A mi kis lázadónk

Kertes házban nevelkedtem, így magától értetődő volt az állattartás. Eleinte rengeteg nyuszink volt, némelyik közülük szabadon bóklászhatott a kertben, szelídek voltak és roppant értelmesek. Kutya, macska mindig volt, csirke is, őket sajnos megettük. Én még gyászjelentést is készítettem egy kedvencem levágásakor.

Miután önálló életbe kezdtem, nekem is lettek cicáim, kutyáim.

A barátnőm lepett meg az elsőszülöttemmel, akit Frigyesnek kereszteltem, annak ellenére, hogy Frigyes egy lánycica. Ő roppant magának való teremtés, szigorúan csak akkor érhetek hozzá, ha ő ezt igényli. A kutyák is félnek tőle. Második cicám csak azért került hozzám, mert olyan tündéri aranyos szőrgombóc, aki a nagy sárga gombszemeivel rögtön kiválasztott magának engem, s boldogan kucorgott a tenyeremben. Akkor még nem gondoltam róla, hogy jellegzetes nyögésével majdan úgy levesz a lábamról, hogy gondolkodás nélkül tárom ki hálószobám ajtaját, csak azért, hogy kényes hercegnőm az ágyamban szenderüljön mély álomba. Minden reggel harsány nyögésekkel, pontban fél hatkor!ébreszt bennünket, órát lehetne hozzá igazítani.

És a legérdekesebb jelenség az életünkben Lisa, aki nem más mint Frigyes macskám egyetlen kölyke. Ő az igazi renitens, aki soha semmi szabályt nem hajlandó betartani, mindig lázad és a bútorokra való felugrálásról is csak kemény erőfeszítések árán tudtuk leszoktatni. Máig nem szent neki a mosogató környéke, a fürdőszobában a mosdóban alszik.

Ő soha nem hajlandó engedelmeskedni, bár folyamatosan nyávog, ha szólunk neki jön, hízeleg, majd alkalmas pillanatban egy picit megharap. Ezután megnyal, mintha azt mondaná, bocsánat, de ezt nekem muszáj volt, ugye nincs harag?

A tavalyi nyáron folyamatos gyűjtögető életet élt. Ami mozdítható volt számára, mindent hazahordott. Kedvenc vacakjait egy dobozban gyűjtögettem, volt közte összetekert drót, különböző méretű fagallyak, termések, egy gyermek homokozó forma, madártetem(ezt nem tettem el)bogarak kisebb-nagyobb példánya (ezeket sem). A legszenzációsabb mégis az volt, amikor egy olvasószemüveggel tért haza. Boldogan tette elém elismerésre várva. Nyár lévén valaki a kertjében felejtette, amit Lisa boldogan cipelt haza. Végigkérdeztük a szomszédokat, nem hiányzik-e valakinek, de nem lett meg a gazdája. Így hát ez is ment a többi közé, s mi azon tanakodtunk, mi lesz, ha tolvaj macskánk nem csak hoz, hanem visz is, mondjuk éppen egy autó kulcsot, vagy a lakáskulcsunkat? Az apró tárgyainkat dugdostuk előle, és féltünk. Sokáig nagyon haragudtam rá, meg akartam tőle válni, már gazdit is találtam neki, ám a gyermekem könyörgése miatt mégis maradt.

Mikor azt hittük más már nem jöhet, két hét múlva -bármilyen hihetetlen-egy reklámújsággal tért haza, gondolta talán a szemüveggel legyen mit olvasnia. Ekkor dőlt el az ő sorsa.

Ekkorra már tudtam, hogy Lisa olyan jó fej, hogy amilyen koszos és lázadó, mellettünk a helye, mert ilyen macskája senkinek nincs. Ilyen önfejű, szuper egyéniség, akit hagyni kell élni, hisz neki ez így jó, s akit ezért még, ha oly nehéz is, tisztelni kell.