azért is! Ilyeneket szoktam mondogatni, magamnak, hogy próbáljam erősíteni magamat lelkileg. Mert nem könnyű ám.

De van eredménye. És ez a lényeg.


Mozgás:

Míg nem voltak a gyerekek, anno amikor fogyiztam, nagyon sokat bicajoztam. Napi egy óra minimum. Ha több annál jobb. Ez volt a vacsorám a bicajozás, és sokszor volt olyan, hogy bicajjal megálltam egy sportpálya mellett és neki álltam 400 m-es pályákon futni köröket. Eleinte ha egy kört letudtam futni már boldog lehettem. Aztán idővel, ment már simán egy kör, aztán később ment már másfél kör, és később két kör, stb.

A mozgás nagyon sokat segített. És sokkal fittebb, erősebb, jobb kedvű voltam.

Sajna a gyerekek mellet nem nagyon van rá időm. Sőt igazából nincs rá időm, vagy talán lenne, este 9-10 óra tájt, mikor ők már alszanak, de akkor meg már kinek van ereje, kedve.

Az más lenne, ha apa hazajönne minden nap 4-5-kor és addig vigyázna rájuk míg én elmegyek mozogni, de neki nem ilyen a munkaideje, hogy haza tudjon jönni 4-5 körül. Anyámtól meg nem kívánhatom, hogy azért jöjjön olyan gyakran, mert nekem bicajozhatnékom van.

Az a benti TV, DVD-s tornázás, sajna nekem nem igen akar bejönni. Nekem valahogy a bicajozás jön be, és amit nagyon szeretnék: úszni! De sajna nincs rá lehetőségem, nálunk nincs uszoda, ami meg legközelebb van hozzánk, az 3/4-óra kocsival, busszal még több. Szóval mire oda elmennék, meg úsznék, meg hazajönnék, fél délután elmenne. És hova rakom addig a gyerekeket?

De talán majd még változik minden körülöttem, nagyobbak lesznek a gyerekek, majd akkor együtt megyünk, bicajozni és talán úszni is. Szóval nem mondtam le a sportról, csak kivárok.


Egészség:

Ha a fogyi az egészségem rovására menne, abban a pillanatban, ahogy érzem, abbahagyom. Egyelőre szerencsére nincs bajom. És mondom ez csak egy 2-2,5 hónapos kúra.


Fogyi után:

Amikor letelt a 2-2,5 hónap nem kínzom magam tovább, ha 8 kg ment le akkor 8 kg. Ha 10 akkor 10. Ez van. Viszont utána, ami a legfontosabb, hogy meg kell tanulnom odafigyelni a súlyra, mert azt bizony tartani tudni kell. Különben semmi értelme nem volt a koplalásos időszaknak.

Fogyi után rendesen eszek ebédet, és vacsit is, de meggondolom, hogy mit, mikor, mennyit. A mérleg a jó barátom, és fogyi után is ráállok, bár lehet hogy már nem olyan gyakran. És ha egy-két kg-val többet mutat, mert előfordul, azonnal beiktatok egy-két nap fent említett diétát, hogy leadjam azt az egy-két kg-t, mert különben pár hét múlva még egy-két kg plusz lesz rajtam. Szóval erre figyelni kell.


Nem tudom mi a véleményetek, lehet nem épp a legjobb, de nekem bevált, többször is sikerült már ezzel a módszerrel fogynom.

A fiammal annak idején 33 kg jött rám, és 30-tól sikerült megszabadulnom, a lányommal 27 kg-t híztam a terhesség alatt. És már csak 7 kg-t kell leadnom. (Ezekben a nagy súlyokban benne van a sok ödéma, a gyerek súlya, magzatvíz stb., tényleges hízás -háj- kg-t nem tudok mondani.) Mérleg eredményem nyilvános, ha valakit érdekel, megnézheti.

Remélem, tudtam valakinek segíteni, vagy erőt, vagy új ötletet adni.




Írta: 7934d1ac97, 2008. december 25. 11:03
Fórumozz a témáról: Az én fogyókúrás módszerem, ami bevált fórum (eddig 102 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook