Sütik


Könnyen elkészithetõ süteményreceptek...
Sütik

Piskóta alaptészta

50 perc


Hozzávalók: 6 egész tojás, 6 evõkanál porcukor, 6 púpozott evõkanál liszt (lehetõség szerint rétesliszt), csipetnyi só, késhegynyi szódabikarbóna.

Az elsõ lépés, hogy a sütõt begyújtom és elõkészítem a tortaformát. Az alját kibélelem egy tiszta papírlappal, aminek pontosan akkorának kell lennie, mint a forma alja. A tojásfehérjékbõl kemény habot verek, majd apránként beleverem a cukrot, a sót, a szódabikarbónát és a tojások sárgáját. Ezután könnyedén belekanalazom a lisztet, majd belesimítom a masszát a formába és az elõmelegített, nem túl forró (illetve közepes hõmérsékletû) sütõbe tolom. (180-200 °C-os hõmérsékletû legyen.) 30-35 percig sütöm, majd a tûpróbával ellenõrzöm, hogy a közepe is átsült-e már. A megsült piskóta tapintásra rugalmas, a teteje nem horpad be. A nyitott sütõajtónál hagyom langyosra hûlni, csak ezután borítom rá egy gyengén meglisztezett deszkára. (A forma oldalától késsel elválasztom, és aztán borítom ki.) A papírt lehúzom róla, majd teljes kihûlése után vágom csak fel.



Epres piskótarolád


Hozzávalók: a tésztához 3 tojás, 3 púpozott evõkanál liszt, 3 evõkanál porcukor, csipetnyi só; a töltelékhez 25 dkg eper, 2 dl kefir, 10 dkg krémsajt, fél dl tej, 1 púpozott teáskanál zselatin, kevés porcukor, a sütõlemez kikenéséhez 1 evõkanál margarin és 1 evõkanál liszt.

A piskótához a tojások sárgáit fehéredésig keverjük a porcukor felével. A tojásfehérjékbõl a megmaradt cukorral kemény habot verünk. A habhoz felváltva adjuk a cukros tojást és a lisztet, majd óvatosan addig keverjük, amíg az egész massza egynemûvé válik. Kisebb, lapos peremû sütõlemezt a margarinnal kikenünk és a liszttel behintjük, majd egyenletesen rásimítjuk a masszát. Elõmelegített forró sütõbe toljuk. A tüzet azonnal mérsékelve, 10-12 perc alatt világos sárgára sütjük. A megsült tésztát egy bevizezett, de jól kicsavart, nedves konyharuhára borítjuk. A konyharuha segítségével azonnal összetekerjük, és így hagyjuk kihûlni. A töltelékhez a zselatint a tejjel folytonos keverés közben langyosra melegítjük. Hozzácsorgatjuk a kefirt, beletesszük a krémsajtot, és annyi cukorral ízesítjük, hogy kellemesen pikáns legyen. Simára keverjük. A megmosott, kicsumázott és villával összetört epret is hozzáadjuk, és az alufóliára helyezett, kitekert piskótalapra a krémet felkenjük. Lazán felcsavarjuk, és a fóliába becsomagoljuk, két végét behajtjuk, a tetejét lenyomkodjuk, hûtõszekrényben megdermesztjük. A megmaradt krémet a tetejére kenjük, és néhány szép, félbe vágott eperrel díszítjük.



Almáskenyér

90 perc


Hozzávalók: 50 dkg reszelt alma (tisztán mérve), 30 dkg kristálycukor, 1 egész tojás, 1 zacskó sütõpor, 30 dkg rétesliszt, 5 dkg durvára vágott dióbél, 5 dkg mazsola, 5 dkg bármilyen cukrozott gyümölcs vagy narancshéj, 1-1 késhegynyi õrölt fahéj és õrölt szegfûszeg, csipetnyi só, 2 dkg vaj és kevés liszt a tepsi kenéséhez.

A reszelt almát habosra keverem a cukorral, illetve addig keverem, amíg a cukor feloldódott. Ekkor hozzárakom a tojást, a lisztet és az összes többi hozzávalót. Addig keverem, amíg az egész habos, egynemû masszává nem válik. A mazsolát, a diót meg a cukrozott gyümölcsöket kevés lisztbe mártom, majd belekeverem a tésztamasszába. Egy nagy õzgerincformát (vagy hosszú, keskeny tepsit) a vajjal kikenek, kevés liszttel meghintem és beleöntöm a masszát. (A tészta nem érhet a forma háromnegyed részénét tovább, mert sülés közben megnõ.) Tetejét szép egyenletesre simítom. Egy tepsi nagyságú alufólialapot kevés olvasztott vajjal megkenek és ráborítom a forma tetejére. Elõmelegített, forró sütõbe tolom a süteményt, és erõs lángon sütöm 10 percig, majd takarékra mérsékelve legalább egy órán keresztül sütöm. Tûpróbával ellenõrzöm, hogy átsült-e a közepe. Ha nem, folytatom tovább a sütést. Még melegen kiborítom a formából és hagyom teljesen kihûlni. Ezután becsomagolom egy folpackba vagy alufóliába és hûvös helyen tárolom. Nagyon sokáig eláll. Csak közvetlen tálalás elõtt szeletelek fel belõle annyit, amennyi éppen akkor elég. Teához, kávéhoz kitünõ sütemény.



Almás kevert sütemény

60 perc


Hozzávalók: 50 dkg reszelt alma tisztán mérve, 30 dkg kristálycukor, 10 dkg mazsola, 15 dkg durvára vágott dióbél, 25 dkg liszt, 2 egész tojás, 1 evõkanál sütõpor, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só, 1 zacskó vaníliás cukor, 2 dkg vaj, kevés liszt.

A sütemény készítése elõtti napon a reszelt almát a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a megmosott és szárátót megtisztított mazsolát. Betakarva állni hagyom. Másnap ehhez a keverékhez hozzáadom a tojásokat, a sütõport, a lisztet, a citromhéjat, a vaníliás cukrot és addig keverem, amíg könnyû, habos massza nem válik belõle. Ezután beleteszem a diót is, majd az egészet egy kikent, kevés liszttel meghintett, közepes nagyságú, mélyebb tepsibe öntöm. Elõmelegített, forró sütõbe téve, közepes lángon addig sütöm, amíg a beleszúrt tû száraz marad. A tepsiben hagyom kihûlni, és kockára vágva kínálom.



