Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » Rettenetesen fáj...

Rettenetesen fáj...


A szerelmed elvesztése nagyon fáj! Talán soha nem is lehet igazán feldolgozni! De meg kell próbálni mindig csak a szépre, a jóra emlékezni és el kell tudni engedni! Soha nem fogjuk elfelejteni, mert a szívünkben örökké él, de tovább kell lépni, hisz azt mondják az élet nem áll meg, megy tovább!

Minden úgy van. ahogy hagytad… Én nem nyúlok hozzá. Akkor talán megőrzik az illatod. Minden hű hozzád…A bútorok, a tárgyak, a színek és az illatok. Ahogy átmegyek a szobán, még hallom a hangod, ahogy a kutyád hívogatod, ahogy énekelsz a zuhany alatt, ahogy fütyürészelsz reggelente. Végigsimítom az ágyneműdet, és érzem a bőröd. Érzem a kezed érintését. Szinte érzem ahogy megölelsz, holott tudom hogy csak a képzeletem játszik velem. A közös képünk a falon van. Mindketten mosolygunk. Emlékszem arra a napra, mikor készült a kép. Akkor még nem sejtettük.. Annyi tervünk volt, annyi álmunk…Mosolygunk a kamerába, a hajad felborzolta a szél, szemtelünl fiatalnak tűnsz. Megsimítom a képkeretet, már poros…sok időbe tellet mire újra volt erőm belépni ide. A fürdőszobában minden a helyén. A sötétkék törölköző lóg a csap mellett, belehímezve a neveddel. Tőlem kaptad. Emlékszel? Azt mondtad, ha távol vagyok, csak magadra teríted a törölközőt és úgy érzed mintha ott lennék veled. Szinte hallom ahogy magyarázol…tisztán és élesen fülembe cseng a hangod. Remegő kézzel veszem ki a parfümöd, kicsit a levegőbe fújok, és mélyen beszívom az illatod. Le kell hunynom a szemem. Nem sírhatom el magam, hisz sosem szeretted, ha sírok. De én szerettem sírni, mert olyankor mindig magadhoz húztál és letörölted az arcomról a könnyeket. Hihetetlen biztonságban érztem magam.. . Kint a kertben még leng a hinta. Emlékszel mennyit löktél rajta? Én pedig kacagtam a gyönyörűségtől. Azt mondtad imádod, ahogy a hajam meglibben a szélben. Én pedig mindig kiengedtem a hajam onnantól kezdve, hogy ezt elmondtad, csakhogy örömet szerezzek. A fű egyenletesen van levágva mint mindig…Hányszor ültem a verandán, azt nézve órákon át, ahogy meztelen, barna felsőtesttel tolod magad előtt a fűnyírót. Mindig hunyorogtál kicsit, ahogy szemedbe sütött a nap, s ha rám tekintettél mindig kacsintás volt a szemedben, mintha közös titkunk lenne, közös nyelvünk, amit mi értünk meg csak. Ott van a pokróc a fa alatt.. emlékszem mennyit heverésztünk rajta, mosolyogtak a felhők is, miközben azt nézték hogy két tiszta lelkű fiatal megtanul szeretni…. A kutyád, hűséges társad nincs sehol. Veled együtt távozott. Ha tudnád hogy belőlem is magaddal vittél egy darabot…a lelkemből…Beülök a hintába, meglököm lassan magam. Ahogy egyre gyorsabban haladok, el kezdem énekelni a közös számainkat, és ordítok az ég felé…Azt akarom hogy ide gyere! Azt akarom hogy meglökj, hogy rám nevess, hogy azt mond tetszik ahogy meglibben a hajam szélben. Hirtelen megállok. Csend van. Egyedül vagyok. Csendesen leng a hinta. Letörlöm a könnyeket. Nem az a baj, hogy szomorú vagyok. Az a baj, hogy nincs aki megvígasztaljon. Nem az a baj, hogy fáj, az a baj, hogy nincs ki enyhítse. Leheveredek a fa alá. Lassan elered az eső. Hallgatom ahogy az esőcseppek kopognak a leveleken. Lassan megnyugszom, hisz úgy gondolom, te is sírsz velem. Talán az egész világ velem sír…Miért nem lesz jobb? Mennyi idő míg a zene elnyomja a hangod? Lesz olyan reggel hogy a tükörbe nézve nem a te arcod látom? Lesz olyan hogy nem arra kelek, hogy tiszta nedves a párnám és vörösek a szemeim? Mennyi idő míg behegednek a sebek?

Tiszta víz a hajam, folyik az eső a hátamon, az arcomon…Elindulok a kapu felé. És elhatározom, hogy többet nem jövök ide. Hisz nem találtak meg. Te nem itt vagy, mélyen magamban…de ahhoz nem kell eláznom legközelebb…




Írta: pozsonyivicky, 2008. február 9. 11:03
Fórumozz a témáról: Rettenetesen fáj... fórum (eddig 47 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook