Főoldal » Írások » Egyéb témák » Az újszülött megölése VI.

Az újszülött megölése VI.

Tanulmány az Ügyészek Országos egyesülete és a legfőbb ügyész által - Kozma Sándor emlékére -hirdetett tudományos pályázatra.


A tanulmány célja, hogy bemutassa e delictumot történeti fejlődésében, a számadatok tükrében és dogmatikájában, valamint kitérjen a bizonyítás nehézségeire, továbbá megvizsgálja, ad absordum megkérdőjelezze az új tényállás beiktatásának megalapozottságát.

Az újszülött megölése VI.

„Embernek neveznek bennünket, de nincs az a sakál, amelyik úgy összerondítana mindent, mint mi. A Föld is szégyelli magát…”


((Isaak Babel)



VI.

AZ ÚJ TÉNYÁLLÁS MEGALAPOZOTTSÁGÁNAK KÉRDÉSEI


Az előszóban kitértem e dolgozat céljára, amely — többek között — az volt, hogy megvizsgálja, esetlegesen megkérdőjelezze az újszülött megölése privilegizálásának megalapozottságát. A magam részéről kétségesnek tartom, hogy a jogalkotót a tényállás megalkotásakor a társadalmi szükségszerűség motiválta. Jelen fejezetben e kételyeimnek szeretnék hangot adni.


[A büntetőjog a jogilag jelentős társadalmi viszonyokat általában nem szabályozza, hanem oltalmazza. Ennek alapján védelem alá vonja azokat a jogilag elismert lényeges közösségi viszonyokat, amelyeket a jogrendszer más ágazatai előírnak. Az állam a büntetőjogot nem közvetlenül, hanem jogalkotó szerve útján hozza létre, és bűnüldöző, illetve igazságszolgáltató apparátusa révén alkalmazza. A törvényhozó azokat az emberi magatartásokat nyilvánítja bűncselekménnyé, amelyek a társadalom érdekeit sértik vagy veszélyeztetik.


A védett érdekek meghatározása a büntető-jogalkotás során történik meg. A Btk. 10. § (2) bekezdése, amely meghatározza a társadalomra veszélyes cselekmény fogalmát, egyben a védett jogi tárgyaknak a legáltalánosabb felsorolása is. Ezzel a törvény a jogalkalmazók számára megmutatja, hogy az adott törvényhely milyen társadalmi érdeket, értéket véd. Minden bűncselekménynél külön kell elemezni a védendő társadalmi érdeket, értéket, vagyis azt, hogy milyen társadalmi tartalom van mögötte.]


E körben alapvetően két dolgot tartok problematikusnak. Az első maga a tényállás privilegizáltsága. A törvényhely beiktatásának létjogosultságát bizonygató miniszteri indokolásban foglaltak és a jogirodalmi értelmezésekben kifejtettek sem oszlatják el ilyen irányú aggályaimat. Az indokolás szerint ugyanis az új tényállás megalkotását elsődlegesen az a körülmény hívta életre, hogy a szülő nő — különösen a titkolt terhesség esetében — a szülési folyamat során kivételes testi és lelki állapotban van, és ez sok esetben a beszámítási képességre is kihatással lehet. A hivatkozott megállapítással nem szállok vitába, hiszen az anyának a szülés alatti, illetve közvetlenül azutáni fizikális és mentális helyzetének megítélése orvosi (elmeorvosi, pszichológusi) szakkérdés. A kulcsszó itt a titkolt terhességen van, amely több kérdést vet fel.


Mi célja volt a várandós anyának a terhessége eltitkolásával, figyelemmel arra a tényre is, hogy a terhesség egyenes következménye a szülés és — optimális körülmények között — az élve született gyermek? Nyilvánvaló, hogy az anya a terhességet azért titkolta el, mert a gyermek megszületését sem akarta nyilvánosságra hozni, vagyis legalább eshetőlegesen fel kellett, hogy merüljön benne a gondolat, amely szerint a gyermeket nem akarja megtartani. A nem kívánt gyermektől történő megszabadulás egyik lehetséges módja a gyermekkitétel, amelyet a hatályos Btk. 193. §-a családi állás megváltoztatása címszó alatt rendeli büntetni, a másik számításba jöhető megoldás pedig az újszülött megölése.


A következő kérdés az előzőhöz szorosan kapcsolódik, amelyre az V. 2. részben (Az újszülött megölése nyomozásának sajátosságai) már kitértem: a terhes nő a szülési fájdalmak jelentkezését követően miért nem kért orvosi segítséget, illetve a szülést megelőzően miért nem vonult be szülőotthonba, kórházba? A válasz egyértelműen azonos az előzővel, tettét a nem kívánt gyermektől való megszabadulás szándéka motiválta. Noha a Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve értelmében az a körülmény, hogy az elkövetők nem készülnek fel a gyermekszülésre, nem veszik igénybe az általánosan biztosított orvosi kezelést és ellátást, egymagában nem alapozza meg az ölési cselekmény előre kitervelten elkövetettként minősítését, én mégis egyfajta praemeditációt gyanítok, osztva az 1792. évi javaslat XXI. artikulusa 3. §-ában foglaltakat, amely szerint a csecsemőgyilkosság esetében a terhesség előzetes elhallgatása mindig súlyosbító körülménynek számítandó be.


A hatályos kommentár-kísérletek a bűncselekménnyel összefüggésben azt fejtegetik, hogy azok a társadalmi viszonyok, amelyek százhúsz évvel korábban fennállottak (és indokolttá tették a Csemegi-kódex 284. §-ában a gyermekölés szabályozását), a mai szemlélettel nem, vagy legalábbis a nagyon elmaradott felfogás esetén igazolhatók, de teljesen megszűntnek mégsem tekinthetők. Úgy vélem, hogy a szerző itt téved, mert napjainkban a házasságon vagy élettársi kapcsolaton kívül gyermeket szülő nő társadalmi megítélése korántsem negatív, és nem hozható fel enyhítő körülményként egyfajta, a szégyentől, meggyaláztatástól, a gyermektartás és felnevelés költségeitől való félelem sem, amely régi jogunkban az enyhébb elbírálást megalapozta. Egyébként, mint láttuk, az idén március 15-ig a hatóság tudomására jutott újszülött megölése bűncselekmények nyolc ismert elkövetője közül mindössze kettő hajadon volt, és egy gyermektelen.


A probléma másik oldala magában a tényállásban rejlik. Amennyiben elfogadjuk azt a megállapítást, hogy a szülő nő — különösen a titkolt terhesség esetében — olyan, a szülési folyamat során kivételes testi és lelki állapotban van, amely indokolja az enyhébb elbírálást, akkor ezt tényállási elemként a törvényhely szövegének tartalmaznia kellene. Egyfelől tehát — az 1878. évi V. törvénycikk 284. §-ban foglaltaknak megfelelően — célszerű volna a passzív alany körét szűkíteni, amely szerint az csak a házasságon (esetleg élettársi kapcsolaton) kívül született gyermek lehet; másfelől érdemes azon is kogitálni, nem lenne e megnyugtatóbb, ha ez az olyannyira preferált speciális testi és lelki állapot a tényállásban is szerepelne. Ezáltal ugyanis valamennyire védhető lenne e szakasz beiktatásának egyébként igencsak gyenge lábakon álló magyarázata.


Végezetül arra a kérdésre, hogy a jogalkotót e tényállás megalkotására ténylegesen mi késztette — hősiesen megvallom —, nem tudok kimerítő választ adni. Maradjon e probléma számomra megoldatlan.



***


Forrás- és irodalomjegyzék


1. Felhasznált irodalom


1. Angyal Pál: Az emberi élet elleni bűncselekmények és a párviadal (Athaneum Irodalmi és Nyomda Részvénytársaság, Budapest, 1928).

2. Angyal Pál: I. Endre és Szent László büntetőtörvényei (Attila-nyomda Részvénytársaság, Budapest, 1941).

3. Angyal Pál: Szent István és a büntetőjog (Attila-nyomda Részvénytársaság, Budapest, 1939).

4. Angyal Pál – Isaák Gyula: Büntető Törvénykönyv a bűntettekről és a vétségekről (Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1937).