Anyám gazdag gyümölcskenyere

90 perc


Hozzávalók: 5 tojásfehérje, 15 dkg porcukor, 10 dkg rétesliszt, 4 dkg vaj vagy margarin, 1 teáskanál sütõpor, 1 zacskó vaníliás cukor, 5 dkg durvára tört (nem darált!) dióbél, 5 dkg mazsola, 5 dkg birsalmasajt, 5 dkg egyéb cukrozott gyümölcs, 5 dkg apróra tört (nem reszelt!) étcsokoládé, 5 dkg héjától megfosztott, szálkásra vágott mandula, 5 dkg cukrozott narancs- vagy citromhéj (ez utóbbi reszelt friss citrom- vagy narancshéjjal is pótolható), csipetnyi só, a forma kenéséhez 3 dkg vaj és kevés liszt, a tetejére bõven porcukor.

A tojásfehérjét 2 evõkanál vízzel kemény habbá verem, majd a cukorral addig verem, amíg fényes nem lesz. Ekkor belekeverem a sütõport, az olvasztott, de már kihûlt vajat, a vaniliás cukrot és a liszt négyötödét. A maradék lisztet rászórom az apróra összevagdalt cukrozott gyümölcsökre, a dióra, mandulára és a mazsolára. A habos masszába óvatosan beleforgatom az összes többi anyagot. Egy õzgerincformát vastagon kikenek vajjal, kevés liszttel meghintem, majd belesimítom a tésztát. Elõmelegített, forró sütõbe tolom, és a lángot 10 perc múlva mérsékelve, 45-50 percig sütöm. Tûpróbával ellenõrzöm, megsült-e már. Még félig melegen borítom ki egy deszkára. Ha teljesen kihûlt, folpackba vagy alufóliába csomagolom és hûvös helyen tárolom. Sokáig eláll és puha marad.



Borkrém tekercs

75 perc


Hozzávalók: a tésztához 3 db egész tojás, 7 dkg porcukor, 7 dkg liszt, 1 teáskanál vaníliás cukor, fél citrom reszelt héja; a krémhez 1 dl fehérbor, 15 dkg cukor, 1 egész tojás, 1 dl tejszín, 10 dkg mazsola, 2 evõkanál rum, 1 csapott evõkanál zselatinpor, fél dl tej, csipetnyi só.

A tojásokat szétválasztom. A fehérjébõl a cukorral nagyon kemény habot verek, majd a sárgákat egyenként beleverem, végül belekeverem (de már nem verem) a lisztet, a sót és a reszelt citromhéjat. Egy sütõlemezre a formának megfelelõ, szögletes papírt vagy alufólialapot teszek és rákenem a tésztamasszát. (Egy közepes nagyságú sütõlemezre való ez az anyag.) Elõmelegített, közepes hõfokú sütõbe tolva, 14-12 percig sütöm. (Világossárgának kell lennie.) Ezután a lemezrõl egy tiszta, bevizezett, de nagyon kicsavart, nedves konyharuhára borítom, lehúzom róla az alufólialapot, majd összetekerem. Így hagyom kihûlni. A borkrémhez a tojássárgákat jól kikeverem a cukorral, majd a borral felengedve, gõz fölött sûrûre fõzöm. Közben a megmosott mazsolát lábosba teszem, ráöntöm a rumot és a tejet, ezután éppen csak egyet forralok rajta. Hagyom kihûlni a lében, majd leszûröm. A leszûrt, rumos tejbe belekeverem a zselatint, hozzáadok még egy evõkanál vizet és folyósra melegítem. A tejszínbõl nagyon kemény habot verek, majd óvatosan beleforgatom a boros tojásmasszát, a mazsolaszemeket és a zselatint. A ruhából kibontott piskótatekercset megkenem a boros-tejszínes krémmel, majd összetekerve a tetejére is kenek. Az egész tekercset óvatosan becsomagolom alufóliába és a hûtõszekrényben jól áthûtöm. (Legalább fél napig legyen a hidegen.) Felszeletelve teszem süteményes tálra.



Citromszelet

75 perc


Hozzávalók: 4 egész tojás, 20 dkg porcukor, 2 citrom reszelt sárga héja és kicsavart leve, 8 dkg vaj vagy margarin, 12 dkg rétesliszt, 3 szem õrölt szegfûszeg, csipetnyi só, 1 teáskanál sütõpor, 2 dkg vaj a tepsihez és kevés liszt.

A tojássárgákat fehéredésig keverem a porcukorral, majd hozzáadom a reszelt citromhéjat, a szegfûszeget és a sót. Belecsorgatom az olvasztott, de már hideg vajat, és a sütõporral elkevert liszttel alaposan kikeverem, végül beleforgatom a tojásfehérjék kemény habját. Kikent és belisztezett, közepes nagyságú tepsibe öntöm a tésztát, majd közepes hõfokú sütõben tûpróbáig sütöm. Még melegen deszkára borítom, és ha kihûlt, téglalap alakú szeletekre vágom. Krém nélkül is nagyon finom sütemény. Sokáig frissen marad, ha azt a darabot, amit el akarok tenni (akár egy hétre is), kevés cukrozott citromlével lelocsolom és úgy csomagolom be alufóliába vagy folpackba. Hûtõszekrényben tárolom.



Csokoládékenyér

75 perc


Hozzávalók: 2 dl joghurt, 2 dl kristálycukor, 4 dl finomliszt, 1 egész tojás, 1 evõkanál sütõpor, 20 dkg fõzõ- vagy étcsokoládé, csipetnyi só, 2 dkg vaj és kevés liszt a formához.

A joghurtot simára keverem a cukorral és a liszttel, majd a tojást, a sót és a sütõport is hozzáadom. Alaposan kikeverem az egészet. A csokoládét a reszelõ legdurvább fokán lereszelem vagy nagyon apróra összevágom és beleforgatom a tésztamasszába. Egy õzgerincformát vagy egy hosszúkás, keskeny tepsit kivajazok és kevés liszttel meghintek, majd belesimítom a csokoládés tésztát. Elõmelegített, forró sütõbe tolom, de a lángot 10 perc múlva mérsékelem. 30-40 percig sütöm. Mielõtt kivenném a sütõbõl, ellenõrzöm, megsült-e. Még melegen deszkára borítom, de csak akkor szeletelem fel, ha teljesen kihûlt. A levegõtõl jól elzárva, sokáig elálló sütemény.



Csokoládékuglóf

120 perc


Hozzávalók: 15 dkg vaj vagy margarin, 15 dkg fõzõ- vagy étcsokoládé, 10 dkg porcukor, 5 egész tojás, 10 dkg darált mandula, 5 dkg zsemlemorzsa, csipetnyi só a tésztához, a tetejére 4 evõkanál rum, 10 dkg étcsokoládé, 3 evõkanál sárgabaracklekvár, 2 dkg vaj és kevés liszt a formához.

A tojássárgákat habosra keverem a cukorral, majd hozzáadom a puha vajat és a gõzön felolvasztott, de már nem meleg csokoládét, és tovább keverem. Ezután a darált mandulát, a sót és a zsemlemorzsát is hozzáadva, óvatosan beleforgatom a tojásfehérjékbõl vert kemény habot. Egy kuglófformát a vajjal vastagon kikenek, kevés liszttel meghintem és beleöntöm a masszát. Tetejét szépen elsimítom, majd az elõmelegített, forró sütõben közepes lángon megsütöm. Ha a teteje idõ elõtt megbarnulna, ráteszek egy papírlapot, és tovább sütöm. Ha megsült, a szélét egy késsel ellazítom a forma oldalától és deszkára borítom. Még melegen rálocsolom a rumot. Egy órányi várakozás után megkenem a kevés vízzel hígított sárgabaracklekvárral, végül pedig úgy locsolom meg az olvasztott csokoládéval, hogy szabálytalan formájú csíkok legyenek a kuglóf teljes nagyságában. Ha már kihûlt, ráborítok egy folpackot és a hûtõszekrényben kicsit lehûtöm. Cikkeket vágok belõle, mint a tortából szokás. Nagyon finom mellé a keményre vert tejszínhab (amit én sohasem szoktam édesíteni).



Csokoládés baracksütemény

80 perc


Hozzávalók: 5 egész tojás, 15 dkg vaj vagy margarin, 12 dkg cukor, 15 dkg fõzõ- vagy étcsokoládé, 3 evõkanál rétesliszt, csipetnyi só, a tetejére 1 literes üveg sárgabarackbefõtt, 3 evõkanál sárgabaracklekvár, 5 dkg reszelt étcsokoládé, a tepsi kenéséhez 3 dkg vaj és kevés liszt.

A tojássárgákat a vajjal és a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a gõzön felolvasztott, de már nem meleg csokoládét. Megsózom és felváltva adom bele a réteslisztet meg a tojásfehérjékbõl vert kemény habot. Közepes nagyságú tepsit a vajjal kikenek, kevés liszttel meghintem, majd a tésztamasszát belesimítom. Elõmelegített, forró sütõbe tolom és közepes lángon tûpróbáig sütöm. A tepsiben hagyom kihûlni. Ezután rákenem a vízzel hígított sárgabaracklekvárt és magházával lefelé fordítva ráteszem sorban a lecsöpögtetett sárgabarckbefõttet, ezután pedig rászórom a reszelt csokoládét. Kis kockákra vágva kínálom.



Csokoládétekercs

90 perc


Hozzávalók: a tésztához 3 egész tojás, 8 dkg porcukor, 8 dkg õrölt mandula, 5 dkg vaj, 10 dkg étcsokoládé (vagy fõzõcsokoládé); a krémhez 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg vaj, 2 evõkanál porcukor, 2 evõkanál rum, 10 dkg mazsola, 1 dl tej, csipetnyi só.

A megtisztított mazsolát elõzõ este a rumos tejben megáztatom. Másnap leszûröm. A tojássárgákat fehéredésig keverem a porcukorral, a sóval, majd apránként hozzákeverem az õrölt mandulát, az olvasztott, de már nem meleg vajat, végül beleforgatom a keményre vert tojáshabot. Kikent, liszttel meghintett, közepes nagyságú sütõlemezre felkenem a masszát és az elõmelegített, közepesen meleg sütõben megsütöm. Azonnal ráborítom egy majdnem szárazra csavart nedves konyharuhára és feltekerem. Így hagyom kihûlni. Közben elkészítem a krémet: a vajat és a cukrot habosra keverem, hozzáadom a közben megreszelt csokoládét és az áztatott mazsola leszûrt levét, majd tovább keverem, amíg egynemû masszát nem kapok. A kihûlt tekercset megkenem a csokoládés krémmel, belenyomkodom a megduzzadt mazsolaszemeket és összecsavarva alufóliába csomagolom. Legalább fél napig hûtöm. Vékony szeleteket vágok belõle.



Diós kávészelet

90 perc


Hozzávalók: a tésztához 25 dkg porcukor, 1 dl erõs fekete kávé, 5 tojásfehérje, 3 tojás sárgája, 17 dkg rétesliszt, csipetnyi só; a krémhez 20 dkg vaj vagy margarin, 2 tojás sárgája, 15 dkg darált dió, 3 evõkanál rum (vagy rumaroma), a tepsihez 2 dkg vaj, kevés liszt. A sütemény díszítésére csokoládéforgács vagy tisztított dióbél.

Elõször elkészítem a tésztát. A kávéban feloldom a cukrot. A tojásfehérjékbõl kemény habot verek, majd apránként beleverem a kávés cukrot is. Ezután egyenként beleverem a tojássárgákat, végül beleforgatom a sóval elkevert lisztet. Közepes nagyságú tepsit vajjal alaposan bekenek, kevés liszttel meghintem, majd a tésztát beleöntöm. Közepes lángon megsütöm, és még forrón deszkára borítom. Amíg a tészta sül, elkészítem a krémet. A tojássárgákat a vajjal és a cukorral habosra keverem, hozzáadom a rumot és a darált diót, majd az egészet együtt addig keverem, amíg habos, egynemû masszát nem kapok. A kihûlt süteményt keresztben kettévágom és megkenem a diókrémmel. A tetejét is bekenem, és tetszés szerint feldíszítem. Jól lehûtöm, csak ezután vágom fel kockákra.



Gesztenyerolád

75 perc


Hozzávalók: a tésztához 3 egész tojás, 3 evõkanál porcukor, 3 evõkanál liszt, csipetnyi só; a krémhez 25 dkg gesztenyemassza, 15 dkg margarin, 2 evõkanál meggybefõttlé, 1 csészényi meggybefõtt, fél dl tejszín, 1 evõkanál rum, csipetnyi só.

A piskótalapot a borkrém tekercsnél leírt módon elkészítem, majd kikent, meglisztezett (vagy alufóliával bélelt) sütõlapra felkenem és megsütöm. Közben a gesztenyekrémhez a meggybefõtt kivételével az összes hozzávalót habosra keverem. A kitekert piskótaroládra felkenem a tölteléket, a kimagozott és apróra vágott meggyet belenyomkodom, majd felcsavarva alufóliába csomagolom, és a hûtõszekrényben fél napig hûtöm. Csak közvetlen tálalás elõtt szeletelem fel. Tejszínhabbal nagyon finom.



Gyümölcsös habtekercs

75 perc


Hozzávalók: a tésztához 3 egész tojás, 10 dkg porcukor, 9 dkg liszt; a töltelékhez 2 dl tejszín, 25 dkg málna vagy eper, 7 evõkanál porcukor, a tepsihez 2 dkg vaj és kevés liszt.

Az egész tojásokat habosra keverem a porcukorral, a vaníliás cukorral és a liszttel. Egy sütõlapot megvajazok, kevés liszttel meghintem, majd a tésztából evõkanállal kis halmokat teszek rá, egymástól elég távol. A tésztamassza azonnal szétfolyik a tepsin és korong alakú lesz. Elõmelegített, közepes hõfokú sütõbe tolom, és pár percig sütöm. Csak éppen világossárgának kell lennie. Még tûzforrón, széles pengéjû késsel leszedem a sütõlapról és azonnal rácsavarom egy vastag nyújtófára vagy úgynevezett sütõcsõre. Így számos kis tekercset kapok, amit a fán hagyok kihûlni. Ha kihûlt, leütögetem a formáról. A tekercs töltelékéhez a tejszínhabot a porcukorral kemény habbá verem, és belerakom a megmosott, lecsöpögtetett, kicsumázott és feldarabolt gyümölcsöt. Egy-két órán belül el kell fogyasztani, nehogy a hab és a gyümölcs levet engedjen. Ha nem azonnali fogyasztásra szánom a süteményt, akkor a tejszínhabba belekeverek 1 teáskanál, fél dl tejben megáztatott és langyosra melegített zselatint. Ez fogja "fixálni" a habot. Ilyenkor a hûtõszekrényben legalább két órát kell pihennie, hogy a habos gyümölcs megkössön.



Joghurtszelet

80 perc


Hozzávalók: a tésztához 2 dl joghurt, 4 egész tojás, 6 evõkanál kristálycukor, 6 evõkanál liszt, 1 teáskanál vaníliás cukor, 1 evõkanál sütõpor; a töltelékhez 4 dl joghurt, 25-30 dkg málna vagy eper, 1 teáskanál zselatinpor, 15-20 dkg cukor ízlés szerint, 1 dl tej, 2 dl tejszín, csipetnyi só, vaj és liszt a tepsihez.

A tojások sárgáit fehéredésig keverem a cukorral és a vaníliás cukorral, majd a sütõporral elkevert lisztet és a joghurtot felváltva hozzáadva, néhány percig keverem. Ezután beleforgatom a tojásfehérjébõl vert kemény habot és vastagon kivajazott, meglisztezett tepsibe simítom a masszát. Tûpróbáig sütöm közepes hõfokú sütõben. Amíg a tészta sül, a krémhez valókat elkészítem. A tejbe beleszórom a zselatinport és hagyom állni 10 percig. Közben a gyümölcsöt kicsumázom, megmosom, lecsöpögtetem, majd szitán átnyomom. Az így kapott gyümölcslevet belekeverem a joghurtba, és annyi cukorral édesítem, hogy kellemesen édes legyen, de azért a gyümölcs eredeti aromáját ne vegye el. Csipetnyi sót is teszek hozzá, majd belekeverem a feláztatott és langyosra melegített, átszûrt zselatint, végül átforgatom a tejszínbõl vert kemény habbal. Ezt a habos krémet rákenem a megsült és kihûlt tészta tetejére, végül a hûtõszekrényben jól lehûtöm. Szeletekre vágva kínálom. Tejszínhab nélkül is elkészíthetõ, kevésbé energiadús sütemény.



Mandulás csodasüti

90 perc


Hozzávalók: a tésztához 15 dkg darált mandula, 15 dkg margarin, 15 dkg porcukor, 7 dkg liszt, 4 tojásfehérje, csipetnyi só; a krémhez 4 tojássárga, 15 dkg porcukor, 7 dkg vaj, 15 dkg darált mandula, 1 evõkanál kakaópor, csipetnyi só; a tepsihez 2 dkg vaj és kevés liszt.

A tésztához a tojásfehérjét kemény habbá verem. A margarint habosra keverem a cukorral, majd a darált mandulát is hozzáadva tovább keverem. Ezután felváltva adom bele a lisztet és a kemény tojáshabot. Kivajazott és kevés liszttel meghintett tepsibe terítem a masszát, majd elõmelegített, forró sütõbe téve kis lángon megsütöm. (Csak egy ujjnyi magas lesz.) Míg sül, a tojássárgákat a porcukor felével jó habosra keverem és a kakaóport is hozzáadva tovább keverem. Ezután a megsült tésztára rákenem a kakaós masszát és még 10 percig sütöm. A mandulás krémhez a margarint habosra keverem a maradék cukorral és a mandula felével, majd a krémet rákenem a már megsült, és teljesen kihûlt tészta tetejére. A maradék darált mandulával beszórom és a hûtõszekrényben jól lehûtöm. Csak ezután vágom fel tetszés szerinti szeletekre.



Mozaikkocka

90 perc


Hozzávalók: 6 egész tojás, 6 púpozott evõkanál porcukor, 6 púpozott evõkanál liszt, 1 dl olaj, 1, evõkanál kakaópor, csipetnyi só, 10 dkg fõzõcsokoládé, 2 dkg vaj, 4 evõkanál tej, a tepsihez 2 dkg vaj, kevés liszt.

A tojássárgákat a cukorral fehéredésig keverem, majd csipetnyi sóval ízesítem és belecsöpögtetem az olajat. Ezután felváltva adom hozzá a lisztet és a keményre vert tojásfehérjét. A masszát most két részre osztom. Az egyik felébe óvatosan beleforgatom a kakaóport. Egy közepes nagyságú tepsit vajjal kikenek, kevés liszttel meghintem, majd kanalanként váltogatva teszem bele a tésztát hol a sárga masszából, hol a kakaós masszából adagolva. Így teljesen szabálytalan alakzatban lesz tarka a sütemény. Elõmelegített, forró sütõbe tolva közepes lángon megsütöm. Ha a tészta megsült és már ki is hûlt, deszkára borítom és 4 X 4 centis kockákra vágom. A kockákat oldalukra fordítva teszem egy süteményes tálra. A csokoládét összetördelem és a tejjel felolvasztom, majd a vajat belekeverve meglocsolom vele a süteménykockákat. Ha a csokoládé megdermedt a tetején, máris tálalom. Sokáig eláll, friss és puha marad, ha alufóliával szorosan lefedem és a hûtõszekrényben tárolom.



