Főoldal » Írások » Egyéb témák » Egy éjszaka a múzeumoké

Egy éjszaka a múzeumoké

Aki szeret múzeumokba járni, de nincs elég ideje, pénze rá, megoldást kínál a Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvény, melyet Szent Iván éj napjához közelebb eső szombaton tartanak, idén június 23-án.

Közeleg Szent Iván éj napja, mely ünnepet vallási szempontból Keresztelő Szent János ünnepeként tartják, ősi fényszimbolikának közös ünnepeként. Még Shakespeare-t is megihlette e nap (Szent Iván éji álom).


Szerte az országban a nagyobb városok is programokkal várják az éjszakázókat egy kis vigasságra. Ezt a gondolatkört, illetve az európai nagyvárosokban már szokássá vált híres, programokkal tarkított rendezvényt vette át 2003-ban Magyarország is.


Idén immáron ötödik alkalommal – június 23-án – kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája.


Tavaly 45 nagyváros több száz programmal és kiállítással várta közönségét. A programok között szerepeltek: a hagyományos tárlat megtekintés mellett különleges programok is, pl. vetítések, koncertek, beszélgetések, táncbemutatók, színielőadások.


A programok általában este 18.00 órától hajnali 2.00 óráig tartanak, de amelyek a gyerekeket célozzák, korábban is kezdődhetnek. Belépési díjat csak egyszer kell fizetni, és a programban részt vevő múzeumok bármelyikébe beléphetünk, csak a belépést igazoló matricát jól látható helyre kell tenni magunkon. Ha ügyesek vagyunk érdekfeszítő és forgatagos programot állíthatunk össze, így több múzeumot is meglátogathatunk egy éjszaka alatt jóval kedvezőbb áron.


Az eddigi tapasztalatok alapján érdemes az egymáshoz közel eső múzeumok közül választani, területekre osztani a látogatásra szánt intézményeket, hogy az ide-oda utazás, és a nagy érdeklődések miatti sorban állás idővesztesége ne hátráltassa programjainkat.


Az utazáshoz ingyenesen rendelkezésünkre állnak a múzeum buszok, melyek 3 útvonalon a múzeumok között közlekednek meghatározott sűrűséggel. Természetesen hagyományos módon is közlekedhetünk, de az a megfelelő utazási díjért vehető igénybe.


Az idei programot közzé teszik a www.muzeumokejszakaja.hu weboldalon, ingyenes kiadványokban, melyek biztosan tartalmas szórakozást nyújtanak majd. A jegyek a múzeumokban, kiemelt BKV pénztárakban előre is megvásárolhatók, diákoknak kedvezménnyel.


Jó szórakozást!




Írta: Belana, 2007. június 7. 16:18
Fórumozz a témáról: Egy éjszaka a múzeumoké fórum (eddig 13 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook