Kolo alszik...

Miért????? Találgatják, hány friss sír emelkedik ki egyszerre abban a parcellában.... majd rájönnek, hogy csupán egyetlenegy .... egyetlenegyet tisztel a virágtenger..... a sóhajokat elnyomja a virágillat, mosolyt és könnyet csalva az arcokra. Emberek állnak meg a friss halom előtt, ajkuk a Miatyánkat remegi.... nem idegenek, magyarok, ugyanazon nemzet szülötte, akiért a friss halom alatt nyugvó szív küzdött, akiért négyszer küzdött és győzött a nyugvó szív az olimpiai lángok árnyékában és győzött volna ötödször is, ha meg nem szakadt volna.... Mert annyira szertetett bennünket magyarokat. Nekem győztél ötödszörre is Kolo.

Harsognak a fák, túlharsogják a csendet. Egy-egy érem csilingel csak a virágillatú csendben.... szalagjára ennyi írva: együtt nyertük... szinte hozzátesszük némán: Ugye emlékszel...

megtört faágak.... virágba borult evező, melynek párja a megtört szívvel már a sírban pihen. A friss halom mellett virághalmok... az ember jólesően szagol a levegőbe, egy pillanatra ujjong a szíve.... szalagok repkednek a szélben....

egyik másikra odapillantasz.... s belemarkol a szívedbe a fájdalom újra.... egy szalag... egy szalagon ennyit olvasni: nagyon szeretlek Andreád....

(Andrea Kolo mennyasszonya)