Puncsos szelet

75 perc


Hozzávalók: 4 egész tojás, 25 dkg porcukor, 25 dkg liszt, 4 evõkanál rum, 10 dkg mazsola, 12 dkg margarin, csipetnyi só; a tetejére 30 dkg porcukor, 1 citrom leve, 4 evõkanál rum.

A tojássárgákat habosra keverem a porcukorral, majd felváltva adom bele a lisztet, a mazsolát, a rumot és az olvasztott, de már nem meleg margarint. Tovább keverve csipetnyi sóval fûszerezem, végül beleforgatom a tojásfehérjékbõl vert kemény habot is. Jó vastagon kikent és meglisztezett, közepes nagyságú tepsibe öntöm a tésztát és közepes lángon megsütöm. A sütemény sülése közben elkészítem a tetejére kerülõ mázt. A porcukrot addig verem a citromlével és egy evõkanál vízzel, amíg sûrû, fényes fehér masszává nem válik. A megsült tésztát deszkára borítom, meglocsolom a rummal és bekenem a citrommázzal, majd a szeletek vágási helyét késsel bevonalazom. Legalább egy napig hûtöm, csak azután szeletelem fel a vonalak mentén, így a máz nem törik.



Rumos-diós szelet

60 perc


Hozzávalók: 3 egész tojás, 20 dkg porcukor, 20 dkg liszt, fél dl rum, 5 dkg zsír, 2,5 dl tej, 15 dkg darált dió, 2 teáskanál sütõpor, 1 narancs reszelt héja, csipetnyi só; a tetejére 10 dkg durvára tört (nem darált) dió, fél dl rum, 5 dkg porcukor.

Az egész tojásokat habosra keverem a cukorral, az olvasztott, de már nem meleg zsírral, a rummal, a reszelt narancshéjjal, majd a sütõporral elkevert lisztet és a tejet is hozzáadva, tovább keverem. Ezután hozzákeverem a darált diót és a sót. Kikent tepsibe beleöntöm a tésztát, tetejére rászórom a durvára tört diót és közepes lángon megsütöm. A sütõbõl kivéve még melegen megspriccelem a rummal, rászórom a porcukrot és kihûlése után téglalap alakú szeletekre vágom.



ASZALT SZILVÁS RÉTES (2 rúd)


Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szilva, 3 dl rostos szilvalé, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 4 evõkanál olaj, ízlés szerint méz (ne legyen nagyon édes), csipetnyi só.

A töltelékhez a zabpelyhet tálba szórom, ráöntöm a szilvalevet és a felvert tojásokat. 20 percig hagyom állni. Közben a megmosott aszalt szilvát kevés vízben felforralom, és fedõ alatt 5 percig fõzöm. Ezután kimagozom és csíkokra vágom. A szilvával és az áttört túróval együtt hozzáadom az áztatott zabpehelyhez. Jól összekeverem, majd ízlés szerint mézzel, csipetnyi sóval édesítem. A réteslapokat szétszedem. Kettõt nedves konyharuhára teszek, egy evõkanál olajjal megkenem, majd a töltelék félét a szélére, egy csíkban felkenem. A konyharuha segítségével szorosan felcsavarom, és kikent sütõlapra teszem. A tetejét is megolajozom. A másik rétesrudat ugyanígy elkészítem. Elõmelegített, forró sütõben 13-15 percig sütöm.



SÜLT TÖKÖS RÉTES (2 rúd)


Hozzávalók: 1 doboz mirelit leveles-vajas tészta, 50 dkg tisztán mért sült tök, 10 dkg mazsola, 5 dkg zabpehely, 1,5 dl tej, 1 tojás, fél citrom leve és reszelt héja, ízlés szerint méz, csipetnyi só.

A töltelékhez a zabpehelyre ráöntök 1 dl tejet és a felvert tojást. 15 percig pihentetem. Közben a mazsolát megmosom, szárát leszedem. A sült tököt villával összetöröm, összekeverem a mézzel és a citromlével, majd hozzáadom az áztatott zabpelyhet is. Citromhéjjal és sóval ízesítem. A felengedett tésztát két részre vágom. Lisztezett deszkán az egyik tésztadarabot kinyújtom, a szélére egy csíkban felkenem a tökös töltelék felét, majd szorosan felcsavarom. Két végét kissé összenyomom, hogy a töltelék ne folyhasson ki belõle. A másik tésztadarabot ugyanígy elkészítem. Tetejüket a megmaradt tejjél bekenem, és az elõmelegített forró sütõben szép pirosra megsütöm. Még forrón felszeletelem.



ZABPELYHES ALMÁS (1 nagy gáztepsi)


Hozzávalók: a tésztához 15 dkg finomliszt, 10 dkg korpás liszt, 13 dkg margarin, 1 dl tejföl, 1 tojás, 1 teáskanál sütõpor, 1 evõkanál porcukor, 1 mokkáskanál só; a töltelékhez 50 dkg tisztított, reszelt alma, 6 evõkanál zabpehely, 10-15 dkg kristálycukor, 2 evõkanál sárgabaracklekvár, fél citrom leve és reszelt héja, 1 mokkáskanál õrölt fahéj, 2 tojásfehérje; a tészta tetejére 2 tojássárga.

A tésztához gyúrótáblára szórom a sütõporral, a porcukorral, a sóval összekevert kétféle lisztet, a közepébe mélyedést vájok, amibe beleütöm a tojást és beleöntöm a tejfölt. Rászórom a darabokra vágott margarint és az egészet összegyúrom. A tészta kissé lágy lesz, nem kell megijedni! Lisztezett deszkán egy cipóba formálom és a hûtõszekrénybe teszem. Míg pihen, elkészítem a tölteléket. Az almát megreszelem és a zabpehellyel, a citromlével, a cukorral; a lekvárral, a fahéjjal és a citromhéjjal összekeverem. 15 percig hagyom állni, közben a tojásfehérjét kemény habbá verem. Az almás tölteléket összekeverem a tojáshabbal. A tésztát lisztezett deszkán egy nagyobb és egy kisebb részre vágom. Tepsi nagyságúra úgy nyújtom ki a nagyobb darabot, hogy pereme is legyen. Egyenletesen belesimítom az almát, majd a kisebbik tésztadarabból egy nagyon vékony lapot nyújtok, amivel befedem a tölteléket. Kicsit rá is nyomkodom, majd bekenem a felvert tojássárgákkal. Villával megszurkálom, hogy a sülés közben képzõdõ gõz eltávozhasson belõle. Elõmelegített, forró sütõbe tolom, és közepes lángon addig sütöm, amíg a teteje szép piros lesz. Csak akkor szeletelem fel, ha egészen kihûlt.



TÚRÓS PEHELYKOSZORÚ (16 szelet)


Hozzávalók: 1 doboz mirelit leveles-vajas tészta, 50 dkg tehéntúró, 4 dl tejföl, 10 dkg zabpehely, 1 citrom leve és reszelt héja, 15-20 dkg cukor ízlés szerint, 5 dkg mazsola, 1 mokkáskanál só, 1 tojás; a tetejére és kevés citromhéjjal kevert porcukor a tetejére.

Elõször elkészítem a tölteléket. Az áttört tehéntúrót összekeverem a cukorral, a zabpehellyel, a tejföllel, a citromlével, a citromhéjjal, a mazsolával és a sóval. A felengedett tésztát lisztezett deszkán egy nagyon vékony, szögletes, nagy lappá nyújtom. A szélére egy csíkban felkenem a tölteléket, majd szorosan feltekerem, mint a rétest. Két végét behajlítva koszorút formázok belõle, és óvatosan sütõlapra helyezem. A tetejét bekenem a felvert tojással, és az elõmelegített forró sütõbe tolom. Közepes lángon szép pirosra megsütöm. Még forrón felszeletelem, meghintem a citromhéjas porcukorral, de csak akkor tálalom, ha már kihûlt.



SAJTOS POGÁCSA (1 nagy gáztepsi)


Hozzávalók: 15 dkg margarin, 15 dkg reszelt füstölt sajt, 10 dkg finomliszt, 5 dkg zabpehely, 2 tojássárga, 2 evõkanál tejföl, 1 teáskanál só, 1-1 mokkáskanál törött fehér bors és sütõpor, a tetejére 1 tojás és 5 dkg reszelt sajt.

A zabpelyhet finomra darálom. Gyúrótáblára öntöm a zabpehellyel, a fûszerekkel és a sütõporral elkevert lisztet, mélyedést vájok a közepébe, amibe beleütöm a tojássárgákat és belekanalazom a tejfölt. Ezután beleszórom a reszelt sajtot és a darabokra vágott margarint. Az egészet gyorsan összegyúrom, majd lisztezett deszkán egy centi vastagra kinyújtom. Lisztbe mártott kicsi pogácsaszaggatóval kiszaggatom, és sütõlemezre rakom, nem túl szorosan egymás mellé. A tetejét felvert tojással megkenem, rászórok kevés reszelt sajtot, és az elõmelegített forró sütõben szép aranysárgára sütöm. Vigyázat! Nem szabad barnára sütni, mert az égett sajt keserû lesz! A forró pogácsákat óvatosan, lapát segítségével leszedem a sütõlemezrõl, és hagyom, hogy kihûljön. Hetekig is friss marad, ha dobozban tartják, nedvességtõl elzárva.



RÉSZEGES ALMAPUFFANCS (4 személyre)


Hozzávalók: 3 savanykás alma, 2 tojás, 10 dkg zabpehely, 2 dl tej, 2 evõkanál korpás liszt, 3-4 evõkanál cukor ízlés szerint, 2 evõkanál olaj, fél citrom leve és reszelt héja, fél dl rum, 1 mokkáskanál õrölt fahéj, csipetnyi só, olaj a sütéshez, a tetejére kevés fahéjas porcukor.

Az almát megmosom, kicsumázom és lereszelem, majd azonnal rácsöpögtetem a citromlevet. A tojásokat habosra verem a tejjel, és ráöntöm a zabpehelyre. 15 percig hagyom, hogy ázzon, ezután összekeverem a reszelt almával, a korpás liszttel, a rummal, a cukorral, a sóval, a reszelt citromhéjjal és a fahéjjal. Végül 2 evõkanál olajat is belekeverek, majd egy teáskanállal a felforrósított olajba szaggatva, mindkét oldalát pirosra sütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetem, és még forrón meghintem a fahéjas cukorral.



MEGGYES ZABPEHELYPUDING (4 személyre)


Hozzávalók: 20 dkg zabpehely, 40 dkg kimagozott meggy, 4 tojás, 4 dl tej, 10 dkg margarin, 20 dkg kristálycukor, 2 evõkanál korpás liszt, 1 mokkáskanál só, 1 mokkáskanál õrölt fahéj, csipetnyi õrölt szegfûszeg, a tetejére meggyszörp.

A zabpehelyre ráöntöm a tejet. 10 percre félreteszem. A tojássárgákat a cukorral fehéredésig keverem, hozzászórom a fûszereket, és 8 dkg olvasztott, de már nem meleg margarinnal egynemû masszává keverem. A tojásfehérjékbõl kemény habot verek. Az áztatott zabpelyhet óvatosan összekeverem a margarinos tojásmasszával és a tojáshabbal, majd ugyancsak óvatosan beleforgatom a közben megmosott, lecsurgatott, kimagozott meggyet. Egy pudingformát a megmaradt margarinnal vastagon kikenek, meghintem a korpás liszttel, és a puding anyagát belesimítom. Elõmelegített, forró sütõbe tolok egy háromujjnyi vízzel telt tepsit, amibe beleállítom a megtöltött pudingformát. Erõs lángon addig gõzölöm, amíg a pudingba beleszúrt hurkapálca száraz marad. A megfõtt pudingot tálra borítom, négy cikkre vágom, és forrón tálalom. Ki-ki kedve szerint meglocsolhatja a meggyszörppel.



TEJFÖLÖS SÁRGABARACKDESSZERT (4 személyre)


Hozzávalók: 8 evõkanál zabpehely, 12 evõkanál rostos sárgabarack ivólé, 2 dl tejföl, 4 jó érett sárgabarack, 4 evõkanál sárgabarackdzsem, csipetnyi só.

A zabpehelyre ráöntöm a rostos ivólevet, és 15 percig hagyom pihenni. Közben a gyümölcsöt megmosom, kimagozom és kis kockákra vágom. Összekeverem a zabpehellyel, a tejföllel, a gyümölccsel és a sárgabarackdzsemmel. Megsózom, és négy kompótostálkába töltöm. Befedem, és a hûtõszekrényben legalább fél napig érlelem.



NARANCSOS POHÁRKRÉM (4 adag)


Hozzávalók: 4 dl joghurt, 2 nagy narancs, 4 evõkanál zabpehely, 2 dl tejszín, 3 evõkanál méz, fél dl tej, 1 púpozott teáskanál zselatinpor, 1 teáskanálnyi reszelt narancshéj, csipetnyi só.

A joghurtot összekeverem a mézzel és a sóval, majd a reszelt citromhéjat és a zabpelyhet is hozzátéve, legalább félórán keresztül hagyom állni. Közben a narancsokat meghámozom és egy centi vastag karikákra, majd kis kockákra vágom. A zselatinporra ráöntöm a tejet és nagyon kis lángon kevergetve, oldódásig melegítem. A tejszínbõl kemény habot verek, majd óvatosan összeforgatom a zabpelyhes joghurttal és a narancskockákkal, végül belekeverem a tejes zselatint is. Poharakba osztom, naranccsal díszítem, és jól lehûtöm.



DIÓS ZABFÁNK (8-10 személyre)


Hozzávalók: a tésztához 15 dkg zabpehely, 5 tojás, 10 dkg margarin, 1 mokkáskanál só; a töltelékhez 20 dkg szilvalekvár, 10 dkg finomra darált dióbél, csipetnyi só.

2 dl vízbe beleteszem a margarint és a sót, majd felforralom. Beleöntöm a finomra darált zabpelyhet, és kis lángon addig kevergetem, amíg az egész masszává összeáll. Kihûtöm, és egyenként belekeverem a tojásokat. Nyomózsákba teszem, és alufóliával bélelt, nagy tepsire diónyi halmokat nyomok belõle, egymástól legalább egy centi távolságra. Elõmelegített, forró sütõben szép sárgára megsütöm. A szilvalekvárt összekeverem a darált dió felével, és megtöltöm vele a félbevágott fánkokat. Ezután a lekvárral bekent fánktetõket belemártom a megmaradt dióba, és kalap gyanánt visszaillesztem a tetejükre.



Gyümölcsös túrós lepény


Hozzávalók: a tésztához 25 dkg finomliszt, 1 nagy (vagy 2 kicsi) tojás, 12 dkg sütõmargarin, 1 dl tejföl, 1 evõkanál porcukor, 1 teáskanál sütõpor, kevés tej, 1 mokkáskanál só; a töltelékhez 50 dkg tehéntúró, 2 tojás, 1 dl tejföl, 10-15 dkg porcukor (vagy édesítõszer), 40 dkg bármilyen fajta tisztított, kemény gyümölcs (alma, szilva, körte), 1 zacskó vaníliás cukor, 1 mokkáskanál só.

A sütõporral összekevert lisztet, a felütött tojást, a tejfölt, a sót, a cukrot, és az elforgácsolt margarint kézzel gyorsan összegyúrjuk, és cipóvá formáljuk. Liszttel meghintve, egyharmad-kétharmad arányban kettévágjuk, majd a nagyobbik tésztát lisztezett deszkán közepes tepsi nagyságúra nyújtuk. A tepsit kibéleljük a tésztával és félretesszük. (A másik tésztadarabot további felhasználásig a hûtõbe rakjuk.) A töltelékhez a túrót áttörjük, és a felvert tojásokkal, a tejföllel, a cukorral, a vaníliás cukorral és a sóval összekeverjük. A gyümölcsöt megtisztítjuk, és kis darabokra vágva, ugyancsak a túróhoz keverjük. A tepsiben lévõ tésztára halmozzuk a tölteléket, egyenletesen elosztjuk rajta, és erre nyomkodjuk rá a másik, kinyújtott tésztadarabot. (A tészta kissé szakad, de nem baj, "megfoltozhatjuk".) A tetejét kevés tejjel bekenjük, majd villával megszurkálva, betoljuk az elõmelegített, forró sütõbe. Közepes lángon 10 percig sütjük, ezután takarékon addig sütjük tovább, amíg a teteje szép rozsdabarna nem lesz.



Nyitott meggyes lepény


Hozzávalók: a tésztához 25 dkg finomliszt, 12 dkg sütõmargarin, 1 tojás, 1 dl tejföl, 2 evõkanál porcukor, 1 teáskanál sütõpor, csipetnyi só; a töltelékhez 75 dkg meggy, 10 dkg dióbél, 10 dkg zsemlemorzsa, 10-15 dkg kristálycukor (a meggy édességétõl függõen), 1 mokkáskanál törött fahéj.

A tésztához az összes hozzávalót mély tálba tesszük, a margarint megreszeljük vagy szeletekre vágjuk, és gyorsan összegyúrjuk. (A tészta kicsit ragad, nem kell megijedni!) Lisztezett deszkán liszttel idõnként meghintve, tepsi nagyságúra kinyújtjuk, majd úgy béleljük ki vele a kenetlen tepsit, hogy pereme is legyen. Ezután félretesszük. A meggyet megmossuk, leszárazzuk és kimagozzuk. A tésztát meghintjük a zsemlemorzsával, majd egyenletesen rászórjuk a meggyet. A meggyre ugyancsak rászórjuk a kristálycukrot és a fahéjat, végül ráhintjük a közben megdarált diót. A tepsit az elõmelegített, közepes hõfokú sütõbe toljuk, és 10 percig erõs lángon, majd 15 percig takaréklángon sütjük. A süteményt a tepsiben hagyjuk kihûlni, csak ezután vágjuk fel kockákra.



Meggyes tiroli rétes


Hozzávalók: 50 dkg (1 doboz) mirelit leveles-vajas tészta, 1 kg meggy, 2-3 evõkanál liszt, 1 tojás, 1 teáskanál õrölt fahéj, 1 mokkáskanál törött szegfûszeg, ízlés szerint cukor, 10-15 dkg tört piskótamorzsa (vagy összetört babapiskóta vagy száraz, töltetlen teasütemény, vagy édes kétszersült).

A töltelékhez a meggyet megmossuk, leszárazzuk és kimagozzuk, majd kicsurgó levével együtt lábosba tesszük. Kis lángon, folyamatos keverés közben csak annyira forrósítjuk, hogy kevés levet eresszen. Ezután a tûzrõl lehúzzuk, és belekeverjük a fûszereket meg a cukrot, és annyi piskótamorzsát, amennyi a levét felszívja. Hagyjuk, hogy egészen kihûljön. A felengedett tésztát lisztezett deszkán két részre vágjuk. (Amíg az egyik tésztadarabbal dolgozunk, a másikat tegyük vissza a hûtõbe, nehogy túlságosan felolvadjon). Nagyon vékony, nagy lappá nyújtjuk. A tésztát a szélén, egy csíkban meghintjük kevés morzsával, majd a töltelék felét egyenletesen ráhalmozzuk. Szorosan felcsavarjuk, és a rudat a tepsibe tesszük. Tetejét felvert tojással bekenjük, de ügyeljünk arra, hogy a tojás ne folyjon az oldalára. A másik rudat ugyanígy elkészítjük, és elõmelegített, forró sütõbe toljuk. Közepes lángon megsütjük. Csak akkor vágjuk fel, ha már kihûlt.