5. Bakóczi Antal: Az emberölés (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984).

6. Berkes György (szerk.): Magyar büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára (HVG–ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1999).

7. Cséka Ervin – Vida Mihály: A büntető eljárási jog vázlata. I. kötet. (JATEPress, Szeged, 1999).

8. Földi András és Hamza Gábor: A római jog története és institúciói (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996).

9. Hajdú Lajos: Az első (1795-ös) magyar büntetőkódex-tervezet (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1971).

10. Kádár Krisztina és Moldoványi György: Büntető Törvénykönyv (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979).

11. Király Tibor: Magyar büntető-eljárási jog (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1974).

12. Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen: Werbőczy István Hármaskönyve (Franklin-társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1897).

13. Kristó Nagy István (szerk.): Bölcsességek könyve (Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1983).

14. Marton Géza: A bűncselekmény kriminológiai fogalma (Székesfehérvár, 1907).

15. Mezey Barna (szerk.): Magyar jogtörténet (Osiris Kiadó, Budapest, 1966).

16. Nemes Sándor: Gyakorlati Nyomozás (Griff Könyvkiadó, Budapest, 1944).

17. ORFK Bűnügyi Főigazgatóság tájékoztatója a bűnözés és a bűnüldözés alakulásáról 1999. évben (Országos Rendőr-főkapitányság, Budapest, 2000.)

18. Rudas György (szerk.): Kriminalisztika különös rész (metodika). I. kötet (BM Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség, Budapest, 1973).

19. Wiener A. Imre (szerk.): Büntetendőség – Büntethetőség. Büntetőjogi tanulmányok 18. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1998).


2. Felhasznált szoftverek


1. CompLex CD Jogtár (KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2000. januári szám).

2. Hypertextes Révai Nagy Lexikona (Voodstone Interactive Kft., Budapest, 1998).


3. Bibliográfia


1. Bakóczi Antal: Az erőszak "ára". (Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok, 29. kötet, 1992. 131–171. oldal).

2. Cseres Judit: A véletlen. Adalékok az újszülöttek sérelmére elkövetett emberölések látenciájának megítéléséhez (Belügyi Szemle 9/1996. szám, 13–26. oldal).

3. Cseres Judit: Újszülöttek sérelmére elkövetett emberölések (Belügyi Szemle 6/1995. szám, 51–58. oldal).

4. Herczog Mária: Csecsemőgyilkosságok megelőzésének és kezelésének lehetőségei (Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok, 36. kötet, 1999, 99–120. oldal).

5. Lékó Eszter: A jogalkotás kritikája az anyák által újszülöttjeik sérelmére elkövetett emberölések ítélkezési gyakorlatában (Ügyészségi Értesítő 1/1993. szám, 29–34. oldal).

6. Lékó Eszter: Az újszülöttek sérelmére elkövetett emberölések (Rendészeti Szemle. A Belügyminisztérium folyóirata 5/1993. szám, 30-41. oldal).

7. Merényi Kálmán: Az emberi életet sértő bűncselekmények kódex szintű szabályozása Magyarországon (Kemenes-emlékkönyv, 1993, 257-267. oldal).

8. Nyerges Lajos: Az emberölések felderítéséről [Interjú Vickó Istvánnal. (Rendészeti Szemle. A Belügyminisztérium folyóirata 10/1992. szám, 43–47. oldal)].

9. Sándor Judit: Az élet vagy az emberi méltóság? (Világosság 7/1995. szám, 41–50. oldal).

10. Sereg András: Az élet elleni bűnözés. Agresszió. (1996. 154–156. oldal).

11. Somfai Balázs: Gondolatok az abortuszról (Magyar Jog 10/1999. szám, 614–612. oldal).

12. Ulmann György: Az emberölések bizonyításának helyzete a büntetőeljárás vizsgálati szakaszában (Rendészeti Szemle. A Belügyminisztérium folyóirata 12/1992. szám, 27–36. oldal).


***




Írta: KGyula, 2006. szeptember 30. 00:24
Fórumozz a témáról: Az újszülött megölése VI. fórum (eddig 3 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook