18. hét a várandósságomban

Most várok először kisbabát (18.hét) , de álmaimba sem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Mindig csak arról hallottam milyen szép időszak ez egy ember életébe.Milyen boldogság,stb...

Nos , a boldogság az végtelen,de eddig csak komolyan küzdöttünk egymással. Beszélgettem én már vele, de hatástalan.Talán most jutottunk el oda , hogy nem töltünk hosszas időt a mosdóba, nincs annyi szédülés, heves szívdobogás.

Kicsit félek, mert úgy érzem átvette az irányítást a testem fellett. Nincs konfortérzet, úgy érzem magam mint egy dagadt madár , pedig csak 5 kilót híztam, azt is hasra. Hiányzik a sport és a munka. Panaszáradatokat férretéve azt hiszem amilyen boldogság ezaz állapot olyan nehéz is.

Mostmár mindenki észreveszi , hogy ő van és lesz. Néha már egy kicsit zavar is, hiszen mindenki csak ugyanazokat a kérdéseket teszi fel.(Jajj , terhes vagy?Mikorra várod?Mi lesz? Kislány? Kisfiú?Mi lesz a neve?Akartátok?Apukája mit szólt? )

Mindennap már alig várom az estét amikor végre hármasban vagyunk az apukájával. És hosszasan csak ölel, ölel, érzem a szuszogást , szíve dobogását és azt a végtelen szerelmet amit egymás iránt érzünk.Minden gond , rossz érzés elszáll. Csak mi vagyunk ő , én és a baba. :)