Almás fahéjkocka


Hozzávalók: 6 evõkanál finomliszt, 4 tojás, 5 evõkanál porcukor, 8 dkg vaj, 6 evõkanál tej, 1 teáskanál sütõpor, 1 teáskanál õrölt fahéj, 1 mokkáskanál só, 4 savanykás alma, 20 dkg sárgabaracklekvár, kevés fahéjas porcukor.

Szögletes, hosszúkás tepsit vajjal kikenünk, liszttel beszórjuk. A tojássárgákat fehéredésig keverjük a cukor felével és a sóval, majd apránként hozzáadjuk a tejet, felváltva a sütõporral elkevert liszttel. Ezután belecsorgatjuk az olvasztott, de már nem forró vajat és a fahéjat. A tojások fehérjébõl a megmaradt cukorral kemény habot verünk, majd óvatosan beleforgatjuk a vajas masszába. A tésztát belesimítjuk a kikent tepsibe, és az elõmelegített forró sütõbe tolva, úgy sütjük meg, mint a piskótát. (Gõzmentes sütõt varázsolunk egy, a sütõajtóra rácsukott hurkapálcával.) 10 perc múlva a lángot mérsékeljük, majd a tésztát szép sárgára megsütjük. Amíg a tészta sül, az almákat héjastól kicsumázzuk, és szeletekre vágjuk. Ha a tészta megsült, sütõlemezre borítjuk, és vékonyan bekenjük a lekvárral. Megrakjuk az almaszeletekkel, és meghintjük kevés fahéjas cukorral. Éppen csak annyi idõre tesszük vissza a sütõbe, hogy az alma kissé megüvegesedjen a tetején, de még ne roskadjon össze.



Diós-lekváros tekercs


Hozzávalók: 1 doboz mirelit vajas-leveles tészta, 5 dkg vaj 1 tojás, 2 evõkanál tej, 15 dkg durvára darált dióbél, 20 dkg sárgabaracklekvár, ízlés szerint 8-10 dkg cukor.

A gyúródeszkát belisztezzük, majd olyan vékonyra nyújtjuk ki rajta a szobahõmérsékleten felengedett vajas-leveles tésztát, amennyire csak lehetséges. A nyújtófát közben többször is meglisztezzük, nehogy a tészta ráragadjon. A tojást és a tejet habosra verjük, majd hozzákeverjük a folyékonyra olvasztott sárgabaracklekvárt. A tészta egész felületét vékonyan bekenjük a tojásos lekvárral, és rászórjuk a darált dióval összekevert cukrot. A tésztát nagyon szorosan felcsavarjuk, így egy hosszú, vékony tekercset kapunk. A tekercset kissé le is nyomkodjuk, hogy a levegõ mind kiszoruljon belõle. Éles késsel félujjnyi szeletekre vágjuk. Egy nagy sütõlemezt az olvasztott vajjal vékonyan bekenünk, majd a szeleteket egymáshoz nem túl közel, lapjával ráfektetjük. Elõmelegített, forró sütõbe toljuk, majd a lángot 5 perc múlva mérsékeljük, és a tésztát szép pirosbarnára megsütjük. Vigyázat! Ha nem figyelünk eléggé, a lekvár és a cukor hamar megég.



Joghurtos pudingtorta


Hozzávalók: félujjnyi vastagságú piskótakarika, 2 dl joghurt, 4 dl tej, 1 evõkanál zselatinpor, fél dl málnaszörp (vagy egyéb piros színû szörp), 1 zacskó vaníliás pudingpor, ízlés szerint kevés cukor, csipetnyi só.

A pudingport 5 evõkanál tejjel simára keverjük. A maradék tejet felforraljuk, majd hozzáöntjük a tejes pudingport, és folytonosan kevergetve sûrûre fõzzük. Félretesszük. Idõnként megkeverjük, nehogy idõ elõtt megdermedjen. A málnaszörpöt fél dl vízzel összekeverjük, és a zselatinporra öntjük. Kevergetve, nagyon kis lángon addig melegítjük, amíg a por szemcséi feloldódnak. A joghurtot simára keverjük a zselatinos szörppel, majd hozzákeverjük a pudingot is. Megkóstoljuk, és annyi cukorral ízesítjük, amennyitõl még nem lesz nagyon édes, inkább pikáns legyen. (Ha nem elég pikáns, kevés citromlevet is csavarhatunk bele.) Kapcsos tortakarika aljára fektetjük a vékony piskótát, és ráöntjük a krémet. Folpack fóliát borítunk a tetejére, és hagyjuk egészen kihûlni, utána pedig betesszük a hûtõszekrénybe. Másnapig hûtjük. Tálalás elõtt meglazítjuk a tortaforma oldalát, késsel körbevágjuk, majd a fémlappal együtt tálra csúsztatjuk. A tetejét tetszés szerint díszíthetjük kókuszreszelékkel, gyümölcszselébõl készített formákkal vagy gyümölccsel, esetleg csokireszelékkel.



Gyömölcsös tejföltorta


Hozzávalók: 1 készen vásárolt (vagy házilag sütött) csokoládés piskótakarika, 25 dkg piros gyümölcs (például málna, eper vagy ribizli, esetleg kimagozott, friss meggy), 6 dl sûrû tejföl, ízlés szerint 8-10 dkg porcukor, 1 dl tej, 1 zacskó vaníliás cukor, fél citrom reszelt héja, 2 evõkanál zselatinpor, csipetnyi só.

A tejfölbe annyi porcukrot keverünk, hogy csak kellemesen pikáns, de ne túl édes legyen, majd csipetnyi sóval, a reszelt citromhéjjal és a vaníliás cukorral ízesítjük. A zselatinport kis lábosba szórjuk, ráöntjük a tejet, és a legkisebb lángon folyamatosan addig kevergetjük, amíg a zselatin egészen feloldódik a tejben. Hagyjuk langyosra hûlni, majd belekeverjük a cukros tejfölbe. (Kézi habverõvel lehet a legjobban összekeverni.) A piskótakarikát három lapba vágjuk. A lapokat megkenjük az ízesített tejföllel, és egymásra borítva, eredeti formájára visszaállítjuk. A torta tetejére és az oldalára is kenünk kevés tejfölt, ezután az éppen kapható, megmosott, lecsöpögtetett idénygyümölccsel kirakjuk a tetejét. Hûtõszekrényben jól megdermesztjük. A fogyasztás elõtti napon tanácsos elkészíteni, mert másnapra beissza a krém egy részét, és könnyen szeletelhetõ.




Írta: elvira1, 2006. március 31. 16:51
Fórumozz a témáról: Sütik fórum (eddig 3 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook