Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » „Az igaznak az emlékezete áldott.” (Péld 10,7)

„Az igaznak az emlékezete áldott.” (Péld 10,7)


Orosziban a református templom falán emléktábla áll, amely Pógyor István a Keresztény Ifjúsági Egyesület egykori titkára a falu szülötte emlékét őrzi. Az orosziak – fiatalok és idősek – napjában többször elmennek a tábla mellett, de vajon tudják-e, hogy mi is az a Keresztény Ifjúsági Egyesület (KIE), s ki is volt az a Pógyor István. Erre a kérdésre próbál választ adni az alábbi írás.

A KIE alapítója, George Williams egy angliai tanyán látta meg a napvilágot 1821-ben. Gyermekként már kereskedői pályára adták szülei, majd 19 évesen Londonba került, ahol a Hitchock-Rogers cég nagy üzletében kapott munkát. Itt megérintette a 140 alkalmazott közül a többségnek erkölcsileg kifogásolható élete és szobájában több keresztyén társával imaközösséget szervezett. Később 1844. június 6-án ugyanebben a szobában mondták ki a KIE megalapítását 12-en. A KIE rövidesen több üzletben is megalakult és elterjedt az egész városban. A gyors terjedés igazolta, hogy az ilyen egyesületre a fiataloknak nagy szükségük van lelki és erkölcsi szempontból. Az alapítás után a legnagyobb esemény 1855-ben történt, amikor is a párizsi világkiállítás alkalmával megtartották az első világszövetségi gyűlést. Itt fogadták el a KIE célját megfogalmazó úgynevezett Párizsi Alapot.: "A KIE célja egy táborba gyűjteni azokat a fiatalokat, akik Jézus Krisztust személyes megváltójuknak fogadják el a Szentírás alapján. Hitükben és életükben Mesterük követői kívánnak lenni, és együtt munkálkodnak Mesterük országának a fiatalok közötti terjesztésén." Ehhez csatlakozott később a négyes program Lukács evangéliuma alapján: "Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben." (2, 52) Összefoglalva: az ifjúság lelki, szellemi, társadalmi és testi nevelése.


Magyarországon egy fiatal teológus - Szabó Aladár- nevéhez fűződik a KIE megalapítása. Az 1880-as években került kapcsolatba a Skót Misszióval. Részvételével kezdtek teológusok vasárnapi iskolákat vezetni. Szinte ezzel egy időben indult a mozgalom arra, hogy megalakítsák a KIE mozgalmat is. A KIE világszövetség titkára, Fermaud Károly 1883 októberében látogatott el Budapestre és több előadás után 1883. október 31-én megalakult a magyar KIE dr. Szilassy Aladár elnökletével, titkára pedig Szabó Aladár és egy orvostanhallgató, az evangélikus Plichta Aladár lett. A KIE 1900-ig a Református Teológia Kálvin téri épületében tartotta bibliaóráit és előadásait. Ünnepélyeit a Deák téri evangélikus és a Kálvin téri református templomban tartotta. A tagok nagy része az egyetemi hallgatók közül került ki, de lassan iparos és kereskedő fiatalok is szép számmal jelentkeztek. Ennek a sokrétű és nehéz szolgálatnak a vezetését az ötvenes évekig több rendkívül jól képzett és kimagasló vezetői elhívatottsággal rendelkező KIE munkatárs végezte: Szilassy Aladár, Megyercsy Béla, Töltéssy Zoltán, Pógyor István, Dobos Károly, Erős Sándor, Bonnyai Sándor, Teleki László. Közülük többen hitük megvallása miatt az ÁVÓ börtönébe kerültek, közülük Pógyor István is.


Pógyor István 1902-ben született Sárosorosziban. Sok testvére mellett a korán kitűnt fiút az akkori Vöröskereszt elnöke emelte ki, és tette lehetővé budapesti tanulását. Kereskedelmi érettségi után bekerült a Keresztyén Ifjúsági Egyesületbe, ahol Megyercsy Béla, az akkori nemzeti titkár felismerte vezetői képességeit. Kiküldte Németországba és az USA-ba titkárképző iskolákba. Az amerikai tanulmányútjáról hazaérkezve 1932-ben a hirtelen elhunyt Töltéssy Zoltán után a KIE nemzeti titkára lett. Ilyen minőségű szolgálatában szinte az első lépései közé tartozott a KIE 1921-től megjelenő lapjának szerkesztését Szondi Bélára bízni.


A II. világháború alatt a KIE-ben egymást követték az evangelizációk, az előadássorozatok és a modern orgona segítségével a hangversenyek. Ugyancsak folytak a katonai istentiszteletek, mert hiszen a nagyterem a protestáns tábori püspökséggel kötött megállapodás szerint erre megvolt a törvényes alap. Itt volt a tábori püspök hivatali helysége is. 1945 őszére azonban kialakultak a politikai és társadalmi szervezetek és megindultak a küzdelmek. Erre az időszakra az volt a jellemző, hogy volt egy uralkodó csoport, amelyik megpróbálta megteremteni a csend társadalmát. Tehát aki nem úgy beszélt, mint ők, azoknak „hallgass” volt a neve. A folyamat 1946. július 4-étől indult el, amikor két hét alatt mintegy 1500 társadalmi és egyházi egyesületet számoltak fel.


Ezeknek a változásoknak a szele a KIE életét is erősen érintette. Egy kisebb csoport a KIE vezetői ellen indított harcot és kívánta új vezetők megválasztását. Mindez azonban nem volt elég. Hírlapi támadások, a KIE 1. sz. cserkészcsapata körüli vitát feljelentés követte, majd az Andrássy út 60-ba (az ÁVÓ székháza volt) idézték a vezetőket. Onnan ugyan egyeseket elbocsátottak, de Pógyor Istvánt és Kiss Jánost, továbbá Szondi Bélát ott tartották. Pógyort és Kisst több hónapra internálták, Szondi Bélát pedig a népbíróság elé állították. Az internálásból szabadult Pógyornak és Kissnek a KIE-t el kellett hagyni,


Előbb internálták, majd 1951-ben 11 évi börtönre ítélték. Gróf Teleki Lászlóval együtt "államellenes összeesküvés" vádjával került bíróság elé. Pógyor István 1953. november 7-én a börtönben hunyt el. Sírjának pontos helyét –301-es parcella I. sor 32. sír (ma Új Köztemető) - csak 1989-ben árulták el. Azóta minden évben november 7-én az öregcserkészek és a szenior KIE-sek a tisztelegnek a vértanú emléke előtt.




Írta: domaistvan, 2008. március 12. 11:03
Fórumozz a témáról: „Az igaznak az emlékezete áldott.” (Péld 10,7) fórum (eddig 5 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook